Mindenkit kihallgatnak, aki szerződött az ORÖ-vel

Mindenkit kihallgatnak, akinek valamilyen megbízási szerződése volt az Országos Roma Önkormányzattal: a testület tagjait és hozzátartozóikat is. Van olyan család, ahonnan négyen-öten érintettek – mondta lapunknak Lakatos Oszkár, az ORÖ képviselője. Lakatos lényegében megerősítette az atv.hu értesüléseit, hogy az országos önkormányzat gyanús pénzköltései miatt tömeges kihallgatások várhatók.

Az adóhatóság árnyalta a képet. Tájékoztatása szerint a NAV Bűnügyi Főigazgatósága Központi Nyomozó főosztályán valóban eljárás folyik, de a pénzügyi nyomozók csak tömegesnek nem mondható számban terveznek tanúkihallgatásokat.

Az önkormányzat ellenzéki képviselői tavaly, az NNI előtti sajtótájékoztatón - több ügyben is feljelentést tettek
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Arról legalább nincs vita, hogy a kihallgatások jövő szerdán lesznek. Lakatos Oszkárt szintén tanúként hallgatják ki: ő mintegy harminc feljelentésről tud, amit roma politikusok, ellenzéki pártok képviselői és „külsős” magányszemélyek tettek visszaélések gyanúja miatt. Elsősorban a Híd a munka világába elnevezésű foglalkoztatási program pénzfelhasználása van célkeresztben, de Lakatos szerint bőven akadnak más furcsaságok is.

Az ORÖ kasszája üres, ezért többeknek az országos önkormányzat egyik intézményével, a módszertani központtal volt szerződésük – mondta. A gond csak az, hogy a módszertani központ éves költségvetése csupán 30 millió forint körül mozog, a kifizetések viszont Lakatos becslése szerint százmilliós nagyságrendben történtek. Lakatos Oszkár maga is kíváncsi rá, hogyan lehetséges ez.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.