galéria megtekintése

„Minek ott lakás, ahol nincs megélhetés?”

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 29. számában
jelent meg.


Ungár Tamás, Nagydobsza
Népszabadság

– Halálhírét keltették, tudja? – nyújtok kezet az 53 éves Gábornak.

– Hallottam – bólint a kopott, otthoni ruhája ellenére jó megjelenésű, magas, kék szemű, szőke férfi. – Az előbb mentek el tőlem a rendőrök, ők is azért kerestek, megvagyok-e?

Állunk Nagydobsza főutcáján, Gábor anyjának portája előtt. A férfi nem hív be a szegényesnek tűnő parasztházba. Azért kerestem meg, mert egy újság és egy tévé arról adott hírt, hogy a férfi három éve eltűnt komlói lakásából, és senki se tud róla. A kétszobás panelt fel kellett törni, mivel eláztatta az alatta lakókat egy repedt csővezeték. Az ötödik emeleti lakásba behatolók azt látták, hogy a nagyszoba erkélyének ajtaja nyitva, és egy galambkolónia húzódott be az elhagyott otthonba.

 

A szárnyasok 2-3 centi vastag trágyát terítettek padlóra, szőnyegre, bútorokra. A jelek arról vallottak, hogy Gábor lement tán egy kiló kenyérért, és valami végzetes történhetett vele. A guanó alatt ugyanis nyitott újságok, iratok, levetett ruhák, mosatlan tányérok, ételmaradékok, csikkek bújtak meg. A lakás rezsijét három éve senki nem fizette. Előtte is volt Gábornak elmaradása, és eltűnése után már egyetlen csekket sem rendezett, így a közös költség mínusza felment 700 ezer forintra. A fentiekből és a pattanásig telt levéltartóból azt gondolták a szomszédok, a férfi már nem él.

Beköltöző madár. Galambotthon lett az elhagyott lakás
Beköltöző madár. Galambotthon lett az elhagyott lakás
Katus Eszter

– Mielőtt eljöttem, megkértem valakit, hogy ürítse a ládát, de úgy látszik, nem törődött vele, vagy ő is elment – magyarázkodik Gábor.

Később elismeri, hogy sosem kereste azt a férfit, akire rábízta a láda kulcsát. Azt is, hogy három éve nem fizeti a lakás rezsijét és devizahitelét. Utóbbi már ötmillióra rúg, a teljes tartozás hétre, miközben egy 52 négyzetméteres komlói panelt kétmillióért lehet eladni.

– Azért jött el, mert nem bírt az adóssággal? – kérdezem tovább.

– Nem azért – rázza a fejét –, hanem azért, mert a nyolcvanöt éves anyám nem tudja magát ellátni.

Faggatásomra elmondja röviden az életét. Élelmiszergyártó szakmunkásnak tanult, 14 évig a szigetvári konzervgyárban dolgozott, majd ugyanannyi időt az agrokémiánál. Aztán nem talált állást, ezért kitanulta a vagyonőrséget. Utána felvették az Elcoteq pécsi gyárába őrnek. Közben két gyermeke kirepült, ő elvált, és hitelből lakást vett Komlón.

Három éve bezárt az Elcoteq, és újra munka nélkül maradt. A hitelt nem tudta fizetni, tudta, hogy a lakását elveszíti. Ezért nem fizette a rezsit se. Amikor anyja ellátására szorult, hozzáköltözött. Napszámba jár, hol bejelentik, hol nem. Nem érdekli a nyugdíj, azt mondja, úgyse él addig, ha mégis (hisz akinek holt hírét költik, az sokáig él), akkor meg majdcsak lesz valahogy.

– Azt mondták, a lakás fertőzést okozhat, ezért ki kell takarítanom – morogja. – Mert ha nem, akkor kitakarítják az én pénzemen, és az százezer forint. Elmegyek, kitakarítom. Egyébként nem hagytam nyitva az erkélyajtót. Szerintem valaki látta, hogy üres a lakás, és beköltözött. Ő hagyhatta nyitva az ajtót. Aztán ő is elment, mert nem kapott munkát. Minek ott lakás, ahol nincs megélhetés?

Kiüresedés

A nyolcvanas évek végén Komlón 32 ezren laktak, ma 23 ezren élnek ott. A baranyai település ipara a rendszerváltást követően összeomlott, s az egykori bányászváros azóta sem tud talpra állni. A reménytelenség elől mintegy ötezer komlói külföldre menekült, a városban hozzávetőleg 1200 lakás üresen áll. A lakótelepi otthonok tulajdonosainak ötöde tartozik a rezsiköltségekkel. A társasházak fenntartása egyre reménytelenebb. Például az ezer lakást gondozó Ifjúsági Lakásfenntartó Szövetkezet 40 milliós tartozással küszködik.

A szövetkezet fél tucat lakást már elárverezett, de mivel mások követelése elébük vág, sose jutott pénzhez. A tízemeletes házakban tavaly a liftekbe beszereltek egy berendezést, ami felismeri azoknak a mobilját, akik nem tartoznak, s csak velük indul el a szerkezet. Ennek nyomán a lépcsőzéstől megrémült adósok befizettek négymillió forintot. Sokan pár nap alatt több százezer forintos tartozást rendeztek. Ők azért nem fizettek addig, mert látták, hogy sokan nem fizetnek, s nincs abból semmi bajuk.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.