Milliárdos üzlet: takarítót keres a BKV

Jövő januárban lejár a BKV 2008-ban a teljes járműpark, utasforgalmi és irodaterület takarítására kötött szerződése. A fővárosi közlekedési cég szeptember végén indított közbeszerzési eljárást az új partner kiválasztására.

A torta nem kicsi. A hatályos szerződés évi nettó 6,7 milliárd forintról szól, de már abban is jelezték, hogy a végső ár ettől húsz százalékban is eltérhet. A feladatot jelenleg a PQS International Hungary Kft.-ből, illetve a Renomé Kereskedelmi, Szolgáltató és Vendéglátó Kft.-ből álló konzorcium látja el. Lapunk információi szerint az új tenderen csak a PQS Kft. indul, míg a BKV-nak 1983 óta dolgozó Renomé – legalábbis ezen a cégnéven – nem.

Jövő januárban lejár a BKV 2008-ban a teljes járműpark, utasforgalmi és irodaterület takarítására kötött szerződése\n
Móricz Simon 2007.08.29. Digitális 178. sz. DVD. BKV, busz, buszok, garázs, szerelés, szervíz, takarítás, tisztítás, mossák a buszokat

– Az előző szerződéskötés óta jelentősen megváltoztak a piaci viszonyok – magyarázza a különválást Mong Péter, a PQS Kft. vezetője. A cég egyébként valamennyi részfeladat elvégzésére pályázik. A jelen tenderkiírást egyébként az előzőnél kevésbé szigorúnak tartja, mivel most az épülettakarítást is elfogadja referenciaként a BKV, nem csupán a járműtakarítást.

Másoknak viszont éppen a szigorú feltételek szúrtak szemet. A pályázóknak többek között napi 25-80 ezer négyzetméternyi épülettakarításról kell referenciát adniuk, évi 120-600 millió forintos árbevételt kell produkálniuk, 50 milliós szakmai felelősségbiztosítás, illetve háromféle minőségtanúsítvány meglétét kell igazolniuk.

– A BKV-nak fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy az ajánlattevők igazolni tudják: valóban alkalmasak a feladat elvégzésére – indokolta a szigort lapunknak a BKV vezetése. Az előzmények ismeretében érthető az óvatosság.

A Központi Nyomozó Főügyészség ugyanis többek között ezen szolgáltatási szerződés miatt gyanúsította meg nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel az előző főpolgármester, Demszky Gábor tanácsadóját, Mesterházy Ernőt. Az ügyészség akkori közlése szerint Mesterházy – a BKV veszteséges működése ellenére - utasította a társaság vezetőit arra, hogy a cég takarítási munkáira egy általa megjelölt kft.-vel szerződjön. A kijelölt cég az ügyészség szerint nem volt képes az összes szükséges munkát önmagában elvégezni, ezért konzorciumot alakított a BKV-nál hosszabb ideje takarító céggel. A kieszközölt szerződés az ügyészség szerint 163 millióval drágította meg a takarítást a BKV-nál.

Az idei pályázatra információink szerint több mint egy tucat cég jelentkezett. A BKV még az idén eredményt hirdetne, és nem zárja ki, hogy a különböző részfeladatokra más és más céggel szerződnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.