Minimálbér: Két-háromezer forinton folyik a vita

Újabb tárgyalási forduló zárult eredménytelenül a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) hétfőn: a feleknek továbbra sem sikerült megállapodniuk a jövő évi minimálbérről és a garantált szakmunkás bérminimumról. A vita egyébként két-háromezer forintról folyik. A bérajánlás kapcsán sem tudtak a felek közös nevezőre jutni.
A munkáltatói oldal ultimátumot adott: vagy elfogadják a munkavállalói érdekképviseletek a vállalkozók ajánlatát, vagy nincs megegyezés – közölte a megbeszélés után Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke (MSZSZ). Szerinte ez elfogadhatatlan tárgyalási módszer, amit maga visszautasított. Az álláspontok különben nincsenek túl messze egymástól, hiszen a munkáltatók a múlt héten a bruttó minimálbér 4,76, a bruttó garantált bérminimum 4,91 százalékos emelésére tettek ajánlatot. Ez – az idei 106 ezer, illetve 122 ezerrel szemben – 110 ezer, illetve 128 ezer forintot jelentene.

A szakszervezeti oldal eredetileg 9, illetve 13 százalékot kért, de hétfőn ebből engedtek, és beérnék hét-hét és fél százalékkal. Vagyis: 112 ezer forintos minimálbért és 131 ezer forintos bérminimumot fogadnának el. A vita tehát nem túl nagy összegről folyik, de az MSZSZ nem enged – szögezte le Kordás. A nettó béremelkedés egyébként – elsősorban az szja jövőre tervezett egyszázalékos mérséklése miatt – megközelítené az eredetileg követelt kilenc százalékot. Ez pedig az érdekvédő szerint nincs túl messze a hároméves bérfelzárkóztatási programjukban meghatározott mértéktől.

A pillanatnyi állás szerint tehát úgy tűnik, nem lesz bérmegállapodás, mert a felek hajthatatlannak bizonyultak. A munkáltatók ragaszkodnak ugyanis a saját ajánlatukhoz, amit a Liga és a Munkástanácsok esetleg hajlandó lenne elfogadni, de Kordás szerint az általa vezetett konföderáció ebbe nem megy bele. Szerinte elvileg kedden még folytathatják az egyezkedést, de valószínűnek tartja, hogy végül a kormánynak kell a szerdai ülésén döntenie arról, mekkora is legyen a minimálbér jövőre.

Ez érdekes helyzet lehet, mert megállapodás híján a kabinetnek el kell határoznia, hogy – amint Kordás fogalmazott – a munkaadókkal fúj egy követ, vagy a munkavállalók pártjára áll. A Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a VKF-ülésen mindenesetre közölte: méltányosnak és támogathatónak tartja a munkaadók javaslatát, ami különben közel van a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyári bejelentéséhez, aki akkor ötszázalékos béremelést helyezett kilátásba. Az érdekvédő ennek ellenére nem tartja kizártnak, hogy a kormány kompromisszumos megoldást választ, s a két oldal javaslata között valahol félúton szabja meg a minimálbért.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.