Minden vádlottat fölmentettek a Hunvald-ügyben

Minden vádlottat felmentett a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden kihirdetett elsőfokú ítéletével abban az ügyben, amelyben több tízmillió forintos, megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármester és hat társuk ellen.

A Központi Nyomozó Főügyészség mintegy 50 millió forintos kárt okozó hűtlen kezeléssel vádolta a két volt kerületvezetőt és társaikat. A vádirat szerint a VII. és a XIV. kerületi polgármester úgy döntött a másik kerület egyes képviselői, illetve egy közös barátjuk külső tanácsadóként történő alkalmazásáról, hogy meg sem vizsgálták, az önkormányzat maga el tudja-e látni a tanácsadói munkát. 

Hunvald György a vádlottak padján. Mindenkit felmentettek
Budapest, 2013. október 15. Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester az ellene és társai ellen mintegy 50 millió forintos kárt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében 2013. október 15-én. A bíróság elsőfokú ítéletével minden vádlottat felmentett a Hunvald György és Weinek Leonárd volt szabad demokrata zuglói polgármester, valamint hat társuk ellen indult perben. MTI Fotó:

A vádlottak az eljárásban tagadták bűnösségüket, azt állították, szabályosan jártak el.

Az ügyész korábban részben letöltendő, részben felfüggesztett szabadságvesztést, Hunvald György és más vádlottak védői pedig felmentést kértek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.