Mintha eltűnt volna a golyó

A fegyveres támadások addig csak Piricsén jártak sérüléssel. Tarnabod után alig több mint egy hónappal, Nagycsécsen már két halálos áldozatot követelt a találomra pusztító erőszak. Összesen hatan haltak meg, öten fizikai – és még többen súlyos pszichés – sérüléseket szenvedtek el. A lesből gyilkoló támadók Kislétán a roma holokauszt évfordulóján öltek.

Cigány rulett. Tábori Zoltán könyvének címe arra utal, hogy a gyilkosok a megbüntetendő falvakat tudatosan választották ki, de a megtámadott házakat és embereket nem. Valamiféle morbid és kegyetlen „cigány rulettet” játszottak. Ahogyan az egyik rendőrnyomozó fogalmazott: „ér, akit ér”.

Tábori Zoltán 1955-ben született Nagykanizsán, a nyolcvanas évek óta foglalkozik újságírással. Csaknem negyedszázadig a Mozgó Világ olvasószerkesztője volt, jelenleg szabadúszó műfordító. Korábban két riportkönyvet írt a Magyarország felfedezése sorozatban (1998-ban a Vasmű, 2009-ben a Magdolna negyed).

Az Európa Kiadónál megjelent Cigány rulett tizenegy, eredetileg a Mozgó Világban publikált, a könyv fülszövegének definíciója szerint „szépirodalmi igényű riport” gyűjteménye. Tábori Zoltán azonban inkább szociográfiaként határozza meg a műfajt. Ennek praktikus oka is van. A „terepen mozogva” abból még sosem akadt gondja, hogy szociográfusként kérdezősködött.

A falvak lakói többnyire nincsenek tisztában a szó jelentésével, amelynek hangzása tekintélyt parancsoló tudományos tartalmat hordoz. „Ha újságíróként mutatkozom be, talán szóba sem állnak velem” – mondja. Tábori Zoltán tudja, hogy kitől és mit kell kérdezni, mire kell figyelni. Kivételes tehetséggel megírt szociografikus riportjai remek arányérzékkel vegyítik a tényeken alapuló megállapításokat a rezdülésekre is reagáló benyomásokkal.

A szerző ellenállt a csábításnak, és szentimentális érzelgősség helyett végig tartotta magát az elfogulatlan kívülálló szerepéhez. Ritka erény ez. Írásai pont ettől hitelesek. Nem szépelgők, hanem empatikusak. Táborinak eszébe sincs erkölcsi dogmák sulykolásával a helyes irányba terelni az olvasót. Nem nézi, hogy történetének szereplői romák vagy nem romák. Kellő tapintattal, de következetesen beszámol tapasztalatairól – akár kedvezők, akár kedvezőtlenek.

Függetlenül attól, hogy kivel beszél, minden kijelentést kritikával fogad. A valóság érdekli, nem pedig az, hogy milyen mendemondák születtek a tragédiák nyomában. Csupán néhány félmondat és elszórt megjegyzés árulkodik arról, mennyire nehezen viseli a romaellenes szövegeket. Különösképpen akkor, ha valaki vele összekacsintva, a cinkosok bratyizós stílusában cigányozik.

Getyinás Magdolna, akit lábon lőttek Reviczky Zsolt / Népszabadság

A szerző megfordult a legtöbb településen, ahol az elkövetők a támadásokat végrehajtották, de bekerültek a könyvbe olyan esetek is, amelyek egyáltalán nem, illetve csak áttételesen vagy nem bizonyítottan kapcsolódnak a sorozatgyilkossághoz. Ellátogatott a Fejér megyei Pátkára, ahol polgárőröket gyanúsítottak cigányok elleni Molotov-koktélos akcióval, és például a baranyai megyeszékhelyhez tartozó Pécsszabolcsra, ahol egy roma házaspárt ért halálos kimenetelű kézigránátos támadás.

