galéria megtekintése

Milliárdos falat L. Simon holdudvarának

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 19. számában
jelent meg.


Vári György
Népszabadság

Újabb határt lépett át az L. Simon László körüli hálózat: immár egymilliárd forintnál is több közpénzt kasszírozott. A legfrissebb ügy főszereplője is Hornyák Tibor, L. Simon jelenlegi kabinetfőnöke, aki – mielőtt visszatért az államtitkárhoz – a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) vezetőjeként dolgozott.

Hornyák Tiborról a Népszabadság tavaly írta meg, hogy az általa vezetett állami cég összesen hozzávetőleg 72 millió forint értékben bízott meg három „baráti” vállalkozást olyan meghívásos jellegű pályázatokon, amelyeken kizárólag a későbbi nyertesek indultak el. A Hornyák egykori, az egyetemi újságírás környékén szorgoskodó munka- és üzlettársa, Kisfalvi Gábor résztulajdonában lévő Shortcut Communications Kft.-ről, az egykori közös, közeli munkatársuk, Bondár Péter tulajdonában lévő YCP (jelenlegi nevén HSC) Communications Kft.-ről és a Kortárs Média Kft.-ről van szó. Arra a Kreativ.hu hívta fel cikkeink nyomán a figyelmet, hogy az utóbbi cég szintén meghívásos jellegű pályázaton, ugyancsak versenytársak nélkül indulva kapott bő 17 millióért megbízást a Múzeumok Éjszakájával kapcsolatos kommunikációs teendők ellátására.

Hornyák tavaly év végén távozott a MANK éléről. Ám utolsó előtti munkanapján, december 30-án még egyszer szerződött ugyanezzel a három ismerős céggel, újabb több tízmillió forintért bízta meg azokat különböző feladatokkal, ismét meghívásos pályázatok eredményeként. Mindösszesen mintegy 150 millió forint jutott a MANK-tól a barátoknak. Bondár Péter cégével szemben ezúttal sem indult senki, míg a Shortcut Kft. ellenében két olyan vállalkozás tehetett ajánlatot, amelyeket egyfelől – amint a Magyar Narancs feltárta – feltűnően sokszor hívnak meg velük együtt pályázni különböző közintézmények, másfelől pedig mindkét vállalkozás kapcsolatba hozható valamilyen mértékben a kétharmados kormányzó párttal.

L. Simon László
L. Simon László. A barátai egyre jobban teljesítenek
Reviczky Zsolt / Népszabadság

 

A Right Communication Kft. egykori alapítója, volt tulajdonosa Rákay Philip, Fidesz-nagygyűlések egykori műsorvezetője, jelenleg az MTV Zrt. vezérigazgató-helyettese, a cég jelenleg egykori alapító-üzlettársának érdekeltsége. A Young and Partners Kft. ügyvezető-tulajdonosa Kuna Tibor, a Fidesz-frakció egykori kabinettitkára.

Feltűnő továbbá, hogy a három ismerősi cégből kettő – a Kortárs Média és a HSC Communications – a közbeszerzési adatbázis szerint soha nem tudott máshol közbeszerzést elnyerni, csak a Hornyák vezette MANK kiírásain, az új vezetés azonban úgy látja, hogy ez semmilyen kapcsolatban nincs a megbízó és a megbízottak közötti régi ismeretséggel. A távozó ügyvezetőnek megítélésük szerint kötelessége volt biztosítani a feladatellátás folytonosságát, ami pedig a meghívott cégek kiválasztását illeti, azt, hogy közöttük „a külső szemlélő milyen összefüggéseket vél felfedezni, a MANK nem kívánja kommentálni”.

Az igazi meglepetés azonban csak a Shortcut Communicationst Kisfalvi Gáborral párhuzamosan birtokló Ifjúsági Médiakultúráért Alapítvány dokumentumaiból tűnik elő: az tudniillik, hogy a szervezetet maga Hornyák Tibor alapította. Vagyis a Hornyák vezette állami cég két ízben is egy Hornyák által létrehozott alapítvány résztulajdonában álló céget invitált meg meghívásos pályázatokra, majd bízott meg munkavégzéssel összesen valamivel több mint 47 millió forintért. Ez a lépés jogi kérdéseket is felvethet, mivel a közbeszerzési törvény összeférhetetlennek tartja, ha az ajánlatkérő „gazdasági érdek vagy az eljárásban részt vevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek miatt” nem tudja funkcióját pártatlanul ellátni.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az L. Simon László vezette államtitkárság nem reagált érdemben kérdéseinkre, a MANK ügyeiben illetékes Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint pedig nincs semmi probléma, mert „az alapító az alapítvány megalakítását követően nem bír befolyással annak működésére”.

Ez azonban csak részben igaz. A napi működést valóban nem befolyásolhatja az alapító, de a törvény jól körülhatárolt jogokat biztosít számára, amelyek gyakorlásával hatással lehet az alapítvány működésére, és értelemszerűen érdekelt is legalább abban, hogy az alapítvány minél hatékonyabban dolgozhasson.

Nemrég az Átlátszó számolt be arról, hogy egy L. Simon által alapított alapítvány úgy kapott 267 millió forint EU-támogatást egy L. Simonék egykori cégének érdekeltségéhez tartozó kastély felújítására, hogy előzőleg a pályázatot kétszer is elutasították.

Az L. Simon-hálózathoz áramló közpénzek összege immár túllépte az egymilliárdot, ennek a summának a nagyobb része ráadásul olyan intézményektől, testületektől került L. Simon cégéhez, alapítványaihoz és/vagy az ismerősi köréhez köthető szervezetekhez, amelyekben L. Simon vagy a kabinetfőnöke vezető szerepet játszik vagy játszott.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.