nemistudom | 2009. április 20. | 15:14:44
szabi. 1929-re nem nagyon, mert akkor már éppen a világválság dühöngött. Maga bizonyosan az akkori uralkodó osztálybeliek leszármazottja, ezért nem hallott a 3 millió nincstelen, kizsákmányolt, jognélküli országáról.
Hogy egyszerűbbé tegyem a számolást: minden harmadik magyar ember jogfosztott volt.
Ha egy ilyen államforma nemzeti öntudata kell itt,akkor a magam részéről tisztelettel nem kérek belőle.
És azokból sem, akik az ilyen lejárt szavatosságú termékeket ajánlgatják.
szabi | 2009. április 20. | 06:51:53
Realista44 | 2009. Április 20. | 00:14:38
Dehogynem volt, Horthy Miklósnak hívták, csak egy kicsit elkésett a hatalomátvétellel, így trianont már nem tudta megakadályozni.
De utána egy teljesen összetört, szinte mindenétől megfosztott országból 10 év alatt egy olyan országot hozott létre, ahol a kor oktatási rendszere a legmagasabb szinvonalúvá vált európában. A magyar fizetőeszköz a dollár után a legerősebb valutának számított, valamint ami a legfontosabb visszaadta a népnek a hitet és a nemzeti öntudatot(amit az azt követő kommunista rendszernek és 20 év liberalizmusnak sikerült szinte teljesen kiírtani).
Ja és természetesen a magánvagyona se gyarapodott szinte semmit, ezt a fajta hazafiságot is sikeresen kiirtották azóta az emberekből a pénzvilág létrehozásával...
kipcsak | 2009. április 20. | 06:50:52
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kipcsak | 2009. április 20. | 06:48:58
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Realista44 | 2009. április 20. | 00:14:38
Eduard Benesnek nem volt off-shore cége, de perfekt angol, francia, német nyelvtudása és hazaszeretete. A trianoni tárgyalásokon benne volt az egyezményt kodifikáló munkabizottságban /francia/. Ellentétben a komcsibarát Károlyival, aki elszórakozott a Tanácsköztársasággal, a cseh Benes és Masaryk az Osztrák -Magyar Monarchia jelentéktelen és elnyomott hátsóudvarából egy évtized alatt Európa legdemokratikusabb, iparilag fejlett, példamutató iskolarendszerrel rendelkező Csehszlovák Köztársaságot hozták létre. A világ fejlett országaiból behivták a gépkocsi-, repülőgép- turbina-tervezést és gyártást, amelyek mindmáig fennmaradtak és müködnek, ahogyan más gép-és jármügyártás is napjainkig. Miközben magánvagyonuk egy penny-vel sem gyarapodott! Ilyen magyar politikus nincs, vagy menetközben öngyilkos lett, vagy otthagyta a politikát, hogy túlélje!
kopacsi | 2009. április 20. | 00:05:42
Mert kissé gyerkesek ezek a felröppentet hirek, aminek az igazságára senki sem kiváncsi. Ja, elvtársak, a tényekkel nem szabad megzavarni senkit.
kopacsi | 2009. április 20. | 00:04:16
Ezzel az erövel azt is ellehetne hitetni, hogy Orbán a kutyájával fajtalankodott?
vakablak | 2009. április 19. | 22:51:37
Akkora hülyeségek jelennek meg ennek a Brády Zoltánnak a lapjában, hogy az már ijesztő. Csak egynek a címét idézem: "Hogyan tudjuk a magyar népet a régészet segítségével visszafelé követni félmillió évre - II. rész" (http://members.chello.hu/kapu/egyetemes_talanyok/grandpierre.htm). Ez volna az a szivar, akitől el kellene hinnem, hogy tudja, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet? Muhaha! Persze az, hogy a lapjában mik jelennek meg, még logikailag nem zárja ki, hogy ezen állítása akár igaz is lehessen (már ha tényleg mondott ilyet). Csak ha meg kellene ítélnem, ezt nem tartanám túlzottan valószínűnek.