Itt, a Pécstől nyolc kilométerre lévő városrészben beszélgetett egy volt rendőrrel, a helyi óvoda gondnokával. Jellemzése szerint „olyasfajta szikár, higgadt, jóravaló arca van, mint azoknak a nyugati filmekből ismerős esküdtjelölteknek, akiket ügyész és ügyvéd habozás nélkül elfogad”. Tábori csak azt követően kezdte felfedezni rajta a roma vonásokat, hogy a volt rendőr mintegy mellékesen közölte: beás cigány.

Később kiderült, hogy a kettős emberölést a testvére követte el, az ő közreműködésével. A megnyerő külsejű volt rendőrt a bíróság tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte. Tábori Zoltán a Budapesthez közelebb eső településekre többször visszament, a távolabb lévőkön általában egyhuzamban eltöltött három-négy napot. Furcsa figurákkal hozta össze a sors.

A lyukóbányai cigánytelep Miskolcon Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Megismerkedhetünk például egy feltalálóval, aki az általa tervezett szélerőmű révén szeretné meleg vízhez és padlófűtéshez juttatni a nyomorban élő borsodi romákat. Minden együtt van, már csak egyetlen apró részletkérdés szorul tisztázásra: honnan lesz néhány százezer euró a megvalósításhoz.

Az áldozatok iránti részvét és szolidaritás megnyilvánulásaival Tábori csak elvétve találkozott. Az érintett települések polgármesterei közül – mondja – egy sem akadt, aki a lehető leggyorsabban a támadás helyszínére sietett volna. A szűkebb környezet ugyanúgy közönyösen, beletörődően fogadta a rasszista gyilkosságok hírét, ahogyan a társadalom nagy része is.

A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság (2009. február) után a hatóságok kemény bírálatokat kaptak a szakszerűtlen intézkedések miatt. Tábori Zoltán sem vitatja, hogy a rendőrök, a tűzoltók és a mentők is komoly hibákat követtek el, bizonyos értelemben mégis a védelmébe veszi őket. Az intézkedés során nem voltak tudatában annak, hogy a rasszista sorozatgyilkosság újabb esetével állnak szemben.

Esett a hó, fújt a szél, sötét és hideg volt. A magányosan égő ház körül nem találtak senkit, az áldozatokat a rokonok bevitték magukhoz, a szomszédba. „Kár eltussolási szándékot, lekezelést gyanítani a hatóság figyelmetlensége mögött” – írja. Más esetekben viszont megbocsáthatatlannak tartja a rendőrség eljárását. A Zala megyei Bocföldén Molotov-koktélt dobtak egy gazdálkodásból élő cigány család házára.

Két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban, nem messze Nagycsécstől, mindössze pár órával az ottani halálos áldozatokat követelő támadás után, „romakocsmák” bejáratát gyújtották fel. Tábori Zoltán szerint egyik ügyben sem folyt komoly nyomozás, a rendőrség még a bocföldei Molotov-koktélos támadást is egyszerű, „kisebb kárt okozó” rongálásnak minősítette. Valószínűleg – állapította meg – sose tudjuk meg, ki volt az elkövető.

Tábori Zoltán

Ebben az egészben nem is a büntetlenség, hanem az arctalanság a legrosszabb. Olyan, mintha nem is egy emberről lenne szó. Hanem sokról. A könyv utolsó riportjában azt hangsúlyozza: „egy őrült csapat bármikor belekezdhet egy őrült ámokfutásba. De hogy valaki ehhez hideg fejjel, habozás nélkül, tevőlegesen csatlakozzon, az szörnyűbb minden interneten vagy közösségi terekben fröcsögő cigányellenes megnyilatkozásnál”.

A szerző nem kívánja kommentálni azokat a találgatásokat, hogy a tettesek közül többeket még mindig nem sikerült elfogni. Ebből a szempontból optimista. A cigány rulett nem állt meg, de mintha lassabban forogna, és a golyó is eltűnt volna a kerékből. Bármennyire is élesek az etnikai konfliktusok, Tábori Zoltán reméli, hogy Magyarországon soha többé nem kell senkinek meghalnia pusztán azért, mert roma.