– Gyalog jöttem szinte végig. Három hónapja indultam el otthonról, Afganisztánból – mondja angolul a Sarhad néven bemutatkozó, 18 éves srác, aki állítja, a harcok miatt életét féltve kelt útra, hogy végül Svédországban telepedjen le. Azt mondja, 1500 eurónak megfelelő összeget gyűjtött össze a családja, hogy Iránon, Törökországon, Görögországon, Macedónián, Szerbián és Magyarország át eljusson Skandináviába, de ebből a pénzből már alig maradt valami. Amikor arról kérdjük, kellett-e segítőknek, csempészeknek fizetnie, feltűnően nagyot legyintve, válaszol: – A három hónapos úton ételre, italra is alig volt elég ennyi...
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Sarhad beszámolóját egy fiatal magyar lány szakítja félbe: nejlonszatyorral a kezében egyesével odalép a menekültekhez. Deák Edith a Segítsünk együtt a menekülteknek csoport aktivistája szappant, borotvát, kézfertőtlenít oszt, a gyerekeknek buborékfújót ad ajándékba. Egy perc sem telik el, afgán gyerekek serege fülig érő szájjal, kiabálva kergeti a téren szálló buborékokat. Kissé odébb egy másik önkéntes, Simándi Etelka ételt kínál. Többen is már jó ismerősként köszöntik a két segítőt.
– Úgy három hete jelentek meg itt a téren az első menekültek, de az utóbbi napokban ugrásszerűen nőtt a számuk. Gyorsan cserélődnek a csoportok, két-három nap után mindig továbbállnak, megpróbálnak nyugatra jutni. Aztán mindig jönnek újak. És mindig többen jönnek – mondja Deák Edith, aki a menekültek között lépdelve, szinte mindenkire rámosolyog, amikor pedig elmondja, hogy kora délután lesz majd meleg étel is, többen már a jó hírt is megköszönik. – Nagyon kedvesek, udvariasak és hálásak – jelenti ki az önkéntes, és megemlíti:
– A hét elején szemeteszsákot adtunk nekik, maguk gyűjtötték össze a hulladékot.
Az aktivista másként mutatja be a menekülteket és a tér különös új életét, mint a kerület polgármestere, Kocsis Máté, aki azt írta a Facebookon: „A nemrég felújított II. János Pál pápa terünket teljesen tönkre tették a népvándorlók. Sátrakat építenek, tüzet raknak a parkban, szemetelnek, őrjöngenek, lopnak, késelnek, rongálnak. Ennyi emberi ürülék pedig még soha nem volt közterületen.” Bár tényleg látni szemetet, a füvet sok helyen valóban letaposták, azért őrjöngő pusztításnak, rombolásnak nincs nyoma a téren. A kerületi közterület-felügyelet vezetője, Bajusz Ferenc, akivel a park szélén futunk össze, fotókkal igyekszik igazolni a károkat. Az első képen egy benyomott, elhajlott kerítésdarabot látni. A másikon azt: a megtelt kukák mellett halomban áll a szemét. A harmadikon és negyediken pedig egy fa meg egy bokor tövében megörökített ürülékkupacot tekinthetünk meg.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
– Nem kell ezen csodálkozni, ha csak két mobilvécé jutott több száz emberre – mondja később a parkban dolgozó kertészek egyike. – A menekültek hetek óta itt vannak, de csak szerdán hoztak nyolc mobilvécét.
– Nem mobilvécére van szükség, hanem arra, hogy elvigyék innen ezeket az embereket – kapcsolódik be a beszélgetésbe egy babakocsit toló, és négy-öt éves kisfiúval sétáló, közelben lakó asszony, aki indulatosan számol be tapasztalatairól. – Borzalom, ami itt megy! Már nem tudom lehozni a gyereket a játszótérre, mert szaros minden. Meg durvák is, az egyik afgán kölyök lelökte a gyerekemet a mászókáról. A felnőttek kiabálnak, mocskosak, büdösek, tönkreteszik a parkot. Bár engem nem ért inzultus, nem éppen megnyugtató esténként a több száz idegen mellett jönni, menni.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
A tér egy viszonylag nyugodt szegletében kilenctagú család vert tábort. Mintha csak piknikeznének: két nagy pokrócon ülnek a szülők a kisebb gyerekekkel, mellettük kupacban állnak a későbbre eltett adományételek. Csak annyit tudunk meg tőlük, hogy Afganisztánból, Kabulból jöttek, mert idegen nyelvet nem beszél egyikük sem. Már épp hátrahagynánk őket, amikor előbb egy 8 éves kisfiú, Amil, majd 14 éves nővére, Zahra siet segítségünkre: tökéletes magyarsággal mondják, itt laknak a közelben, és szívesen segítenek, tolmácsolnak. Mint mesélik, családjuk szintén Afganisztánból, szintén jobbára gyalogszerrel 2009-ben érkezett Magyarországra, azóta pedig itt élnek, itt járnak iskolába, és már állampolgárságot is szereztek.
– Mennyi idős a baba? – fordítják a kérdést a kis tolmácsok az afgán asszonynak, aki csecsemőt ringat a kezében.
– Három hónapos – feleli, s mintha csak bizonygatni akarná, hogy nem útközben hozta világra, nyomatékkal fűzi hozzá: – Setayes még Kabulban született.
|
| Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Az asszony és férje beszámolójából kiderül, hogy miként sok más honfitársuk, ők is a háború elől menekülve, a jobb élet reményében indultak el. Eladták lakásukat, abból állják az utazás költségeit. Volt, hogy buszra szálltak, Törökországban hajóra is ültek, de jobbára gyalogoltak, s ha lassan is, de egyre közelebb jutnak végcéljukhoz, Németországhoz.
– Melyik városban élnének szívesen?
– Egy várost sem ismerek ott, de mindegy is, a lényeg, hogy Németországban legyünk – mondja a családfő, aki elmondása szerint házépítéseken dolgozott hazájában.
|
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság
|
Amikor a családot arról kérdezzük, meddig maradnak még itt a téren, s mire, kire várnak, hirtelen zárkózottá válnak. Tétovázva mondják, talán néhány nap múlva továbbindulnak. Végül kibökik: az útra eltett 5000 dollárjuk elfogyott, s meg kell várniuk egy már úton lévő barátjukat, aki pénzt hoz utánuk Afganisztánból, és segít nekik, mert már ismeri az utat. Hogy idáig eljutunk, a családfő egyszerre félve és reménykedve kérdez vissza:
– Innen már könnyen eljutunk Németországba, ugye?
Közben a tér másik felén mozgolódás támad: a Segítsünk együtt a menekülteknek csoport tagjai érkeznek műanyag tálakba porciózott meleg étellel. Az emberek megrohamozzák az aktivistákat, akiknek olykor erélyesen kell türelemre inteniük a menekülteket. Így is másfél perc alatt fogy el 85 adag és úgy kétszáz szelet kenyér. Már csomagolnak az aktivisták, amikor egy hajléktalan férfi lép oda hozzájuk. Bűzlik az alkoholtól, és mikor megtudja, hogy neki már nem jutott étel, üvöltve adja ki magából dühét:
– Mocskos szar ez az egész világ!
