Milliárdokat szórt szét a kormány decemberben

A kormány 2012 utolsó napjaiban 16,9 milliárd forintot költött el a költségvetés tartalékából. Volt olyan intézmény, amelynek egy hete maradt a százmilliós támogatás felhasználására, de az NGM is kapott hatmilliárd forintot ismeretlen célokra, és Rogán Antal 65 millió forintot.

Az év utolsó két hetében a kormány kiköltekezett a 2012-es költségvetés tartalékául szolgáló "rendkívüli kormányzati intézkedések" soron.

A Napi Gazdaság számításai szerint összesen 16,9 milliárd forintot költöttek el, s ezzel az utolsó fillérig felhasználták az év elején engedélyezett százmilliárdos tartalékot. Azaz pontosan fogalmazva, a százmilliárdos keretből 20 milliárd forintot zároltak az ősszel a 2012-es hiánycél tartása érdekében, így a tényleges költés "csak" 80 milliárd forint – ami azonban még mindig több az előző kormányok évi 30-40 milliárdos költésénél.

A legnagyobb nyertes a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), amely a kormány december 21-ei döntésével hatmilliárd forintot kapott "felhalmozási kiadásokra". Mivel december 21. után már csak két munkanap volt az évből, így ezt az összeget két nap alatt kellett "elkölteni" – emlékeztet a Napi.hu.

Jóval kisebb összeget tesz ki az utóbbi hetekben életre hívott Nemzetstratégiai Kutatóintézet százmilliós támogatása. Az intézet a Miniszterelnökség kebelében jött létre, amelynek vezetésére Orbán Viktor kormányfő a romániai választásokon elbukott erdélyi politikust, Szász Jenőt kérte fel.

A december 18-án megszavazott 100 millió forintot szintén néhány nap alatt kellett elkölteni, kisebb részt bérekre, nagyobb részt dologi kiadásokra.

Az év végi pénzesőből a rendőrség sem maradt ki – annak ellenére sem, hogy a tartalékból az év folyamán korábban két lépésben 19,8 milliárd forintot kaptak a terrorelhárítókkal közösen. December végén ezt még megtoldották 3,9 milliárd forinttal, vagyis a teljes tartalék 24, az elköltött pénz majdnem 30 százaléka ment a rendőrség, büntetésvégrehajtás és terrorelhárítás működőképességének megőrzésére vagy épp a konszolidálásra.

A lap szerint az ország egyik legdrágább szökőkútja lesz a margitszigeti, amelynek felújításra 400 millió forintot kapott a főváros.

A főváros V. kerülete – amelynek polgármestere Rogán Antal Fidesz frakcióvezető – is hozzájutott 65 millió forinthoz az Erzsébet téri park fejlesztésének tervezéséhez – ilyen tipikusan önkormányzati feladatokat ritkán támogat ilyen formában a kormány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.