galéria megtekintése

Most a szülők és a diákok lázadnak az oktatási rendszer ellen

16 komment


Doros Judit

Harmincezer diák várhatóan otthon marad hétfőn: hiányzásukat az oktatás reformjáért küzdő szüleik igazolják majd. A tanárok, a szakszervezetek, a diákok után most az apukák és anyukák is beálltak a csatasorba.

„Mi lenne, ha mi szülők is segítenénk a tanárokat, és egyértelműen jeleznénk a Tisztelt Kormányzat felé, hogy valódi és eredményes változást szeretnénk az oktatásban, nem csak a szokásos látszatintézkedéseket és uszító propagandát.

Osztályról osztályra változik majd, hogy hétfőn hány székre lesz szükség a tanításhoz
Népszabadság

Sztrájkoljunk mi is! Ne engedd a gyerekedet 2016. február 29-én iskolába! Három nap hiányzást igazolhat a szülő, legyen ez az első figyelmeztetés! Fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy mi, szülők szeretnénk-e a változást!" – ezzel a felhívással indította el egy kétgyermekes édesanya, a szegedi Puskás Krisztina a „Nem leszek suliban" elnevezésű facebookos csoportot, február 10-én.

 

A tanárok, a szakszervezetek, és diákok országos tiltakozási hullámával egy időben így a szülők is csatasorba álltak. Az érdeklődésre jellemző, hogy rövid időn belül közel harmincezren jelezték: ott lesznek az eseményen, vagyis ennyi gyerek szinte biztosan nem megy hétfőn iskolába. Ez a szám azonban csak azokat jelzi, akik a közösségi oldalon regisztráltak, mögöttük további tízezrek lehetnek, akik szintúgy nem küldik iskolába hétfőn a gyereküket, csak ezt nem jelzik a csoportban.
– Egyik reggel arra ébredtem: tenni kell valamit. Jó lett volna elmenni a budapesti tüntetésre, de egy pici gyerek mellől ezt nehéz volt megtenni, mégis szétfeszített, hogy ez nem mehet így tovább, nekem is meg kell lépnem a magam kis lépését az oktatás változásáért, azért, hogy a most felsőbe készülő gyerekem már jobb körülmények közé kerüljön, a kicsi pedig már egy jobb rendszerben kezdje el az alsó tagozatot majdan – meséli a civilben HR-esként dolgozó, most épp gyesen lévő Puskás Krisztina. Előbb egy zárt csoportot hozott létre a fenti felhívással, majd pár órával később nyílttá tette az eseményt.

– Felhívásnak, figyelemfelkeltésnek szántam, de a kezdeményezés azóta jóval túllépett és túlnőtt önmagán. Olyan országos, szülői hálózat jött létre, amely már alkalmas a véleményformálásra, s arra is, hogy ennek további akciókkal szerezzen érvényt – mondja. Hozzáteszi: a világhálón szerveződő, s február 10-e óta több tízezres létszámúvá alakult szülői csoport szeretne aktív tagjává válni az oktatás átalakításáról gondolkodóknak. No nem a kormányoldalon, ahol a szülők szerint nem az oktatás frontvonalában dolgozók formálnak kerekasztalt, hanem ott, ahol a terület igazi szakértői ülnek: a Civil Közoktatási Platformban.

Hídvégi Anna, az oktatásban radikális változásokat követelő, s a tiltakozási hullámot elindító miskolci Herman Ottó Gimnáziummal sorsközösséget vállaló budapesti Teleki Blanka Gimnázium szülői munkaközösségének vezetője lapunknak azt mondta: ennek az akciónak úgy van értelme, ha egész osztályok hiányoznak, máskülönben a tanároknak meg kell tartaniuk az órát. – Nem vagyunk forradalmárok, de erős és határozott jelzést akarunk küldeni a kormánynak, hogy ez így nem mehet tovább – mondta.

