Mit tenne a Jobbik a cigányokkal?

A Jobbik szóvivője szerint a kormányzati tervek között szereplő Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozása esetén csak egy újabb felesleges intézmény alakulna, amelynek "eleve elrendelt az eredménytelensége".

Mirkóczki Ádám erről keddi sajtótájékoztatóján a kormany.hu oldalon múlt pénteken közzétett, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról készített előterjesztés kapcsán beszélt.

A tervezet szerint a testület működésének célja a kormány döntéseinek előkészítése, a társadalmi felzárkózási és cigányügyi politika végrehajtásának összehangolása, végrehajtásának figyelemmel kísérése. A tanács elnöke a miniszterelnök, társelnöke az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetője, többi tagja pedig az emberi erőforrások minisztere, a belügyminiszter, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár lenne.

A Jobbik szerint ez a testület "nem megoldás, porhintés, maszatolás" és nem hozna semmilyen új eredményt, hiszen ugyanazok a politikusok lennének a tagjai, akik felelősek a "kialakult tarthatatlan helyzetért" is - mondta Mirkóczki Ádám. Úgy fogalmazott: "az elmúlt évtizedek cigánypolitikája Fideszestől, MSZP-stől megbukott", éppen ezért a Jobbik szerint azonnali, 180 fokos fordulatra van szükség a cigányság érdemi integrációjának megkezdése érdekében.

Az ellenzéki politikus szerint a parlamenti pártok közül egyedül a Jobbiknak van komplex megoldási javaslata a helyzet kezelésére. Pártja megoldási javaslatai között említette Mirkóczki Ádám a cigány-magyar együttélést vizsgáló eseti bizottság felállítását, a csendőrség megalakítását, az önfenntartó börtönök kialakítását, a bentlakásos iskolák létrehozását, a szociális juttatások rendszerének teljes átalakítását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.