Milliókat fizetnek a háziorvosok véleményéért

Most már biztosan nem mondhatják a háziorvosok, hogy senki sem kérdezi őket, mennyire elégedettek a praxisuk finanszírozásával. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) csaknem tízmillió forintos megbízást adott a Kutatópont Kft.-nek, hogy mérje fel, mennyire elégedettek az érintettek a közfinanszírozással.
A hivatal erről körlevélben is értesítette a háziorvosokat, akik nemigen értették, miért van szükség minderre, hiszen meglehetősen közvetlen a kapcsolatuk a finanszírozóval, azaz bármilyen kérdésre – harmadik fél nélkül is – tudnak válaszolni.

Lapunknak az OEP sajtóosztálya azzal magyarázta a közvélemény-kutató cég megbízását, hogy az utóbbi években jelentősen emelkedett a háziorvosi szolgálatok díjazása. Sőt az új alapellátási törvény további forrásokhoz juttatja az érintetteket, s ezt a közpénzt minél célzottabban, hatékonyabban szeretnék felhasználni. Mint írták: „A döntéshozatali folyamatban, illetve a további rendszerfejlesztésben fontos, hogy megismerjük a háziorvosok és a betegek viszonyrendszerének főbb aspektusait, illetve az adminisztratív tevékenységeikkel kapcsolatban is képet alkothassunk."

A hivatal szerint ennek az a legjobb módja, ha személyes beszélgetés közben egy kérdezőbiztos kérdőívet tölt ki az orvossal. S miután erre a feladatra nincs szakemberük, módszertanuk, ezért kerestek egy piaci szereplőt. Azt sajnos lapzártánkig nem sikerült megtudnunk, hogy összesen hány háziorvost keres majd fel a cég, Selmeczi Kamill, az alapellátók érdekvédelmi szervezetének vezetője (képünkön) is csak hallomásból értesült a kutatásról.

A kiválasztott cég, a Kutatópont Piac- és Véleménykutató Kft. a Nézőpont-csoporthoz tartozó cégek egyike. A Nézőpont Intézet és az általa alapított Médianéző Kft. szemlézi a tárcáknak és a Miniszterelnökségnek a lapokat és hírműsorokat. A cégcsoportról a Napi.hu készített a nyáron elemzést. E szerint a cégcsoporton belül médiafogyasztási kutatást végzett a Kutatópont Kft. a kormányzat számára. A két embert foglalkoztató cég az alapításától sikeres, főként állami intézményeknek és vállalatoknak dolgozik. A nyereséget a tulajdonos minden évben kivette a cégből: tavaly 50,2 milliós, tavalyelőtt tízmilliós, míg 2012-ben 43 milliós osztalékot fizetett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.