
Miskolci rendőrök rutinellenőrzést tartanak Népszabadság - Kocsis Zoltán
A zajszint növekedése pedig rendőrségi statisztikában is mérhető volt: a hitelezési csalással az Avas lakótelepre beköltöztetett több száz új lakó életformájának következményeként az első tizenegy hónapban 800-nál több esetben kellett csendháborítás miatt intézkedni. És ez a szám csupán a dokumentált eseteteket rögzíti, feljelentés ugyanis csak akkor készült, amikor a járőr már harmadjára ment vissza ugyanarra a címre, ha a korábbi szóbeli figyelmeztetés hatástalan maradt.
Miskolcon az ország legnagyobb rendőrkapitánysága működik, ahol félezernél is több rendőr szolgál. Igaz, az ellátandó terület is meglehetősen nagy: a borsodi megyeszékhely mellett 36 település, öt kisváros és harmincegy falu tartozik hozzá.
A nagyarányú szegénység és a munka világából már régebben kikerült családok életmódja sajátos környezetet ad a rendőri feladatoknak. Bakk Richárd alezredes bűnügyi osztályvezető szerint az északi országrészben jelentkező sajátos kihívásokat jól érzékelteti, hogy míg a Dunántúlon rácsodálkoznak arra, ha egy tanuló lop az iskolában, addig az északi országrészben visszhang nélkül marad, hogy a gyermekkorú elkövetők toplistáját vezető tizenkét és féléves kisfiú bűnlajstromán már több mint kétszáz felderített bűncselekmény sorakozik, köztük súlyos rablások, betörések.
Miskolcon 2009 első tizenegy hónapjában ötvennyolc gyermekkorú elkövetőt azonosítottak a nyomozók, további húszat pedig a környező településeken találtak meg. A tizennégy és tizennyolc év közötti, jogi értelemben fiatalkorú elkövetők száma 191 volt a városban, hatvanheten pedig az agglomeráció lakói közül kerültek ki. Azaz: a városban lassan felnő az elkövetők következő generációja.
 Itt az erősítés - dekoráció az ország legnagyobb rendőrőrsén Népszabadság - Kocsis Zoltán
A kapitányság területén januártól november végéig 8575 bűncselekmény vált ismertté, ami az egy évvel korábbi 11005 esetnek kevesebb mint nyolcvan százaléka. A lopások száma 3000-ről 2800-ra, a betöréseké 1600-ról 1100-ra csökkent. A vitathatatlan eredmények ellenére Miskolc az elmúlt időszakban jellemzően úgy szerepelt a hírekben, mint ahol a közbiztonság megerősítésre szorul. Talán ennek is köszönhetően számos, az utcán látható egyenruhás erő növelését célzó program kísérleti terepe volt a város.
A szervezett csoportok által az Avasra beköltöztetett sokszor nincstelen, rezsit, banki törlesztést nem fizető, olykor gyűjtögető életmódot folytató családok megjelenését követően az önkormányzat harmincfős utcai járőrszolgálatot állított fel a lakótelepen.
Az Út a munkához program keretein belül a polgármesteri hivatal településőrséget szervezett három további településrészen, a számozott utcák környékén, a Bábonyibérc nevű településrészen és a szegény romacsaládok által benépesített, külterületre eső Lyukóvölgyben is. A Sajóbábony határában a helyi romák és az oda érkező Jobbik szimpatizánsok közötti, összecsapással fenyegető helyzet lecsengését követően a kisvárosban rendőrörsöt alakítottak ki. Ezen felül Borsod megye kapitányságain váltották fel első alkalommal a portaszolgálatra beosztott rendőröket a munkanélküliekből kiképzett fegyveres őrök, minisztériumi vezetők pedig egy új bevetési egység felállítását ígérték Miskolcon, ez azonban egyelőre nem valósult meg.
Az első hónapok tapasztalatai azt mutatják: a rendfenntartói létszám növelésére tett intézkedések felemás sikert hoztak. Az intézkedési jogkör nélküli, ám egyenruhát viselő város- és településőrök megjelenése egyértelműen javította a közbiztonságot, a legszembetűnőbb változás a Bábonyibércen látható, ahol még az illegális szemétlerakás is visszaszorult.
Az Avason korábban is kevés bűncselekményt követtek el, ezek száma 2009-ben is alacsonyan maradt, a szabálysértéseké viszont nőtt. A munkanélküliekből képzett fegyveres őrök belépése némivel növelte a közterületre vezényelhető létszámot, a korábban éveken át portai szolgálatot teljesítő rendőrök közül azonban néhányan a leszerelésüket kérték, így a vártnál kevesebb járőr került az utcákra. Nem hozott számottevő változást a sajóbábonyi rendőrörs kialakítása sem, az új egység létszámát ugyanis nagyrészt a közeli körzeti megbízotti irodákból áthelyezett rendőrökkel töltötték fel. De a mindennapokban nincs is szükség a korábbinál nagyobb erőkre, Sajóbábonyban ugyanis évente alig negyven bűncselekmény történik. A feszültségekkel terhelt hétvége után jellemzően egy gazdátlan kutya ártalmatlanításához volt szükség rendőri beavatkozásra, azt megelőzően pedig egy szomszéd által eláztatott kocsibeálló ügyében fordultak a rendőrséghez az ott lakók...
Ami pedig a romák és a Jobbik-szimpatizánsok összecsapásával fenyegető konfliktust illeti, a kapitányság vezetői szerint a helyzetet szakszerűen kezelték a kivezényelt rendőrök, a két tábort a város határától kétszáz méterre felállított útzárnál sikerült egymástól távol tartani. A legkritikusabb pillanatokban, a Jobbik szimpatizánsokat szállító személykocsi megrongálását követően a helyszínen tartózkodó négy rendőr - a helyi körzeti megbízott és az avasi rendőrség három járőre - sikeresen útját állta egy támadásra induló, harmincfős roma csoportnak, az egyik rendőr közben az egyik hangadó kezéből kicsavart kapa nyelével tartotta vissza a hőzöngőket. A négy rendőr helytállásának köszönhető, hogy az erősítés megérkezéséig nem szabadultak el az indulatok.
Bakk Richárd szerint a miskolci kapitányságnak nincs szüksége más segítségre, minthogy betölthesse a jelenleg üresen álló több mint ötven rendőri állást. A bűnügyi osztályvezető szerint a létszámhiány mintegy fele a költségvetési megszorítások miatt betöltetlen státusz, a többi a korengedményes nyugdíjazást választó rendőrök leszerelésével üresen maradt hely. Az alezredes abban bízik, a nagyarányú nyugdíjazási hullám kifutott a kapitányságon, a mostani fiatalok pedig huzamosabb időn át kamatoztathatják majd tapasztalataikat.
|