A kormány a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban kérte az alaptörvény értelmezését, a testület azonban alig ment tovább korábbi határozatainál. Az AB 1991-ben ugyanis már kimondta, hogy kivételes esetekben, különösen hosszú távra kötött szerződések esetén, amikor a felek által előre nem látható társadalmi vagy gazdasági változások következnek be, szükség lehet a beavatkozásra. Akkor erre hivatkozással az 1990 előtt megkötött lakáshitel-szerződések kamatainak radikális emeléséről szóló jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló panaszt utasították el.
Tavaly februárban pedig a bankok számára született kedvezőtlen döntés. A pénzintézetek a végtörlesztés bevezetését – tehát a devizahitelek fix, a ténylegesnél alacsonyabb árfolyamon történő visszafizetésének lehetőségét – kifogásolták, és ezért alkotmányjogi panaszt nyújtottak be. A testület megítélése szerint az állam „a körülményeknek az ésszerűen előre nem látható és a normális változás kockázatán túlmenő alakulása, az általa csak korlátozottan befolyásolható forintárfolyam gyengülése és ehhez kapcsolódóan a devizahitelesek jelentős számának nehéz helyzetbe kerülése miatt" kényszerült gyors beavatkozásra.
A kabinet most egyebek mellett az alaptörvény azon rendelkezésének értelmezését kérte, amely szerint Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. A kérdés arra irányult, hogy ebből közvetlenül levezethető-e valamely tömegesen alkalmazott, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott szerződési feltétel, illetve az ezt megerősítő bírósági ítélet, valamint az ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenessége. Példaként említik, hogy a devizahitel-szerződések esetén az árfolyamkockázatot kizárólag az adósra hárítják, a hitelező számára egyoldalú kamatemelési lehetőségét biztosítanak, s a szerződések árfolyamrés alkalmazását is tartalmazzák.
A kabinet másik felvetése szerint Magyarország fellép a gazdasági erőfölénnyel történő visszaélésekkel szemben, s védi a fogyasztók jogait. A kormány kíváncsi arra, hogy az alkotmánybírák miként látják: ebből közvetlenül kiolvasható-e, hogy – akár külön jogszabályok vagy tiltó rendelkezések hiányában is – lehetséges-e az erőfölénnyel visszaélés, illetve a fogyasztói jogok megsértésének olyan formája, amely már alaptörvény-ellenesnek minősül. Korábbi alkotmánybírósági gyakorlat hiányában különösen fontos kérdés, hogy a fogyasztóvédelem határai meddig terjednek, s ha egy szerződéstípus miatt – amelynek kapcsán felvetődhet a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést is – emberek tömegesen kerülnek súlyos helyzetbe, az állam e kötelezettségére hivatkozva beavatkozhat-e a magánjogi kapcsolatokba.
A beadvány szerint különösen aggályos, hogy a devizahitel-szerződések – a felek egyenjogúságát sértve – a hitelező számára egyoldalú kamatemelési lehetőséget biztosítanak. A kormány álláspontja szerint az árfolyamrés is kifogásolható – a pénzintézetek a hitel folyósításakor az alacsonyabb vételi, a törlesztéskor a magasabb eladási árfolyamon számolnak –, miközben az ügyfél nem jut devizához, így az árfolyamkülönbség mögött nincs semmilyen banki szolgáltatás.
Az alkotmányértelmezés tétje az volt, hogy a szerződési szabadság a devizahitelek esetében korlátozható-e, vagyis: az állam ebben az esetben meghatározhatja-e jogszabályi úton a bankok és az adósok közötti kontraktusok kötelező tartalmi elemeit.
Az AB dodonai válasza szerint kivételesen igen, de ezt 1991 óta tudtuk. A testület hangsúlyozta azonban, az, hogy a jogalkotó miként avatkozik be a szerződéses jogviszonyokba, kizárólag az állam felelőssége.
