galéria megtekintése

Milliárdokat bukhat az államosítással a főváros

6 komment


Szalai Anna

Hitelszerződések felmondását, így tízmilliárd forintos azonnali hiányt eredményezhet az agglomerációs járatok átadása az államnak.

Az agglomerációs tömegközlekedés két héttel ezelőtt beharangozott átalakítása érinti a közösségi közlekedési bevételeket, ami sértheti például az elektronikus jegyrendszer megvalósításához az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) 2013-ban felvett 54,5 millió eurós – 16,3 milliárd forintos – hitelre vonatkozó jogi feltételrendszert, és a szerződés felmondását eredményezheti. A rendszer kiépítését és ötéves üzemeltetését viszont már megrendelte a főváros a német Scheidt & Bachmann cégtől 91 millió euróért.

Reviczky Zsolt / Népszabadság

S nem ez az egyetlen kockázat. A városkörnyéki vonalak üzemeltetéséhez kapcsolódó szerződések – így például a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a településekkel, a Volánbusz Zrt.-vel kötött megállapodások – akár rendkívüli, akár közös megegyezéssel való felmondása jelentős jogi kockázatokat hordoz.

 
Perek sarjadhatnak belőle.

De komoly bizonytalanságot jelent az átadás az utasok számára is akár a szolgáltatás szintje, akár a menetdíjak tekintetében.

Az agglomerációs vonalak jelenlegi működése ugyanis történelmi alapon kialakult „ jó gyakorlat”, amely a politikai felhatalmazások révén összetett jogi háttérrel és jelentős beruházásokkal is megerősítést nyert – hívja fel a döntéshozók figyelmét a BKK felügyelőbizottsága elé került határozati javaslat. Ebben arra is kitérnek, hogy a szolgáltatási jogok, illetve az infrastrukturális, vagyoni elemek átengedése olyan folyamatot indíthat el, ami jelentősen csökkenti a főváros közlekedésszervezői mozgásterét, és az európai uniós támogatások visszafizetési kötelezettségét vetheti fel.

A fenti aggályok jó része azonban egyszerűen kimaradt a Fővárosi Közgyűlésnek szánt előterjesztésből. A városatyák így azt sem tudhatják meg, hogy a BKK felügyelőbizottsága egy munkabizottság felállítását javasolta, amelyben a kormány, a főváros és az érintett települések együtt készítik elő az agglomerációs járatok átadására vonatkozó döntéseket.

Veres Viktor / Népszabadság

Az viszont bekerült, hogy az átadás csak akkor támogatható, ha az átalakítás egyszeri – akár milliárdos költségét – is figyelembe véve a nyújtott szolgáltatás szintje nem romlik, az utasoknak nem kerül többe, és a módosítás hozzájárul a fővárosi és az elővárosi közlekedés integrációjához.

Ám erre aligha lesz idő. Tarlós István főpolgármester már a múlt héten jelezte, hogy a tárgyalásokat még a fővárosi költségvetési rendelet megalkotása előtt le kell zárni. A Fővárosi Közgyűlés elé kerülő előterjesztésben pedig március végét jelöli meg az átadás végső gyakorlati határidejének.

A BKK előzetes számításai szerint az agglomerációs járatok fővároson belüli pótlása 90-95 busz beállításával oldható meg. Csakhogy a BKV-nak nincs ennyi busza. A helyzetet tovább rontja, hogy az M3-as metró felújítása miatti pótláshoz további 150 buszra lesz szükség. A pótlás költsége évi 1,5-2,5 millió forint. Az új buszfordulók darabja 20-25 millió forint. A HÉV-ek pótlása fel sem merül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.