Ahogy félve tisztelt úgynevezett "jobboldali" (valójában döntő többségükben kádárista-bolsevista mutyi-balos) polgártársaimat ismerem, közülük százból kilencvennyolc alig negyed óra múlva már tényként kezeli, hogy Szilvássy a kiszivárogtató, a maradék kettő csak holnap reggelre jut el ide. Ebből a szempontból teljesen közömbös, hogy kiderül-e valaha az igazság, vagy nem. Az úgynevezett tények állítólag baromi makacs dolgok, és hogy mi a tény, azt a fenti körbe tartozó emberek közösségi-intuitív úton is tévedhetetlenül kikövetkeztetik. Ölni tudnának, ha az így felfedezett és hússá-vérré váló igazságot valaki kétségbe meri vonni. Úgyhogy szögezzük le gyorsan: mostantól pedig az a része a legendáriumnak, hogy Szilvássy a hunyó. Ja igen, Bajnai meg "libát lop". Az mindegy is, hogy konkrétan nem lop és nem is lopott libát még a leggőzösebb agyú vadparaszt szerint sem, sőt, többszörösen bebizonyosodott, hogy teljesen vétlen az egész libatenyésztős ügy összes vonzatában - a konstruált igazságot holmi vacakságok, mint a "valóság" hogyan is tudnák felülírni?
Az úgynevezett "jobboldal" az elmekórtan állatorvosi lova.
klara | 2009. április 19. | 22:07:29
A Kapu főszerkesztője, Brády Zoltán most vádolta be a Szólás szabadságában, hogy Rózsa Flores Eduardónak Szilvássy György adta át 2006-ban az öszödi hangfelvételt !!!
Krizsó Szilvia, "riporter" rémülten félbeszakította a beszélgetést!
klara | 2009. április 19. | 22:07:06
A Kapu főszerkesztője, Brády Zoltán most vádolta be a Szólás szabadságában, hogy Rózsa Flores Eduardónak Szilvássy György adta át 2006-ban az öszödi hangfelvételt !!!
Krizsó Szilvia rémülten félbeszakította a beszélgetést!!!!!!
Szucs_Csaba | 2009. április 19. | 21:25:46
Elolvastam Morvai Krisztina nyílt levelét, amelyben van egy a cikkben mellőzött, Gusztos Pétert érintő rész is, amely így hangzik:
"Ön, Gusztos Péter személy szerint is élen járt e terv végrehajtásában, a magyarok emberi jogainak sárba tiprásában. Amikor 2006. szeptember 19-én éjszaka Budapest utcáin elkezdődött az állampolgárok önkényes rendőri levadászása, összeverése, bebörtönzése és kínzása, Ön, Gusztos Péter személyes felelősségének érezte, hogy ez a folyamat akadálytalanul folytatódhasson. Gyalázatos viselkedésével megakadályozta, hogy a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézetben tartott Országgyűlés Emberi Jogi Bizottság-i ülés feltárhassa a történteket. Megbízói akaratának megfelelően – a jegyzőkönyvek tanúsága szerint – követelte, hogy a tényfeltárást az emberi jogi bizottság fejezze be, vagyis a tömeges állami terror folytatódhasson. Még Dr. Pelle Andrea, a liberális Társaság a Szabadságjogokért szervezet jogásza is úgy reagált az Ön viselkedésére, hogy: „Szégyelld magad, Péter!”
Ön személy szerint is felelősséggel tartozik azért, hogy 2006. október 23-án az önök kormányának felhatalmazására a magyar rendőrség 14 embert szemen lőtt, több száz békés állampolgárt megsebesített és hasonló számban indított koncepciós eljárásokat. Párttársa, Demszky Gábor, aki kitüntette az őrjöngő Gergényi főkapitányt, e gesztusával kifejtezte törpepártjuk elkötelezettségét, a magyar emberek szemkilövetés, könnygáz, vipera általi megfegyelmezésének.
