Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába

Az ismert roma jogvédő és politikus, Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába – környezetéből többen megerősítették értesülésünket.

Mohácsi Viktória korábban az oktatási tárca (roma és hátrányos helyzetű gyermekek integrációjáért felelős) miniszteri biztosa, majd az SZDSZ színeiben az Európai Parlament képviselője volt. Jogvédőként a Mozgalom a Deszegregációért Alapítványt vezette. Életveszélyes fenyegetések miatt 2009-ben rendőri védelmet kért.

Az Egyesült Államokban 2010-ben rangos emberi jogi díjat kapott. Az SZDSZ így méltatta: a liberális párt elismerését fejezi ki mindazért, amit munkájával elért hazai és nemzetközi környezetben, egyben további sikereket kíván a legelesettebb, legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek védelmében folytatott küzdelmében.

Rokoni, baráti és ismeretségi köréből egybehangzóan megerősítették, hogy Mohácsi Viktória tavaly decemberben elhagyta Magyarországot, és a kanadai Torontóba ment: azzal a szándékkal, hogy politikai menedékjogot kér.

Bár névvel senki nem kívánt nyilatkozni, többen elmondták, hogy országosan ismert politikus és jogvédő létére idehaza nem talált megélhetést, komoly anyagi gondokkal küszködött. Pontosat egyelőre nem sikerült megtudnunk arról, hogy szándékának megfelelően ténylegesen beadta-e a menedékjogi kérelmet – valószínűsíthető, hogy igen.

Próbáltuk felvenni a kapcsolatot Mohácsi Viktóriával, az elküldött e-mailekre még nem érkezett válasz.

Mohácsi Viktória
Mohácsi Viktória
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.