galéria megtekintése

„Mindenkinek vannak hibái” – így védi Hómant az MTA-t perbe fogó ügyvéd

16 komment


Czene Gábor

Hóman Bálint akadémiai tagságának visszaállítása érdekében pert indít az MTA ellen Varga István ügyvéd, volt MDF-es és fideszes képviselő: keresetlevelét ma nyújtja be a bírósághoz. Az ügyvéd közlése szerint Orbán Viktor korábban párton belül is támogatta, Navracsics Tibor viszont ellenezte Hóman rehabilitációját.

Antiszemita nem lehet példakép – idézzük Kovács M. Mária történészt, aki sokakhoz hasonlóan elfogadhatatlannak nevezte, hogy Székesfehérváron vagy bárhol másutt szobra legyen Hóman Bálintnak, a Horthy-korszak kultuszminiszterének. Széles körű hazai és külföldi tiltakozással sikerült megakadályozni a székesfehérvári szoborállítást.

A Hóman megítéléséről folyó vita azonban még nem került nyugvópontra. Az egyik leszármazott képviseletében Varga István ügyvéd bírósági úton próbálja kikényszeríteni, hogy a Magyar Tudományos Akadémia posztumusz fogadja vissza tagjai sorába a szerinte törvénytelenül kizárt minisztert.

Varga István 1994–2002 között az MDF, 2010–2014 között a Fidesz országgyűlési képviselője volt. Több mint húsz éve szívügyének tekinti, hogy az „utókor szolgáltasson igazságot” Hómannak. Azzal érvel, hogy a mai eszünkkel nem tudunk belehelyezkedni a korabeli állapotokba. Nem vitatja, hogy Hóman Bálint antiszemita nézeteket vallott, de

 
„mindenkinek vannak hibái.

Akkoriban egész Európa tele volt antiszemita politikusokkal”.

Ugyanakkor Hóman egyedüli regnáló politikusként tiltakozott a német megszállás ellen – folytatja az ügyvéd. Bár Szálasi Ferenc hatalomátvétele után az úgynevezett nyilas parlament tagja maradt, közben menlevelekkel segítette az üldözötteket. Politikai nézeteit egyébként is külön kell választani a mindenki által nagyra becsült történészi, tudományos tevékenységétől – mondja.

A székesfehérvári szoborállítás lekerült a napirendről
A székesfehérvári szoborállítás lekerült a napirendről
Koncz György

2010-ben, a jobboldal kétharmados győzelme után Varga fideszes képviselőként parlamenti interpellációban készült felhívni a figyelmet arra, hogy Hóman Bálint ügye még mindig rendezetlen. Felszólalását azonban Navracsics Tibor, az akkori igazságügyi miniszter – ahogyan az ügyvéd fogalmaz – „egyszerűen lehúzta a listáról, mindenféle indoklás nélkül”. Varga a frakcióülésen szóvá tette az esetet. Bejelentette azt is, hogy perújítást szeretne kezdeményezni Hóman rehabilitációja érdekében. Orbán Viktor támogatta az ötletet. „Csináld csak!” – Varga emlékei szerint a kormányfő ezekkel a szavakkal adta áldását a kezdeményezésre.

Varga perújítása sikerrel járt, a bíróság jogerősen felmentette Hóman Bálintot a háborús bűntett vádja alól. A Fővárosi Törvényszék a miniszter antiszemitizmusával nem foglalkozott, mivel a Népbíróság 1946-ban nem ezért, hanem a Szovjetunió elleni hadba lépés megszavazása miatt ítélte életfogytig tartó börtönre Hómant. A lényegen ez nem változat – állítja Varga.

Magyarországon a vádhoz kötöttség elve érvényesül,

Hóman Bálintot jogi értelemben teljes mértékig rehabilitálták. Az ügyvéd szerint jelen esetben ez egyet jelent a politikai rehabilitációval.

Már csak a tudományos van hátra – tette hozzá. A kormányfő és több fideszes politikus kezdetben lelkesen üdvözölte Hóman utólagos felmentését, aztán megváltozott a politikai széljárás. Orbán a parlamentben kollaboránsnak nevezte a volt kultuszminisztert.

Varga István tudomása szerint példátlan, hogy valaki perbe fogja az MTA-t, de nem látja elkerülhetőnek a bírósági eljárást. Tízoldalas keresetlevelében részletesen taglalja, hogy „milyen formai és tartalmi hibákat, jogsértéseket” követett el az Akadémia, amikor 1945-ben kizárta soraiból Hóman Bálintot. A rendszerváltáskor az MTA szerinte kettős mércét alkalmazott, a politikai okok miatt kizártak közül csak három személyt nem vett vissza: köztük volt Hóman is. Az ügyvéd bízik abban, hogy a bíróság nem utasítja el a keresetet, és érdemben tárgyalni fogja az indítványt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.