A gyomorforgató esetről még tavaly kezdett cikkezni a sajtó. Saját vizsgálati jelentésében az alapvető jogok biztosa is azt állítja, hogy ő is a „sajtóból értesült arról, hogy szüleik hosszú évekig súlyosan bántalmazták 8, 9 és 10 éves gyermekeiket. A szülők ellen büntetőeljárás indult, a gyermekeket pedig nevelőszülőknél helyezték el”. Székely László hivatalból vizsgálatot indított, hogy a gyermekekkel kapcsolatban álló, védelmükre hivatott és köteles szervek és hatóságok megtettek-e mindent biztonságuk érdekében.
Mint arról a sajtó annak idején szintén beszámolt, az ombudsman állapította meg, hogy az illetékes szervek már 2005 májusában elrendelték a gyermekek védelembe vételét, „a szülői elhanyagolásukból fakadó veszélyeztetettségüket szociális munkával nem tudták megszüntetni”. A biztos rendelkezésére bocsátott iratok tanúsága szerint a gyermekek szexuális bántalmazására utaló jeleket sem a különböző hatóságok, sem a kicsikkel még gyakrabban találkozó pedagógusok nem észleltek.
Az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy az illetékes hatóságok folyamatosan éltek „jelzési” kötelezettségükkel, jelezték a gyámhatóság felé, hogy a lakásban, ahol a gyermekek éltek, „büdös van”, „nincs fűtés”, hogy „olyan zöld volt az étel, hogy már szinte magától elindult…”
|
A helyszín: Csepreg
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Megállapították, hogy a szülők nem tartják a kapcsolatot az iskolával, nem járnak szülői értekezletre. Ezek ugyanis látszanak, észlelhetők. A szexuális zaklatásra utaló jelek felismerése már komolyabb felkészültséget igényelne, ám – mint azt az ombudsmani vizsgálat megállapította – efféle felkészítő tanfolyam csak ritkán van. Ehhez jön még, hogy a családgondozó szolgálatnál (amely elvileg az iskola után a legtöbbször érintkezik a gyerekekkel) a kérdéses időszak nagy részében súlyos létszámgondok voltak; 2005-ben 146 esetre két családgondozó jutott, 2008-ban 160-ra három. Tavaly már 64 ügyben heten jártak el.
Mindezek alapján Székely László megállapította, hogy a szüleik által zaklatott és elhanyagolt szigetszentmiklósi gyerekek nem kaptak valós segítséget a veszélyeztetettségük megszüntetéséhez, a szakemberek nem ismerték fel időben, hogy ki kell emelni a családból őket.
„A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai között a jelzésen kívül nem volt érdemi együttműködés.” Jelentésében Székely kitért a sajtó felelősségére is. „Osztom a szociális és gyámhivatal vezetőjének álláspontját a tekintetben, hogy a gyermekekkel kapcsolatban megjelent, azonosításukra alkalmas sajtóhírek az őket ért súlyos trauma feldolgozását nagyban nehezíti, azt végső soron el is lehetetlenítheti”.
Később így folytatta: „Hatásköri korlátaim miatt azonban a sajtó tevékenységének alapjogi szempontú vizsgálatára nincs lehetőségem, de felhívom a szigetszentmiklósi gyámhivatal vezetőjének a figyelmét a gyermekek személyhez fűződő jogainak megsértése miatti perindítás lehetőségére”.
Székely tehát a gyermekbántalmazási botrányt kirobbantó és a hatóságok felelősségét is felvető sajtó ellen buzdítja annak a gyámhatóságnak a vezetőjét, amely 2005 és 2012 között másokkal együtt képtelen volt az őket zaklató, bántalmazó és elhanyagoló szüleik karmaiból kiszabadítani a gyermekeket. Ugyanakkor a sajtó tevékenységének vizsgálatára kérte fel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét.
|
A helyszín: Kulcs
Kurucz Árpád / Népszabadság |
Péterfalvi Attila aláírásával április első napjaiban 16 médiatartalom-szolgáltató kapott különböző tartalmú (testre szabott) felszólítást. Lapunk kiadóját arra szólította fel: gondoskodjon arról, hogy a Népszabadság online felületén az e témában nyilvánosságra hozott médiatartalmakban ne szerepeljen olyan személyes adat, amely a gyermekeket közvetetten azonosíthatóvá teszi.
A törlést úgy kell végrehajtani, hogy a későbbiekben a Google kereső se hozza fel újra a kifogásolt tartalmakat. Az azonos tartalmú, nyomtatásban megjelent cikkek begyűjtését, bezúzását, könyvtárakból való eltávolítását nem kérte Péterfalvi.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a hatósága által lefolytatott vizsgálatról azt írta, hogy a médiatartalom-szolgáltatók részletgazdagon beszámoltak a szigetszentmiklósi bántalmazásról, felvetve egyebek közt az illetékes hatóságok és szolgálatok felelősségét is, amiért nem vették észre időben, mi is történik a családban.
„A médiatartalmak nyomán több olyan eljárás is indult, amelyekben az egyes állami és önkormányzati szervek és tisztségviselőik felelősségét vizsgálták.” Péterfalvi levelében azt nem vitatta, hogy a szigetszentmiklósi ügyben az illetékes állami és önkormányzati szervek esetleges mulasztása Magyarország polgárai és a magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseménynek tekinthetők, amelyről be kell számolni.