Alternatív foglalkozások

Önkéntes csoportok, tanárjelöltek, egyetemi oktatók, néptáncosok, stúdiószínházak, szülők jelentkeztek, hogy kreatív foglalkozást tartanak az iskolától a szülők vagy saját maguk meggyőződése miatt távol maradó diákoknak február 29-én. A pécsi egyetem tanárképzős hallgatói egész napos játszóházat tartanak, lesz Varázsóra, tart foglalkozásokat itt az egyetemi Improvokál társulat, s többen jelezték, hogy drámapedagógiás játékokat, gyakorlatokat mutatnának a diákoknak, érdeklődőknek. Több oktató is jelezte, hogy a gimnazisták számára nyitottá teszik aznapi órájukat. Ilyen lesz például az „Ember és számítógép interakciója" vagy az „Inkluzív társadalom-inkluzív nevelés" című kurzus, ahol most az „Esélyegyenlőség és méltányosság a közoktatásban" lesz a téma, de be lehet hallgatni a Milyen iskolákat szeretnék" órára, amelyet ezúttal az aulában tart meg oktató, a termét pedig felajánlotta gyermekfelügyelet céljára. A PTE Tóth József BTK-TTK Kari Szakkönyvtár könyvtár bemutató sétát vállalt középiskolásoknak, mások gyöngyfűzést, táncházat szerveznek. Budapesten a Stúdió K Színház jelezte: egész nap várja azokat a diákokat, akik február 29-én nem mennek iskolába. Lesz itt közéleti klub arról, mi történik az országban, mi történik az oktatásban, mi történik a tankönyvekben? Zékány Diával, a Kassák Múzeum múzeumpedagógusával újrahasznosított papíranyagokból készítenek érzelmek inspirálta kompozícióikat, Keserü Zsolt képzőművész foglalkozást vezet, Papp Réka Kinga pedig összehasonlító elemzést nyújt a Macbeth és a III. Richárd televíziós utóéletéről, kis közéleti kitekintéssel, a Stúdió K színészeinek közreműködésével.

Van, ahol a diákok maguk szervezik a „távolmaradási akciót". - A tizenegy-tizenkettedikes évfolyamokon zömmel 18 éven felüliek tanulnak, törvényileg már felnőttek, elvileg nincs szükségünk szülői engedélyre ahhoz, hogy ne menjünk iskolába. Igazolni azonban ők fogják a hiányzást – mondta el lapunknak egy miskolci diák. Több iskolában zárt közösségi csoportokat hoztak létre a diákok, azon szervezik a hétfői távolmaradást.

Jellemző, hogy a Nem leszek suliban mozgalomra válaszul már megalakult az „ellen-mozgalom" is "Suliban leszek" címmel, amelyet a „Bojkottáld a liberális médiát" elnevezésű arctalan csoport hozott létre. „Mi nem csatlakozunk az ellenzék által keltett hisztériához. A mi gyerekeink iskolában lesznek! Kifelé a politikával az iskolából!" – olvasható az ars poeticájuk. Az ő facebookos oldalukon tegnap délután, e cikk írásakor 199 „ott lesz" bejegyzés született, ami igen halovány támogatottságot jelez az ellenoldalnak.

Kormányzati kérés

A február 29., hétfő ugyanolyan tanítási nap, mint az év más napja. A magyar köznevelés minden intézménye ugyanúgy működik, az óvodák nyitva lesznek, az iskolákban lesz tanítás – nyilatkozott Sípos Imre, az Emmi helyettes államtitkára, aki minden gyereket arra kért, hogy menjen iskolába, szüleiket pedig arra, hogy engedjék el őket. A helyettes államtitkár szerint a szülők helyi szinten maximálisan véleményt tudnak nyilvánítani. Ezt a célt szolgálja az iskolaszék is, de a pedagógusokkal is napi kapcsolatban lehetnek. Emellett a véleménynyilvánítás országos szinten is biztosított – jegyezte meg, példaként említve, hogy a köznevelési kerekasztalnak szülői szervezetek is tagjai. (MTI)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.