Misét mondattak Gyurcsányért

Gyurcsány Ferencért imádkoztak a Rózsák téri görög katolikus templomban. Erről a volt kormányfő platformjának egyik tagja is beszámolt a kapcsolat. hu-n. Az egyház szerint provokáció történt.

„Ferencért és családjáért” imádkoztak a minap egy istentiszteleten a budapesti Rózsák terén található görög katolikus templomban – írja a Bors. Hogy ki lehetett Ferenc és családja, azt az MSZP pártalapítványához, a Táncsics Alapítványhoz – amelynek elnöke egyébként Gyurcsány Ferenc – köthető internetes honlap, a kapcsolat.hu tisztázta. A Demokratikus Koalíció egyik szervezője ugyanis azt írta egy bejegyzésben, hogy az igaztalanul vádolt és lelkiekben alaposan meghurcolt Gyurcsány Ferencért imádkoztak, illetve mindazokért, akik mellette állnak. A névtelen bejegyzés szerint az istentiszteleten azért nem hangzott el vezetéknév, mert azt csak halottak esetében szokás közölni.

Tegnap a Bors megkereste a templomot, és kiderült: ők nem tudtak arról, hogy kiért könyörögnek, ugyanis megvezették őket.

– Telefonon kaptuk a felkérést, hogy tartsunk imádságot egy bizonyos Ferencért és családjáért. Mi annak rendje és módja szerint megtartottuk a könyörgést, majd a liturgia végén bejött valaki, és az egyik irodistának fizetett ezért. Csak később tudtuk meg, hogy kiért imádkoztunk – mondta a neve elhallgatását kérő káplán a Borsnak, aki nem kívánta felfedni a megrendelő kilétét sem.

A görög katolikus egyház honlapján lévő közlemény szerint semmiképp sem helyes imádságot politikai haszonszerzésre fordítani. – Mi is csak utólag értesültünk arról, hogy ki is volt az Isten kegyelmére szoruló Ferenc, de ezek után is bízunk abban, hogy az érte elmondott imádság nem lesz hiábavaló! – olvasható a honlapon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.