Mitrovicsék nyolcan élnek az 1996-ban, főleg szocpolból épített, háromszobás házban: Szilvi meg a párja, két iskolás gyerek és két felnőtt fiú, akik egyikének már van felesége és gyermeke. A családfő közmunkás egy állattartó telepen, a többi felnőttnek csupán a segély biztos. A família 180 ezerből gazdálkodik. Fizetéskor egy helybéli – kétezer forintért – beviszi Mitrovicsékat Siklósra vásárolni. Amikor kitolják a púpozva megrakott kocsijukat a szupermarketből, a vásárlók közül sokan arra gondolnak, de jól megy „egyeseknek”, holott erről szó sincs: azzal, hogy az alapvető élelmiszerekre ilyenkor elköltenek 70 ezer forintot, megspórolnak 15-20 ezret, mivel a helyi üzlet és a mozgóbolt jóval drágább.
Szilviék mindenből a legolcsóbbat veszik. Felvágottból a legkedvezőbb áron kínált párizsit, margarinból azt, aminek fél kilója 340 forint, sajtból meg olyat, aminek az íze nem is emlékeztet a sajtra. Gyümölcsöt novembertől júniusig havonta egyszer-kétszer vesznek, paprikát, paradicsomot, uborkát legfeljebb egyszer. A gyerekeknek minőségi csoki csak fizetésnapon jut, másféle meg hetente. Tejből a másfél százalékost veszik, joghurtra, kefirre nincs igénye a gyerekeknek, a túrós sütit viszont nagyon szeretik – abból havonta egyet sütnek. Szörpből a legolcsóbb kerül az asztalra, az, amiben nincs más, csak cukor, víz és festékanyag. Vitamint sosem vesznek. Húsból – ha csak tehetik – a sertést választják, a kirántott hús a sláger és a pörkölt tésztával. Marhára, halra nem is gondolnak. Gyakorta van bab, lencse és sárgaborsó. Ha két hét után fogytán a pénz, jön a csirkepörkölt far-hátból.
|
A túrós tészta az egyik kedvelt ingyenebéd
Laufer László |
– Az nem olyan jó, de elfogy – mondja mosolyogva Szilvi. Abba bele sem mernek gondolni, hogy mi lenne, ha a gyerekek az iskolában nem ingyen kapnák az étkezést. Amikor arról kérdezem Szilvit, hogy miképp áll össze egy heti étrendjük, előbb legyint, hogy ki emlékszik már arra, majd emígy zárja le a témát: jut mindenkinek minden. Nem erőltetem a választ, érzem, hogy Szilvi nem akar panaszkodni, de szégyenkezni se, ezért inkább hallgat.
Ugyanígy járok pár házzal odébb, Mónika – Bicskei Krisztiánné – sem akarja részletezni a négygyermekes család heti étrendjét. Bicskeiék is Siklóson vásárolnak be, ők is mindenből a legolcsóbbat keresik, vallja be a 35 esztendős asszony. Jelenleg 110 ezerből gazdálkodnak. Mónika férje pék, jó ideje nincs munkája.
Nyáron, ha jobban akad alkalmi munka, 160-170 ezer jön össze a családnak. A nyár azért is jobb, mert több gyümölcs jut a gyerekeknek (a kertben szilvafák vannak, abból lekvár is lesz elegendő).
Házról házra járva hasonló képet kapunk. A szomszédos, nagyon hasonló sorsú falvakban is, amelyekben 50-80 százalékos az álláskeresők aránya. A falvak boltjainak eladói is erősítik, hogy mindenből csak a legolcsóbb fogy. A Mattyon boltot vivő házaspár elmondja,
a gyerekeknek „nagyon néha” egy kakaós csiga a csemege, vagy egy 50 forintos nyalóka, és a „kukac”, abból egy nagy zacskó 70 forint, s azt sokáig lehet rágni.
Ha még a szerény konyhát sem bírja el a kassza, akkor a családok a Szent Márton Caritas Alapítványhoz fordulhatnak. Az alsószentmártoni katolikus szervezet alapvető élelmiszereket oszt a legszorongatottabb helyzetűeknek. Az alapítvány a környék 22 falujában igyekszik segíteni a nélkülözőket, naponta 90 embernek jut ingyenebéd a konyhájukról. De mindezekről hiába kérdezem a szervezet egyik létrehozóját, Lankó József plébánost. A faluban 35 éve szolgáló pap nem szeret beszélni az alapítvány adakozásáról. Mintha ő is szégyellné az itteni elementáris szegénységet. Pedig nem neki kéne.
