Kriza Ákost színvallásra szólította fel a DK

Miskolc vezetése nem tervezi menekültek befogadását, s az esetleges ilyen kezdeményezéseket minden körülmények között ellenezni fogja – közölte Kriza Ákos. A DK emlékeztette a polgármestert: hajdan ő is menekültként érkezett a borsodi városba.
– Miskolc befogadó város: jöttek ide menekülve görögök, örmények, lengyelek, betelepültek szlovákok, svábok, bolgárok. Kilenc nemzetiségi önkormányzat alakult vagy működik ma is: bolgár, görög, lengyel, német, örmény, roma, ruszin, szlovák és ukrán. Az 1989-es decemberi romániai forradalom előtt, alatt és után is sokan érkeztek hozzánk és lett második otthonuk Miskolc. Közülük való Kriza Ákos és családja is, akit felszólítunk, mondja el a miskolciaknak: politikai, avagy gazdasági menekültként érkezett Magyarországra! – hangzott el Varju László, a DK alelnöke és Tompa Sándor, a párt önkormányzati képviselője mai miskolci sajtótájékoztatóján. 

Azért fordultak felhívással a város kormánypárti polgármesteréhez, mert Kriza Ákos korábban közleményben tudatta: Miskolc vezetése nem tervezi menekültek befogadását, s az esetleges ilyen kezdeményezéseket minden körülmények között ellenezni fogja.

– Vajon úgy gondolja, az ön megérkezésével bezárultak Miskolc nyitott kapui? Vajon ugyanígy gondolkodik a várható kárpátaljai migrációról is? Vajon Ferenc pápa felhívása után is fenntartja álláspontját? – tette fel a kérdést a két politikus.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.