Most az Ökotárson a sor: visszaélés miatt tettek feljelentést

A Népszabadság információi szerint feljelentést tett a hétfői Magyar Nemzetben megjelent, a szervezet belső levelezéséből idéző cikk miatt az Ökotárs Alapítvány. A civilek szerint az információ törvényes úton nem kerülhetett a lap birtokába.

Hivatali visszaélés, illetve személyes adattal történt visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett csütörtökön az Ökotárs Alapítvány. A Norvég Civil Támogatási Alap pályázatait kezelő civil szervezet azért fordult a hatóságokhoz, mert a Magyar Nemzet hétfői száma a pályáztatást intéző konzorcium belső levelezéséből idézeteket közölve azt állította, hogy az Ökotársnál irányított pályázatkezelés folyik, azaz időnként nem azok a pályázatok nyernek, amelyek az értékelőktől a legmagasabb pontszámot kapták.

Időközben a Népszabadság a pályázatok értékelési szabályzatát segítségül híva megírta, hogy a többlépcsős bírálat során ilyen esetek ténylegesen előfordulhatnak, erre azonban felhívták a pályázók figyelmét, a végső sorrend kialakítása pedig mindig az előzetesen rögzített szabályok szerint, a kormány képviselőjének jelenlétében történt (amit egyébként nem vont kétségbe, és nem is kifogásolt senki a jobboldali lapon kívül).

Lapunkat most az Ökotárs munkatársai arról tájékoztatták: úgy vélik, hogy a belső levelezés törvényesen nem kerülhetett el az újsághoz. Nem kizárt, hogy az elektronikus leveleket valaki kinyomtatta – ebben az esetben a pályázati dokumentációt lefoglaló Kehi is magával vihette –, illetve azokon a laptopokon is rajta voltak, amelyek közül kettő még mindig a Nemzeti Nyomozó Irodánál van, ugyanakkor egyik szervezet sincs felhatalmazva rá, hogy a személyes adatokat tartalmazó információkat megossza a sajtóval (mint ahogy vélhetően a Magyar Nemzet sem kapott engedélyt a levéltitok megsértésére).

– Kíváncsian várjuk, hogy a hatósági szigor és a jogállami gépezet akkor is olyan gyorsan és olajozottan működik-e, amikor egy civil szervezet a sértett fél – mondták a Népszabadságnak az Ökotársnál, arra is célozva, hogy a közeljövőben várhatóan több hasonló eljárást is elindítanak a velük szemben elkövetett jogsértések miatt.

Időközben a a rendőrség elutasította a szeptember 18-i rendőri fellépéssel kapcsolatos panaszokat (alapvetően azzal az indoklással, hogy a rendőrségi törvény akkor is lehetővé teszi az erélyes és látványos fellépést, ha a másik fél teljes együttműködést mutat). Úgy tudjuk, a civilek itt is további jogorvoslati lehetőséget keresnek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.