galéria megtekintése

Mintha polgárháborúra készültek volna Kecelen

A rasszista, gyűlölködő megnyilvánulásai miatt össztűz alá került Haszilló Ferenc keceli polgármester azt állítja, nem hagyja cserben a várost. Azaz nem mond le.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Kisebb polgárháborúhoz méretezett rendőri készültség vonult fel csütörtökön Kecelen, mivel a helyi önkormányzat alakuló ülése előtt a rasszista beszéde miatt a Fidesz vezetői által is lemondásra felszólított Haszilló Ferenc ellen is, és mellette is tüntettek a városháza előtt.

Az ellentüntetők szerint nincs helye a közéletben annak, aki úgy beszél, mint ahogyan Haszilló egy nemrég nyilvánosságra került hangfelvételen. Haszilló ellenfelei

 
„Legyél tökös, most mondj le!" és „Haszilló, Fidesz két jó barát"

feliratot emeltek a magasba.

Haszilló támogatóinak tüntetését Müller Tihamér vezette, aki szerint a polgármester csak az őt megválasztóknak tartozik felelősséggel. Nem őt kell felelősségre vonni azért, amiket mondott, hanem azt, aki nyilvánosságra hozta a hangfelvételt. Ugyanezt erősítette meg Polgár Zoltán ügyvéd is, aki szerint a hangfelvétel nyilvánosságra hozatala sérti Haszilló Ferenc személyiségi jogait, különösen a jó hírnévhez való jogát.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Müller átkiabált a főút túlsó oldalán álló ellentüntetőknek, hogy úgy tudja, Haszillót kizárták a Fideszből. Semmit nem vesztett vele – közölte Müller –, mert ezek az emberek, a mostani kormány tette tönkre az országot. Nem kellenek ide fideszes képviselők, mert nem képviselik, hanem fölélik Kecelt. Megkérdeztem Müllert, hogy szerinte kit kell tarkón lőni – ahogyan Haszilló állította a hangfelvételen. Szerint nem kell tarkón lőni senkit. Ő ugyan nem rasszista, de nagyon ráférne egy-két emberre, akik ilyenné tették az országot. Mi bajuk a zsidókkal? – kérdeztem újra Haszilló beszédére utalva. A zsidók most már többet megengedhetnek maguknak, mint a magyar ember – válaszolta Müller Tihamér.

A tanácstermet jó előre megtöltötték Haszilló támogatói. Amikor a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után a Fidesz területi vezetői lemondásra szólították fel, Haszilló a Hír TV-nek azt nyilatkozta: a megfelelő időben lemond. Az alakuló ülést még neki, mint régi polgármesternek kellett összehívnia – az új testület megalakulása után lett volna alkalom, hogy távozzék a közéletből. Ő azonban diadalmasan idézte saját ravasz megfogalmazását, hogy „a megfelelő időben" fog lemondani – de a mostani alkalmat nem találta megfelelőnek.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Rövid szónoklatában vállalta „a maga felelősségét" azért, ami a hangfelvételen elhangzik, de azt állította, hogy manipulált a felvétel.

„Szavaimat őszintén sajnálom, nem kívánom minősíteni, és megkövetem azokat, akiket megsérthettem a gondolataimmal" – fogalmazott a polgármester.

Ezután azonban úgy folytatta: világossá vált, hogy Kecel várost ebben a pillanatban nem szabad cserbenhagyni. Nem azért választottak meg, hogy most felelőtlenül, a könnyebb ellenállást választva hátat fordítsak az embereknek, mondta.

Fotó: M. Schmidt János / Népszabadság

Kecel jövője érdekében együttműködést ajánlott a testületben egyfős többségben lévő ellenzéki képviselőknek, akik egyike – a Népszabadsághoz is eljuttatott névtelen levél formájában – máris fenyegetést kapott, hogy ráküldik a NAV-ot, ha továbbra is a többséggel tart. Ha sikerül őt megfélemlíteni, és lemond a mandátumáról, akkor a listáról olyan jelölt következik, akivel már Haszilló Ferencnek lenne többsége.

Szerettük volna megkérdezni Kerényi Jánosnak, a Fidesz regionális igazgatójának a véleményét is, ezúttal azonban nem sikerült őt elérni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.