galéria megtekintése

Molnár ónos eső miatt húzott kapucnit angolos frizurájára

20 komment


Csuhaj Ildikó

Molnár Zsolt állítja, magyarázkodnia sem kellene, azért mégis megindokolja, miért tűnhetett úgy, hogy kapucnis felsőben tüntet szkinhedekkel.

Ifjabb és idősebb Molnár
Ifjabb és idősebb Molnár
Népszabadság

Kapucnis pólóban voltam, mint egy gimnazista, aki érdeklődik a közélet iránt, szkinhed-tüntetésről szó sem volt, látszik, hogy a téren teljesen konszolidált emberek között állok, egy idős hölgy és egy szakállas úriember között, egyik sem hasonlít szkinhedre - nyilatkozta Molnár Zsolt arra reagálva, hogy az mno.hu azt írta: az MSZP-s politikus egykor szintén tüntetett szkinhedekkel.

A cikket egy, a 168 Óra című hetilap fotósa által készített fotóra alapozták, amely 1992. október 27-én meg is jelent a hetilapban, és amelyen az mno.hu szerint "Molnár Zsolt látható a bőrfejűekre jellemzően fejére húzott kapucniban szkinhedekkel".

 

A szocialista politikus úgy emlékezett: ónos esőzés volt akkoriban, azért is hordott kapucnis felsőt. Molnár Zsolt hangsúlyozta: nemcsak hogy szkinhed nem volt, nem állt kapcsolatban semmilyen szélsőséges mozgalommal - ezt bizonyítja az is, hogy korábban kétszer átment a C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen.

Molnár Zsolt elő is húzott a zakója zsebéből egy fotót, bizonyítva, nem volt kopaszra vágva a haja, sőt jól fésült volt, a brit kollégiumi stílust követő frizurával. A korabeli képaláírásról, amely a 168 Óra című lapban az ominózus fotó alatt megjelent, azt mondta: több kép is készült akkor, és nemcsak a Kossuth téren, hanem a Szabadság téren is.

"Ez egy nagyon ügyes csúsztatás, és ügyes figyelemelterelés a Sneider-ügyről, de mosolyogva tűröm" - mondta. "Nem érzem azt sem, hogy magyarázkodnom kellene, hiszen nemhogy nem voltam szkinhed, életemben nem ismertem egyetlen szkinhedet sem. Futballmeccsen készülhet bárkiről olyan fotó például, hogy szélsőséges emberek előfordulnak a környezetében - tette hozzá az MSZP-s politikus.

Hozzátette: Göncz Árpád kifütyülésében sem vett részt, bár a közelében voltak, akik fütyültek. Szerinte zavarosak voltak az események. Tudott a róla készült fotóról, sőt - mint mondta - büszke is volt arra, hogy az újságban szerepel, ezért öt példányt is megvett a korabeli 168 Órából.

Amióta politikus, készült arra, hogy szembesíteni fogják a több mint húsz éve készült felvétellel, azóta, 2006 óta hordja magánál az ominózus fotót, amelyen látszik, hogy nem volt kopaszra borotválva. Azt is mondta: Honvéd-szurkoló volt, sok helyre kísérte el a csapatot, de nem ultraként.

HírTV: Molnár Zsolt együtt skandált a tömeggel

Molnár Zsolt - egy az M1 Híradóban és a HírTV-ben kedden bemutatott felvétel szerint - 1992. október 23-án a Magyar Televízió (MTV) akkori budapesti, Szabadság téri székháza előtt tüntetett és Hankiss Elemér tévéelnök távozását követelte. A HírTV szerint Molnár Zsolt 1992-ben, a Kossuth téri nemzeti ünnepi rendezvény után - ahol Göncz Árpád akkori köztársasági elnököt kifütyülték -, mintegy ötszáz tüntetővel együtt "átvonult az MTV Szabadság téri székháza elé". A tömeg az MTV akkori elnökének, Hankiss Elemérnek a távozását, és a Híradó menesztett főszerkesztőjének visszahelyezését követelte. A felvételen látszik és hallatszik, ahogy a kapucnit viselő Molnár Zsolt együtt skandálta a tömeggel, hogy "hazudtatok eleget", illetve, hogy "szabad magyar tévét".

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.