Mivel bőszítette fel Harangozó Tamás Orbán Viktort?

Harangozó Tamás azonnali kérdése láthatóan meglepte a Parlamentben Orbán Viktort. A fiatal MSZP-s képviselő ezt kérdezte: „Miért tűri, miniszterelnök úr, hogy a saját kormánytagjai meghazudtolják?” A kormányfő is csak ezt láthatta a monitorján. Amikor Harangozó szólásra emelkedett, nem tudta, hogy pontosan miről lesz szó.

– Azzal kezdtem, hogy idéztem egy tavalyi, október 18-i napirend előtti felszólalásából – idézte föl a heves parlamenti csörte előzményét a 32 éves képviselő. – Akkor Orbán Viktor arról beszélt, hogy ki kell söpörni a magánérdekeket az állami vállalatok világából is. Merthogy a magyaroknak elegük van abból, hogy az ő szolgálatukra létrehozott, az ő pénzükön működtetett vállalatokat bűnözők szállják meg, s szervezetten hordják ki belőlük a közpénzt. Felszólalásomban magát Orbán Viktort szembesítettem a saját szavaival, amikor közöltem a Közbeszerzési Értesítőben megjelent hírt: a Civil Biztonsági Szolgálat (Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége) két másik kft.-vel együtt elnyerte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) fennhatósága alá tartozó állami vagyon őrzését 2014. december 31-éig, havi 100 millió forintos értékben. Hozzátettem, hogy a munkáért öt cég indult, ez volt a legdrágább ajánlat. A legolcsóbb ajánlat havi 60 millió forint volt.

– A hangulat akkor forrósodott föl, amikor fölvetette Orbán Viktor büntetőjogi felelősségét.

Harangozó Tamás
Harangozó Tamás

– Ezzel csak utaltam az utóbbi hetek jogfejlődésének alakulására. Azt mondtam, amennyiben nem határolódik el ettől az üzlettől, az fölveti büntetőjogi felelősségét is. Bűnpártolással – mint oly sokszor elhangzott – az őrizetbe vételt is meg lehet alapozni.

– Miért emlegette Pintér Sándort, amikor ő a kinevezése előtt eladta a Civil Biztonsági Szolgálatot?

– Eladta, de a másfél milliárdos vételárat még nem fizették ki a cégért. És akkor egyszer csak az történik, hogy a belügyminiszter „volt” vállalkozása sima nyertesként befut egy gigantikus üzletben. Úgy éreztem, a közpénzek ellopásáról oly nagy élvezettel szónokló kormányfőnek erre mindenképpen válaszolnia kellene.

– Válaszolt is. Konkrétan ugyan nem gyanúsította meg magát, de azt mondta, a rivális üzletcsoportok érdekében szólalt fel. És ez méltatlan, tette hozzá Orbán.

– Két perc állt volna rendelkezésére a válaszra, fél percet sem használt el. A konkrét kérdésre nem válaszolt. Csak azt mondta, egy olyan párt nevében beszélek, amely kilopta az ország szemét és sportot űzött a korrupcióból. Na most az üzleti érdekemről annyit, hogy nemrég javaslatot tettem, ha már annyira dolgoztatni akarják a nyugdíjas rendőröket, itt az alkalom. Magyarul: az állam újra vegye kézbe az állami tulajdonú cégek őrzés-védelmét. Az, hogy az elmúlt nyolc évben részt vettem volna az ország szétlopásában, eléggé fura, mert képviselő sem voltam.

– Mivel foglalkozott?

– Kezdetben egyetemista voltam, aztán az igazságügyi és rendészeti minisztériumban dolgoztam.

– Meglepte az ingerült miniszterelnöki válasz?

– Én is láttam, hogy mennyire meghökkent. Aztán pedig az, hogy mennyire nincs érdemi válasza. Csak rá szerettem volna világítani arra, hogy a pofátlanságnak is van határa. A legdrágább ajánlatot választották, miközben harciasan védik az állami vagyont. Kíváncsian várom a folytatást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.