Milliós bírság a zalai rendőr-főkapitányságnak
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt év szeptemberében napi 12 órás portaszolgálati feladatok ellátására tett közzé felhívást a Közbeszerzési Értesítőben. A munkát a jelentkezők közül a legalacsonyabb - óránként 725 forintos - ajánlatot benyújtó pályázó, a Vasi Nyugalom Kft. nyerte el.
A döntést a legmagasabb óradíjat - 1187 forintot - ajánló Dunasecurity Vagyonvédelmi Kft. megtámadta, mert a szakmai kamara által meghatározott 909 forintos óradíjnál alacsonyabb árral nyert a pályázó. Álláspontjuk szerint így nem tudja majd teljesíteni a vállalt feladatot.
A rendőrség szerint azonban a kamarai ár csak ajánlás, amit a piac felülírhat: Keszthelyen 665 forintos, a másik három objektumban pedig 680 forintos óradíjért látja el a portaszolgálat a feladatát.
A Közbeszerzési Döntőbizottság végül súlyos jogsértést állapított meg. A döntést azzal indokolták, a főkapitányság nem vizsgálta, hogy a megajánlott óradíjakkal kalkulált bérköltség eléri-e az ágazati bérszinteket. Azt is negatívumként értékelték, hogy a szerződéseket már megkötötték a pályázat nyertesével, így a jogsértés nem orvosolható.