Ön, Gusztos Péter pontosan tudja, hogy ha Magyarországon eljön az igazság órája, akkor ezért és számos más tevékenységéért elvtársaival együtt jó eséllyel börtönbe kerül."
irriga | 2009. április 19. | 21:07:45
subi2 | 2009. Április 19. | 21:02:56
Ahogy nézem, márcsak futtató lehetne az utcán ...
subi2 | 2009. április 19. | 21:02:56
Moderálási alapelvek- komment törölve -
kuntakunta | 2009. április 19. | 20:43:17
Tilikov!
Szokásos vörös maszatolás.Tehát mik a hiányosságok?
irriga | 2009. április 19. | 20:40:49
szegfuszeg | 2009. Április 19. | 20:33:31
Én inkább kezelném az ilyesmit nyilatkozókat ...
A haza azé, aki alkot, épít és nem azé aki rombol.
Akár szellemet is ..
csaszi | 2009. április 19. | 20:21:58
Klara,
jobb ha eteted az unokaid a libamellel, mint minket a 10 milliardos birsagokkal.
Demagogiaban egyivasu vagy M.K. asszonnynal.
irriga | 2009. április 19. | 20:21:18
klara | 2009. Április 19. | 18:49:44
Hát igen!
Ilyet már csináltak úgy 1940-48 környékén.
Nem jött be ...
irriga | 2009. április 19. | 20:18:50
csatár | 2009. Április 19. | 15:54:32
Hát igen!
Csak ez olyan volna, mintha a legyilkoltat és a gyilost ugyanazon szertartáson temetnék.
Némely esetben pedig olyan, mintha a gyilkos búcsuztatná az áldozatot.
irriga | 2009. április 19. | 20:15:40
Franz Ferdinand | 2009. Április 19. | 15:41:29
Mert most mi nem a tietek a hazában?
A hatalom?
Tilikov | 2009. április 19. | 20:14:30
Kuntakunta kérdése: "És mik ezek a hiányosságok agysebész barátom?"
Ha figyelmesebben olvastad volna a hsz-emet, láthattad volna, hogy nem a hiányosságaitokról beszéltem, hanem a hitványságotokról.
Sebaj, még ha olvasni nem is tudsz, a Morvai pártjába még elmehetsz. ;)
Szilikon Vali | 2009. április 19. | 19:50:07
M.K. egy komplett elmebeteg. Látra is (kipingált arc, másfél centi vastag smink, görcsös műmosoly), írni se tud, a szövegei fárasztóan szellemeskedők ("Gusztos és pajtásai"), tele vannak hisztérikus túlzásokkal ("az önök végtelen arcátlansága", "gyarmatosították Magyarországot" stb.), komolyan mondom, pszichiátriai kezelésre szorulna a csaj. Szóval egy őrült, de sajna, amint számos hozzászólás mutatja, nincs egyedül.
Tatabánya | 2009. április 19. | 19:16:36
Továbbra is tartom: nem bírom, ha valakik állandóan besorolnak, osztályoznak, minősítenek.
Kuntakunda: ami a diplomák számát illeti, igaza van, a bányászok már csak ilyenek. A probléma Morvai úrhölgy esetében nem a stílussal lenne, hanem a tartalommal.
Szabónak: minekünk mindig is a munkára kellett koncentrálni. Kérdezd meg Anyádat, mikor volt szénhiány.
nimzo | 2009. április 19. | 19:12:38
Ez a gusztustalan Gusztos sem tudja már sokáig a véleményét közhírré tenni. Az ő korszaka is véget fog érni. Mehet a süllyesztőbe!
Szabo | 2009. április 19. | 18:54:12
Tatabánya(rém)! Saját magatokat soroljátok folyamatosan a gusztustalan gustossal együtt!
