galéria megtekintése

Sok újat nem mondott az AB

3 komment

Lencsés Károly

Törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni - mondta ki devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésében az Alkotmánybíróság (AB).

Az állam alaptörvényből fakadó kötelezettsége, hogy – az alaptörvényben szereplő alkotmányos értékek figyelembevételével – a fogyasztók érdekeit védő, az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben fellépő intézményrendszert hozzon létre és tartson fenn, továbbá hozzon a fogyasztók jogait biztosító jogszabályokat – állapította meg az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn kihirdetett határozatában.

A testület leszögezte azt is, hogy konkrét bírói döntés felülvizsgálatára megfelelő indítvány alapján az AB jogosult, de azt nem lehet előre megmondani, hogy az alaptörvénynek a tisztességes gazdasági versenyre és a fogyasztók védelmére vonatkozó rendelkezéseivel egy-egy bírósági verdikt mikor meg szembe, tehát mely esetekben lehet szó alaptörvény-ellenes döntésről.

Ezekből a rendelkezésekből egyébként az AB szerint közvetlenül következhet valamely törvény alkotmányellenessége, de ezt a szabályozási környezettel együtt kell mérlegelni. A testület a jogbiztonság elvét értelmezve leszögezte: jogszabály kivételesen a hatályba lépése előtt létrejött szerződéses jogiszonyokba is beavatkozhat, de csak akkor, ha a szerződéses feltételek módosításának szükségességét a rendes bíróságok is megállapítanák. Vagyis: ha a szerződés változatlan formában történő fenntartása valamely fél érdekét sértené.

 

A kormány a devizahitel-szerződésekkel kapcsolatban kérte az alaptörvény értelmezését, a testület azonban alig ment tovább korábbi határozatainál. Az AB 1991-ben ugyanis már kimondta, hogy kivételes esetekben, különösen hosszú távra kötött szerződések esetén, amikor a felek által előre nem látható társadalmi vagy gazdasági változások következnek be, szükség lehet a beavatkozásra. Akkor erre hivatkozással az 1990 előtt megkötött lakáshitel-szerződések kamatainak radikális emeléséről szóló jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló panaszt utasították el.

Tavaly februárban pedig a bankok számára született kedvezőtlen döntés. A pénzintézetek a végtörlesztés bevezetését – tehát a devizahitelek fix, a ténylegesnél alacsonyabb árfolyamon történő visszafizetésének lehetőségét – kifogásolták, és ezért alkotmányjogi panaszt nyújtottak be. A testület megítélése szerint az állam „a körülményeknek az ésszerűen előre nem látható és a normális változás kockázatán túlmenő alakulása, az általa csak korlátozottan befolyásolható forintárfolyam gyengülése és ehhez kapcsolódóan a devizahitelesek jelentős számának nehéz helyzetbe kerülése miatt" kényszerült gyors beavatkozásra.

A kabinet most egyebek mellett az alaptörvény azon rendelkezésének értelmezését kérte, amely szerint Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. A kérdés arra irányult, hogy ebből közvetlenül levezethető-e valamely tömegesen alkalmazott, a fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott szerződési feltétel, illetve az ezt megerősítő bírósági ítélet, valamint az ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenessége. Példaként említik, hogy a devizahitel-szerződések esetén az árfolyamkockázatot kizárólag az adósra hárítják, a hitelező számára egyoldalú kamatemelési lehetőségét biztosítanak, s a szerződések árfolyamrés alkalmazását is tartalmazzák.

A kabinet másik felvetése szerint Magyarország fellép a gazdasági erőfölénnyel történő visszaélésekkel szemben, s védi a fogyasztók jogait. A kormány kíváncsi arra, hogy az alkotmánybírák miként látják: ebből közvetlenül kiolvasható-e, hogy – akár külön jogszabályok vagy tiltó rendelkezések hiányában is – lehetséges-e az erőfölénnyel visszaélés, illetve a fogyasztói jogok megsértésének olyan formája, amely már alaptörvény-ellenesnek minősül. Korábbi alkotmánybírósági gyakorlat hiányában különösen fontos kérdés, hogy a fogyasztóvédelem határai meddig terjednek, s ha egy szerződéstípus miatt – amelynek kapcsán felvetődhet a gazdasági erőfölénnyel való visszaélést is – emberek tömegesen kerülnek súlyos helyzetbe, az állam e kötelezettségére hivatkozva beavatkozhat-e a magánjogi kapcsolatokba.

A beadvány szerint különösen aggályos, hogy a devizahitel-szerződések – a felek egyenjogúságát sértve – a hitelező számára egyoldalú kamatemelési lehetőséget biztosítanak. A kormány álláspontja szerint az árfolyamrés is kifogásolható – a pénzintézetek a hitel folyósításakor az alacsonyabb vételi, a törlesztéskor a magasabb eladási árfolyamon számolnak –, miközben az ügyfél nem jut devizához, így az árfolyamkülönbség mögött nincs semmilyen banki szolgáltatás.

Az alkotmányértelmezés tétje az volt, hogy a szerződési szabadság a devizahitelek esetében korlátozható-e, vagyis: az állam ebben az esetben meghatározhatja-e jogszabályi úton a bankok és az adósok közötti kontraktusok kötelező tartalmi elemeit.

Az AB dodonai válasza szerint kivételesen igen, de ezt 1991 óta tudtuk. A testület hangsúlyozta azonban, az, hogy a jogalkotó miként avatkozik be a szerződéses jogviszonyokba, kizárólag az állam felelőssége.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.