„Megtérni mindenkinek lehet, még Lázár Jánosnak is”

Együttműködést ajánlott a konzervatív értelmiségnek Lázár János Kötcsén, ahol először mondott beszédet a polgári pikniken. Fábry Sándor kritikus volt a kormánnyal, és azt vetette fel: szabadságra kéne küldeni a csőnadrágosokat.

Nem a probléma akar lenni, hanem a megoldás, nem szeretne konfliktust – információink szerint ezt mondta Lázár János Kötcsén, és együttműködést ajánlott a konzervatív értelmiségnek. A miniszter azért is kapott meghívást, mert „ha az első sorban harcol, joga és kötelessége, hogy feltárja saját közössége előtt harcának motivációit” – hangzott el a pikniken.

Lázár János békülékeny volt
Lázár János békülékeny volt
Varga György / MTI

Balog Zoltán, a rendezvény házigazdája kettőjük kapcsolatával példázta, hogy a kormányzati együttműködésen mindig lehet javítani. Balog szerint „megtérni mindenkinek lehet, még Lázár Jánosnak is”, mint ahogy neki is. Lázár az erős államról, a migrációról és a bürokráciacsökkentésről beszélt. Azt mondta, az Orbán-kormány által alkalmazott munkatársak közül is lehet áldozata a racionalizálásnak.

Többször megtapsolták. Megválaszolta azt a név nélkül feltett kérdést is, érez-e felelősséget a jobboldali konfliktusok miatt. Impulzív alkat, a kormányzati feladatokra koncentrál, „megy előre, és nem néz hátra” – hangzott a válasz. Személyi kérdésekről nem beszélt, arról sem, milyen munkamegosztással jár, ha Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök lesz.

Az viszont izgalmas perceket okozott a közönségnek, hogy Schmidt Mária, a Terror Háza múzeum főigazgatója, a Sorsok Háza projekt felelőse a honvédség alkalmazásáról kérdezte a határvédelemben. Mindkettőjük felszólalása személyeskedésektől mentes volt, sőt, Lázár felidézte: Schmidt anno jónak látta volna, hogy ő legyen a honvédelmi bizottság elnöke – mondták lapunknak. Ezzel nyilván azokra az időkre utalt, amikor még nem a sajtón keresztül támadták egymást, és jó volt egymásról a véleményük.

Fábry Sándor show-ja tetszést aratott, noha kormánykritikus volt, és arra célzott: a „csőnadrágosokat” szabadságra kéne küldeni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.