Vége a jó világotoknak, kezdjetek a munkára koncentrálni , ha még tudjátok mi az!
klara | 2009. április 19. | 18:49:44
Az ország gondjait így nem lehet megoldani. A pénzt a következő módin kell megszerezni.
Bajnai - 10 milliárdos vagyonelkobzás
Gyurcsány - 10 milliárdos vagyonelkobzás
Medgyessy - 10 milliárdos vagyonelkobzás
Kóka - 10 milliárdos vagyonelkobzás
Medgyessy - 10 milliárdos vagyonelkobzás
Kapolyi - 10 milliárdos vagyonelkobzás
Leisztinger - 10 milliárdos vagyonelkobzás
még bele sem kezdtem, máris 70 milliárd összejött. Könnyen összeszedünk a bűnöző, szocialista és szabaddemokrata milliárdosoktól ezer milliárd forintot.
Nincs más megoldás, vagy az MSZP-SZDSZ milliárdosai, vagy milliók közülünk :-)))))
kuntakunta | 2009. április 19. | 18:13:56
Kis kommancs Menekülsz?Az is egy válasz.Mondjuk jobb is ,hogy a vörös lámpa nem ég ki buta kis fejecskédben és nem rúgnak ki a klubból,legalább egy helyen vagytok .:)))
UI:Az ,hogy az egyetemeken mit tanítottak nem befolyásolta a te szellemi fejlődésedet (ami írásaidból remekül nyomon követhető)úgyhogy kér füllentened.Bár az is olyan kommancsos.
kuntakunta | 2009. április 19. | 17:44:49
szegfuszeg!
Alpári viselkedésről írsz és amúgy alpárian.Tipikus kommancs vagy.Van egy keresztkérdésem agysebész barátom!Ha Orbán egy fejlődésben lévőországot vett át,akkor hogyan tudta tovább fejleszteni ha olyan nagyon ügyetlen és a tieid ,hogy tudták az egészet taccsra tenni?De az istenér ha nagyon megerőltető a válasz ne erőlködj még a végén kiég a vörös lámpa aztán kirúgnak a klubból.:)))
kuntakunta | 2009. április 19. | 17:25:48
szegfuszeg!
Ez nem matematika ,hanem logika.Olyan szarul kormányozni mint a tieid még Győzike is eltudott volna.Orbán már kormányzott négy évig (emlékszel abban az időben kiemelkedtünk a volt szoci országok közül gazdaságilag ,reálisnak tűnk az euró2007 es bevezetése stb)és hiába romboltak minden le a tieid ameddig csak tudtak,az építés ereje mindig nagyobb mint a rombolásé,ezért jöhet a fellendülés.
kuntakunta | 2009. április 19. | 16:54:46
Tatabánya!
Figyelj tata a bányából!Morvai Krisztina a hölgy neve és több diplomája van mint a ment neked és bányásztársaidnak összesen.Mellesleg végre nem a seggnyaló mindenkinek megfelelő az ellenségre a saját hibáinkat kivetítő stílusban politizál,hanem egyenesen és őszintén.Ja ,hogy ez nem mindenkinek tetszik? Na és!!!!!
kuntakunta | 2009. április 19. | 16:50:41
szegfuszeg!
Igazad van(ritka dolog)nem jártam számtan órára,matematikát tanultam.Többek között megtanultam ,hogy ha valamiből csak elvesznek és nem tesznek hozzá az előbb-utóbb elfogy.Nálunk ,hét év kellett hozzá.És erről nem a Fidesz szavazók tehetnek,bár neked a gondolatsegítő eszközök ezt programozták a jelek szerint sikeresen.Hogy mihez nem vagyunk elegen ? Ez először Június 7.én kiderül.Szeretném látni akkor a képedet:))))
Tatabánya | 2009. április 19. | 16:40:46
Elnézést, de tele van a hócipőm azzal, hogy Szálasi Krisztina állandóan besorol bennünket az idióta kategóriáiba. Mindig két csoportot alakít, és hülyére vesz bennünket, hogy döntsük el, hová tartozunk.
