Molnár Csaba vezeti a DK-delegációt az első ellenzéki egyeztetésen

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke vezeti a párt delegációját a január eleji első ellenzéki egyeztetésen.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön közölte, hogy január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témaköréről.

A Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette DK szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az első, "az alkotmányos válság megoldására szervezett" egyeztetésen Molnár Csaba vezeti majd a párt küldöttségét, amelynek tagja lesz Avarkeszi Dezső, a DK elnökségi tagja, korábbi igazságügyi államtitkár és Csiha Judit, a DK etikai bizottságának tagja, aki szintén igazságügyi államtitkár volt, majd privatizációért felelős tárca nélküli miniszter lett. Rajtuk kívül tagja még a delegációnak Buzás Anna egyetemi joghallgató, a Demokratikus Koalíció tagja.

Mesterházy Attila MSZP-elnök november végén jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő, a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a DK-t, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártot keresték meg.

Az Együtt 2014 választói mozgalom pénteken arra tett javaslatot, hogy ne közjogi kérdésekről kezdjen egyeztetést az ellenzék január 2-án, hanem először a tárgyalások céljait és lebonyolítási elveit tisztázzák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.