galéria megtekintése

Mindent felgyújtott Szombathelyen

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 15. számában
jelent meg.


Hajba Ferenc
Népszabadság

Nyolc év fegyházbüntetést kapott gyújtogatásért egy pszichiátrián ápolt negyvenhét éves nő Szombathelyen. A szakértők úgy foglaltak állást: beszámítható. A súlyos ítélet hátterét igyekeztünk feltérképezni.

A szombathelyi pszichiátrián 2013-ban egy 47 éves nő dühös lett, mert kezelőorvosa nem engedte vissza abba a csákánydoroszlói szociális otthonba, ahol addig élt. Az asszony a vizit után meggyújtotta ágyának szivacsmatracát, aztán kiment a kórteremből, becsukta maga mögött az ajtót, s leült az ebédlő előtti folyosó egyik székére.

Szombathelyen szerencsére ekkora tüzet nem okozott a gyújtogató, kisebb volt a kár
Szombathelyen szerencsére ekkora tüzet nem okozott a gyújtogató, kisebb volt a kár
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív

A tűzjelző riasztott, az osztály kórteremhez rohanó dolgozói kimenekítették az ott fekvő négy, súlyos állapotú, nehezen mozgó fekvőbeteget, az ötödik saját lábán ki tudott menni a szobából. A lángokat poroltóval eloltották, senki sem sérült meg. Az asszonyt ezek után egy másik, üres kórteremben helyezték el. Egy elrejtett „gyújtóeszközzel” ismét felgyújtotta az ágyneműjét. A tüzet szintén újra az ott dolgozók oltották el, három ápoló füstmérgezést szenvedett.

 

A vádlottat kivizsgálták, és a kórterem kitakarítása után visszafektették a szobába. Az asszony állítólag a testüregében becsempészett öngyújtóval ekkor az általa viselt ruhát gyújtotta meg, és másodfokú égési sérüléseket okozott önmagának. A vádirat szerint a gyújtogatás következtében

a kórház második emeletének kórtermeiben elhelyezett 83 beteg, valamint tíz orvos és ápoló közvetlen életveszélybe került. Ha a dolgozók és a kihívott tűzoltók nem avatkoznak gyorsan közbe, akkor a továbbterjedő tűz megakadályozhatta volna az épületben tartózkodók kimenekítését.

A Szombathelyi Járásbíróság gyakorlatilag a vádirati tényállással és annak minősítésével egyezően ítélte meg a bűncselekményt. Az asszonyt, mint többszörös visszaesőt, folytatólagosan elkövetett közveszély okozása miatt nyolc év fegyházbüntetésre ítélték. Első hallásra egy pszichiátriai kezelt ilyen súlyos büntetése nehezen érthető. A vádlottat orvosszakértők vizsgálták meg, s arra a következtetésre jutottak: az asszony beszámítható volt, a büntetést korlátozó vagy kizáró állapotot nem állapítottak meg nála.

Ha nem lett volna beszámítható, akkor a bíróság felmenti, és elrendeli a kényszergyógykezelést. A folytatólagosan elkövetett közveszély okozása 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Többszörösen visszaeső esetében a felső határ 12 év. A bíróságnak a középértékből kell kiindulnia. Mivel az asszony korábban más, súlyos bűncselekményeket is elkövetett, többszörösen visszaesőnek számít, a középmértéknél magasabb büntetést szabtak ki rá.

Aki a lángokban leli az örömét

Az általunk megkérdezett pszichiátriai szakemberek – a konkrét eset ismerete nélkül – a gyújtogatás és a pirománia közötti eltérésekről elmondták: a pirománia kórkép. A piromániás cselekedete nem a csökkent ítélőképességből következik. Azért gyújtogat, mert örömét leli benne. Nem is azért gyújtogat, mert ezzel valamit el akar érni. A szombathelyi ügyről a sajtóban megjelent információk alapján – melyek messze nem teljes körűek – valószínűsíthető: a kórházi gyújtogatás „haszonelvűsége” miatt nem piromán cselekedetre vall. Ám nem lehet tudni, hogy korábban követett-e már el hasonló cselekedetet az elítélt, annak ismerete adalékot szolgáltatna a kifejezetten orvosszakmai képalkotáshoz. Az orvosszakértők viszont minden bizonnyal pontos és alapos elemzést végeztek, állítják az általunk kérdezett szakemberek.

Vassné Szele Erzsébet, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője arra hívta fel a figyelmet, minden esetben, a pszichiátriai kezelteknél is, személyre szabottan kell vizsgálni, a konkrét cselekmény elkövetésében közrejátszhattak-e a büntetést kizáró okok. A korábbi bűncselekményekről hivatalosan nem árult el részleteket a bíróság. Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivő bírája szerint felvetődött, hogy azok különleges adatnak minősülnek, ezért nem hozzák nyilvánosságra.

A vádlott nő védelmére kirendelt ügyvéd sem akart megszólalni. Nem hivatalosan úgy tudjuk, az asszony régebben több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt már több évet ült börtönben.

Talán ennek is betudható, hogy a külső szemlélő számára súlyos ítéletet a vádlott tudomásul vette, nem fellebbezett,

így az jogerős.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.