Számos olvasótársam belesétált ebbe az ördögi csapdába.
kuntakunta | 2009. április 19. | 16:14:57
szegfuszeg !
hát ilyen piti gondolkodással (kicsik vagyunk és bocs hogy nmegszülettünk stb)csak is szociszavazó prototípus lehetsz.De jó ,hogy kevesen vagytok.-ti vagytok a csónakban a nehezék.
thurvj97 | 2009. április 19. | 16:03:46
Miért és meddig kell tűrni ennek a nőnek és a csürhének az akcióit Magyarországon? Meddig taníthat az ELTÉN? Kinek áll érdekében mentegetni ezt a teljesen elvakult gyűlöletkeltőt?
Tatabánya | 2009. április 19. | 16:03:14
Sieg Heil magának is Frau Morvai, azt kérdezem tisztelettel, hogy mi belgák melyik vagonnál gyülekezzünk?
csatár | 2009. április 19. | 15:54:32
Az Igazság Létezik, Csak a Hazugságot Találják Ki!
Nagyjából így szól az idézet, mely elvont gondolatok sokaságára ad lehetőséget!
De sohasem tudjuk meg, a teljes igazságot! Azért, mert mindig és mindenkor, van olyan érdek, mely érdek nem engedi felfedni, a létező valóságot!
A most felvetet „téma” is ilyen, valakik, valamiért bőszen takarják, leplezik, az igazságot!
Hipotézisekkel lehet némi eredményt elérni, de az így kialakított „igazság”, tiszavirág életű!
A Holokauszt létező valóság volt! Tagadhatatlan!
Ami miatt mégis bonyolulttá teszi az igazság keresését, szerintem az, hogy NEM a MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN történtek, ÖSSZEFÜGGŐ ESEMÉNYEI alapján beszélünk, írunk a holokausztról! Azok számára, akik nem ismerik, vagy csak felületesen tudják mi történt valójában, úgy tűnhet, „sugallják”, és a médiák jóvoltából, leplezve, leplezetlenül, úgy is van tálalva, mintha CSAK a zsidók szenvedték volna el, a háború okozta borzalmakat! Lásd jóvátételek! (Azt csak halkan jegyzem meg, hogy az átutalt összegek nagy része, sohasem jutott el azokhoz, kik arra jogosultak lettek volna!)
Végtelenül nagy tragédiának tarom 6 millió zsidó ember halálát, de, a háború viharában odaveszett 74 millió áldozat sorsára, együtt kell emlékeznünk!
NEM KÜLÖN- KÜLÖN! EGYÜTT!
kizso | 2009. április 19. | 15:42:07
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Franz Ferdinand | 2009. április 19. | 15:41:29
Nagyon helyes!
Vissza is vesszük ezektől a nemzetromboló, elmebeteg állatoktól a Hazánkat!
Az idő már közeleg!
Hajrá, Krisztina!
kuntakunta | 2009. április 19. | 15:37:39
Tilikov !
És mik ezek a hiányosságok agysebész barátom?
nemistudom | 2009. április 19. | 15:25:18
Tilikov | 2009. Április 19. | 14:20:19
Ugyan, miért bántja vérfarkast? Hát még nem is tudhatjuk, az egyedfejlődése során miért jutott oda, ahol van. Lehet, mint utalt rá másutt, hogy a baloldali világból való kiábrándultsága vitte a szélsőjobbra. Én ezt ugyan nem hiszem, inkább azon a nézeten vagyok, hogy a mikrokörnyezete és torzult személyisége predesztinálta rá.
Az azonban bizonyosan állítható, hogy "szarik mindenkire".És sokan rá is.
csaszi | 2009. április 19. | 15:22:57
werwolf
Milyen emberrol beszelsz te itt, aki 10 embett olt es nem kapott kotelet?
Mi az,hogy en "fikazok mindenkit???" Miota vagy te mindenki? Mikor mindenki latja, hogy senki vagy.
