galéria megtekintése

Minden nézőpontból győzött a Népszabadság Online

6 komment

Munkatársunktól

Minden dolognak három oldala van, ami te látsz, amit én látok, és amit egyikünk sem lát – vallják a kínaiak. A Népszabadság hisz abban, hogy az interneten is képes bemutatni mindenki látásmódját, és erre törekvő fejlesztésünk most 15,5 millió forint támogatást kapott a ­Google-től.

A felhasználói és szerkesztőségi videotartalmakat, képeket, szövegeket egyesítő projektre az amerikai technológiai óriás megszavazta a maximális pénzkeretet a Népszabadság Online számára.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Google tavaly októberben hirdette meg, hogy a digitális hírszolgáltatás területén támogatást nyújt az arra érdemesnek tartott innovációk számára. A cég ugyanis létrehozott egy alapot az újságírást segítő fejlesztések támogatására. Az összeg egyelőre csak az európai sajtónak elérhető, hiszen ezen a kontinensen nézik leginkább aggodalommal az automatikus hirdetési rendszerével a hagyományos sajtóvállalkozások tortájából jelentős szeletet kiharapó cég tevékenységét. A DNI (vagyis digitális hírgyártó kezdeményezés) eurómilliókat igyekszik visszaosztani a szerkesztőségek felé.

 

A pályázati kiírás szerint olyan fejlesztéseket szponzorálnak az amerikaiak, amelyek a média területén segítik a tájékoztatást és a tájékozódást. Az első kör leadási határideje december elején volt, a győztesekről először szerda délután adott hírt a Google. Ezek szerint 128 projektet támogatnak 27,3 millió ­euróval. Magyarországra mintegy 94 ezer euró jut – ebből 50 ezer a nol.hu projektjére.

A Népszabadság Online most az anyagi támogatással lehetőséget kapott, hogy a valóságba átültesse a kidolgozott koncepciót. A vízió szerint honlapunk olyan platformot kíván nyújtani, amelynek segítségével egy futó eseményről felhasználók mobiltelefonjuk segítségével élő képeket, fotókat és szövegeket küldhetnek be, amelyeket a szerkesztőség valós időben tud szelektálni, saját videóival ötvözni és továbbítani a tájékozódni vágyók felé.

„A Népszabadság Online számára fontos, hogy az eseményeket minden perspektívából megmutassa. Az, hogy erre anyagi támogatást kaptunk a Google-tól, mutatja: jó úton járunk" – mondta Murányi András, a Népszabadság főszerkesztője. „A Mediaworks kiadó számára fontos az innováció, hogy az olvasóink minél gyorsabban, kényelmesebben jussanak hozzá az előállított tartalmainkhoz, így nagy örömmel álltunk a Nol.hu kezdeményezése mögé" – húzta alá Pásztor András online-fejlesztési vezető.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.