Székely vizsgálatára hivatkozva ugyanakkor rámutatott, hogy még egy ilyen ügyben is mindenkinek joga van a személyes adatai védelméhez. Személyes adat – írja – „az érintettel kapcsolatba hozható adat”, különösen a neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret, valamint az azokból az „érintettre levonható következtetés”.
Minden olyan adat is személyes adatnak minősül – írja később a hatóság elnöke –, amely alapján az érintett személy közvetve azonosítható lesz. És a személyes adatok védelmének törvényi szabálya már akkor is megsérül, ha akár csak egyetlen ember is azonosítani tudja a média beszámolói alapján az érintett személyt.
Eszerint: ha a szigetszentmiklósi család szomszédai nem álltak éppen a kapuban, amikor a gyermekbántalmazással gyanúsított szülőket elvitte a rendőrség, hanem a sajtóból tudták meg, hogy elvitt a rendőrség egy (e ponton már nem írhatjuk le, hogy hány gyermekes) nőt és férfit, majd észreveszik, hogy a szomszédok már napok óta nincsenek otthon, és meglátják az ajtón a rendőrségi pecsétet, akkor a sajtó egésze jogot sértett.
Péterfalvi levele abból indul ugyanis ki, hogy a „Sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól” szóló törvény (Smtv.) a médiarendszer egészére vonatkozó tájékoztatási kötelezettséget ír elő, s ebből következően a garanciális követelményeket is ezen „a médiarendszer egészére vonatkozó” alapelvből kiindulva kell vizsgálni és érvényre juttatni.
|
A helyszín: Agárd
Reviczky Zsolt / Népszabadság |
Vagyis, ha a Népszabadság leír egy a gyermekek azonosítására nem alkalmas információt, a Magyar Nemzet pedig egy másikat, akkor külön-külön egyik cikk sem lenne jogsértő, de a két információ együtt már alkalmas is lehet a gyermekek azonosítására.
A helyzetet bonyolítja, ha valaki a Google-on tovább tájékozódik. Márpedig a hatóság szerint abból kell kiindulni, hogy ha megjelent egy adat, akkor a kíváncsi olvasó az interneten vagy egyéb módon gyűjthet még hozzá más információkat, és azokkal együtt már az illetéktelen kutakodó számára azonosíthatóvá válik az egyes cikkekben szereplő személy.
Péterfalvi a Népszabadságnak a szigetszentmiklósi ügyről írt cikkeiben a következő kifogásolnivalókat találta: leírtuk a település nevét, annak a nem a tehetősök által lakott településrésznek a nevét is, ahol a család háza áll. Közöltük a ház fotóját, a gyanúsított férfi vezetéknevének kezdőbetűjét és keresztnevét, a zaklatott gyermekek nemét és az életkorukra utaló adatokat (8, 9 és 10 éves), s hogy e két utóbbi médiatartalomból levonható az a következtetés (ami ugyancsak egy személy azonosítására alkalmas – személyes – adat), hogy a szóban forgó gyerekek testvérek.
Szerettünk volna interjút kérni Péterfalvi Attilától, magyarázza már el, a jövőben miképpen számolhatunk be a különböző eseményekről – szerinte törvényesen. Különösen arra lennénk kíváncsiak, honnan tudhatjuk meg, mások mit írnak, milyen adatokat használnak fel a cikkeikhez. A szerkesztőségeknek kell egyeztetniük, vagy a hatóság kezdeményezi-e esetleg valamiféle tájékoztatási hivatal felállítását e célra.
Péterfalvi nem nyilatkozott. Egy munkatársa szerint azért nem, mert a vizsgálatnak még nincs vége. A szerkesztőségek leírhatják észrevételeiket a levélben foglaltakkal kapcsolatban.
A helyzet több mint ellentmondásos. A bíróságok eddig a hasonló tudósítások készítőitől azt várták el, hogy tényszerűek, időszerűek legyenek, a személyiségi jogok ilyen tág, a tudósítói munkát gyakorlatilag ellehetetlenítő értelmezése azonban nem volt jellemző. Ha ezen előírások szerint kellene cikket írni, akkor azokból legföljebb annyi derülhetne ki, hogy például Gyilkosság: Budán megöltek egy embert. És kész.
Székely László részletes jelentése a szigetszentmiklósi esetről felkerült a hivatal honlapjára, de aztán onnan eltávolították.
Érdeklődésünkre, hogy miért, azt írták: „A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ombudsmani vizsgálatának jelentése az ügy természeténél fogva óhatatlanul tartalmaz a gyermekekkel kapcsolatos szenzitív adatokat is. Ezek rögzítése nélkül ugyanis sem maga a vizsgálat, sem az érintett szervek fellépése nem lett volna lehetséges. Minthogy fennállt annak a veszélye, hogy a jelentés teljes nyilvánossága az ilyen adatok kontrollálatlan felhasználásához vezethet, a jelentést az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala megküldte az illetékes hatóságoknak és intézményeknek, de a gyermekek jogainak védelmében visszalépett a teljes nyilvánosság koncepciójától. A jelentésből készült rövid változatot a Hivatal a Magyar Távirati Irodán keresztül – és a gyermekek azonosítását lehetővé tevő adatok, információk nélkül – nyilvánosságra hozta.”
Ennek ellenére a gyermekek jogainak védelmében készült rövid változat „Szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás” címmel érhető el a világhálón. Ez azért érdekes, mert Péterfalvi Attila szerint a Népszabadság személyiségi jogot sértett azzal, hogy leírta a település nevét.