Jo tanacs: Ne igyal mikor irsz. Akkor se' ha vasarnap van.
vakablak | 2009. április 19. | 14:59:39
na, ez legalább egy mókás ötlet :)
ryanclub | 2009. április 19. | 14:57:17
szerintem: MO-ért aggódóknak be kéne szavazni "tolni" az egész jobbik EP-listát E.-parlamentbe! Tudom, durva - de: így lehetne leggyorsabban megszabadulni a mocsoktól! Ott, általában gyorsabban intéződnek az ilyen dolgok mint jóhazánkban!
joszi | 2009. április 19. | 14:46:25
Moderálási alapelvek- komment törölve -
vakablak | 2009. április 19. | 14:35:16
werwolf | 2009. Április 19. | 14:20:50
"igen és? szarok rá! és nem csak a szélsőségesek gondolkodnak így!"
Világos, hogy szarsz rá, mert a szélsőségesek szarnak mindenre, és de igen, csak a szélsőségesek gondolkodnak így. Normális ember nem akasztgatni akar egy parlamenti választás kapcsán, hanem élni békében. Csak a szélsőségesek (mint te) képzelgik folyamatosan a haza vesztét, ők hallucinálnak nemzetvesztőkről, akiket ki kell irtani.
werwolf | 2009. április 19. | 14:20:50
vakablak | 2009. Április 19. | 14:12:40
igen és? szarok rá! és nem csak a szélsőségesek gondolkodnak így! ne mondd már, hogy aki 10 embert hidegvérrel megöl annak ne járna a kötél! hagyjuk már ezt a kamu dumát...
Tilikov | 2009. április 19. | 14:20:19
@Werwolf
"A magukfajták azok, akik az országon élősködnek és kihasználják, ellopják az életünkből az éveket és nem hagynak rendesen élni."
A Morvai féle "magunkfajták" meg azok a szerencsétlen duplanullák, akik a saját sikertelenségükért nem merik saját magukat okolni, hanem inkább azon sírnak, hogy mások, az ún. magukfajták ellopják az életükből az éveket, nem hagyják őket rendesen élni. A saját hitványságotok miatt vagytok így lecsúszva, hiába mutogattok felfele.
vakablak | 2009. április 19. | 14:16:34
"Mi lesz ezzel a nővel, ha bekerül az EP-be?"
Én kimondottan vágyom rá, hogy Morvai az EP-ben is csak álljon fel bátran, cigányozzon, zsidózzon, magukfajta-magunkfajtázzon, és nyomja csak a szélsőséges, uszító dumáját, ahogy a csövön kifér. Lássa csak nyugodtan ország-világ, hogy milyen viszonyok vannak Mo.-on, hogy mennyire elfoglalta a társadalom közepét is a szélsőségesség. Minek titkolóznánk? Morvai jól reprezentálja az ország lakosságának nem elhanyagolható részét. Miért is ne tehetné ezt az EP-ben?
vakablak | 2009. április 19. | 14:12:40
werwolf | 2009. Április 19. | 14:04:11
"hát az ország egy részére ráférne, hogy felakasszák az biztos!:)"
Hát igen, pont erről beszélek. Így beszél egy elvakult, valóságvesztett szélsőséges. Pont mint te, és pont mint Morvai.
Tilikov | 2009. április 19. | 14:12:27
Mi lesz ezzel a nővel, ha bekerül az EP-be? Brüsszelben aztán nem lesz egy magafajtája sem. Kinek fog ott szónokolni, ha az uszító kirohanásait egyedül a bárgyú de büszke mélymagyaroknak veszi be a gyomra? Ott kiket fog magukfajtázni?
werwolf | 2009. április 19. | 14:04:11
Moderálási alapelvek- moderált komment -
vkblk | 2009. Áprls 19. | 13:48:18
ht z rszg gy rszr rfrn, hgy flksszk z bzts!:)
n gyr nkm zzl sk brmsggl mg mszlggl, z lg ngy nvtst tkrz! mgkfjtk zk, kk z rszgn lskdnk s khsznljk, llpjk z ltnkbl z vkt s nm hgynk rndsn ln. mgnkfjtk pdg zk, kk zt nm krjk hgyn. Lht, hgy gykb s trtzl, kkr mg gzbl nncs mtl flnd, csk gy mg gy gyv snk mrdsz, k csk d rgt d nm tsz lfszt s!
