Milla-tüntetés: Ki az, aki kihasználja a nácit?

"Eddig a rombolás volt az úr, de most mi következünk" – néhány ezren követelték az államfő lemondását a Milla tüntetésén.

Az államfő lemondását követelte és a 2014-es választások bojkottálására szólított fel Tamás Gáspár Miklós filozófus a Milla Egyesület budapesti, Kálvin téri tüntetésén. A március 15-i havazás miatt vasárnapra halasztott, a "tisztességes kormányzásért" tartott demonstráción a szokásosnál nagyságrenddel kevesebben, néhány ezren vettek részt, viszont látványosan több pártzászló volt, többek között az MSZP, a Demokratikus Koalíció, az Együtt 2014 és az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért is képviseltette magát. Jelen volt – de nem szólalt fel – Bajnai Gordon, az E14 vezetője.

A felszólalók többek között az alaptörvény negyedik módosítása és a jogállam lebontása miatt ostorozták a kormányt; Tamás Gáspár Miklós előbb Áder Jánost idézte, miszerint lehet, hogy neki nem tetszik az alkotmánymódosítás, de jogi kötelessége aláírni, hogy azt üzenje az elnöknek: "ha az államfő törvényi kötelezettsége és a lelkiismerete összeütközik, akkor le kell mondania".

TGM azt tanácsolta a demokratikus ellenzéki pártoknak, hogy hagyják ott a parlamentet, vonuljanak utcára, közönségének pedig megfontolásra ajánlotta a jövő évi parlamenti választások bojkottálását, mondván az eredményt "előre megírták".

Nem kérünk az alkotmány javított kiadásából – mondta Majtényi László. Az alkotmányjogász, korábbi adatvédelmi ombudsman "valódi alkotmányt" követelt az országnak és szintén a köztársasági elnököt bírálta, amiért aláírja az alaptörvény negyedik módosítását, és amiért "hangoskodóknak" titulálta a kritizálóit.

Majtényi a hatalommal szembeni tiltakozásra szólított fel. "Lehet, hogy félázsiai nemzet vagyunk, de erkölcsünkre büszkék" – kiáltotta. Nem olyan országot akarunk, tette hozzá, ahol "futballstadion az úri kaszinó", ahol "hülye nácikat tüntetnek ki", vagy ahol Kubatov Gábor autószerelő fradistáival távolíttatja el a Fidesz székházát elfoglaló fiatalokat. "Eddig a rombolás volt az úr, de most mi következünk".

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

"Janó, szerinted Kölcsey aláírta volna?" – kérdezte az államfőtől Molnár Péter Fidesz-alapító, aki szerint a mai kormánypárt megtagadta önmagát, ezért nem hajlandó Fidesznek nevezni. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője egy támogatottság nélküli párt ideológiai ámokfutásáról beszélt; arról, hogy az oktatáshoz nem értő kamarai emberek alakítják a magyar iskolákat. Mendrey szerint az ötvenes évek voluntarista szellemisége lengi be a közoktatást, az oktatás irányítóit pedig Aczél György epigonjainak nevezte.

– Ha a magyarok le tudják győzni a telet, akkor le tudják győzni Orbán Viktort is – fogalmazott Schilling Árpád rendező. Ő többek között Balog Zoltánt bírálta, amiért "nem tudja visszavonni Szaniszló Ferenc kitüntetését". Négyszer tudnak alkotmányt módosítani, de egy kitüntetést nem tudnak visszavonni. "Ki az, aki támogatja a nácit? Széles Gábor! Ki az, aki kitünteti a nácit? Balog Zoltán! Ki az, aki kihasználja a nácit? Orbán Viktor!"

A Milla a Kálvinon - kevesebben voltak a megszokottnál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.