Kuka | 2009. április 19. | 14:00:14
Maguk fajtától Isten mentse meg az országot!!!Ez a hárpia kit fog hibáztatni
ha nem jut az EU. parlamentbe?
vakablak | 2009. április 19. | 13:48:18
werwolf: "Ocsmány a világ ezért mások a játékszabályok, csak akkor tudsz ezen változtatni, ha odakerülsz ocsmány módszerekkel."
Csaszi véleményéhez csatlakozom: mert bár szerintem a világ nem ocsmány, ezért a játékszabályok (melyeket egyébként magunknak csinálunk) sem ocsmányak (legalábbis azok, amik szerint én játszom, nem azok), de végösszesen nagyon igaznak tűnik, hogy Morvai asszony werewolf úrelvtárs pajtással maradéktalanul egyetért. Ez abból látszik leginkább, hogy minden egyes szava álnok hazugság, módszerei aljasak és ocsmányak, belőle magából a szenny dől, az uszítás és a pusztítás. Ha Morvain múlna, az ország polgárainak egyik felét fel is akasztaná a másik (a vele egyetértő) fele. Valami ilyesmi lehet a "magukfajták-magunkfajták" üzenete, dekódolva.
kuntakunta | 2009. április 19. | 13:46:39
"csaszi | 2009. Április 19. | 13:40:44
Morvainal ocsmanyabb vajh lehet-e meg lenni????"
Ja. Az elmúlt hét év.Az eredménye is meg lesz.Már épülnek az új börtönök,nagyon helyesen.:)
kuntakunta | 2009. április 19. | 13:44:21
Remélem Morvaiék 10%körül kerülnek a parlamentbe.Lefényképezem majd egy két álliberális rongyember pofázmányát és azon röhögök majd minimum 4 de inkább 8 évig.
werwolf | 2009. április 19. | 13:43:17
csaszi | 2009. Április 19. | 13:40:44
egyébként most úgy általánosságba beszéltem, nem Morvairól. Szerintem jól csinálja amit csinál, bele kell szólni és kötni mindenbe amibe csak lehet! Tomcat is ezt csinálta/csinálja. lehet, hogy vannak hibáik, de legalább rámutatnak olyan dolgokra amik a rendszer tarthatlanságát jellemzik. Itt fikázol mindenkit, életedben hányszor álltál ki valami mellett?
csaszi | 2009. április 19. | 13:40:44
Hat ami igaz, az igaz, werewolf ur, egyetertunk. Morvainal ocsmanyabb vajh lehet-e meg lenni????
werwolf | 2009. április 19. | 13:35:55
a szólásszabadság utolsó adása alapján Morvai lehet már eléggé meggyőzte Balót, mert rendesen osztott mindenkit. Így kell csinálni! Ja nemistudom, Te annyira egy kis naiv ember lehetsz az életben. Te komolyan elhiszed, hogy szép szóval meg a többi baromsággal a mai undorító világban el lehet érni bármit is? Ocsmány a világ ezért mások a játékszabályok, csak akkor tudsz ezen változtatni, ha odakerülsz ocsmány módszerekkel.
nemistudom | 2009. április 19. | 13:31:54
Mindig szegény Baló jár az eszemben. Szegény, a magafajtája helyett és "magunkfajtát" kapott ki magának. Isten büntetése, amire nekünk egyáltalán nincsen szükségünk.
gorka | 2009. április 19. | 13:13:01
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|