lusta | 2010. július 8. | 10:34:12
Levedi | 2010. július 8. | 08:50:39
Akkor legalább itt a fórumon ne szajkózza a butaságokat. Egyébként nagyigazsága van a valós és a kötelező közötti különbségekben. Az általam említett eset azért is tanulságos, mert Rákóczi Zsigmond, egyébként nagyon tehetséges volt, elhitte a meglebbentett lengyel királyi trón lehetőségét. Most úgy mondanánk, tutira vette. Rávilágít a történelem negy tanulságaira. Nem volt hajlandó, a miértek még jelenleg is homályosak, a kutatásra pénz nincs, elfogadni a porta tiltását, rosszallását. A következmények tragikusak voltak. a feldúlt elpusztított, rabszíjon elhurcolt lakosság helyére pedig betelepültek a románok. Akkoriban még olyan, hogy nemzetállam (francia forradalmi találmány) nem létezett, így oly nagy probléma sem volt belőle. De ma már igen. Hát ennyit nagyon nagy dióhéjban és leegyszerűsírve. A tanulság van, illene tanulni belőle, akkor talán egy bazi nagy maflást Barroso nem adott volna.
Szenátor | 2010. július 8. | 09:50:05
Én nem hiszem, hogy ez fogja segíteni a nemzeti érzést. Érdemes elolvasni Balázs Péter cikkét az ÉS-ben: http://www.es.hu/?view=doc;26243
Vajon ettől a remek kirándulástól majd kevésbé leszünk bunkók ezen a vidéken? Amúgy nem erre költenék milliárdokat, hanem a történelmi megbékélés érdekében lehetővé tenném az iskolákban a környező országok nyelveinek tanulását. Ez tényleg ütős válasz lenne a környező országok nacionalistáinak arra az érvére, hogy mi itt csak magunkkal foglalkozunk.
Megbékélés Uraim! Megbékélés!
jóskabácsi | 2010. július 8. | 09:38:48
nagyon jó ötlet! a fiatalokat hazaszeretetre kell nevelni!
Levedi | 2010. július 8. | 08:50:39
lusta | 2010. július 7. | 22:56:36
Levedi | 2010. július 7. | 21:03:52
Igen. Önnél látszik csak igazán a történelem tanítás hiányossága. Talán megnézhetné a ˝vörös térképet˝, amelyet Teleki Pál készített. A miértet kicsit korábban kell keresni. A kulcs Rákóczi Zsigmond. Tanulni, tanulni, tanulni! Lenin jól mondta, de a jobbereink valahogy ezt is tagadják, mert egy komenista mondta. Inkább buták maradnak.
Szerencsére nem vagyok olyan ostoba,történelem tanárként,hogy a hivatalossan diktállt progromot elfogadjam! Mivel a munkámat nem akarom elveszíteni, így természetessen leadom az anyagot,de várom már azt a lehetőséget,hogy a bármely történelmi eseménynél a valós adatokat közölhessem a diákokkal!
Tudja, amit most tanítunk,az történészek, néprajzkutatók, régészek kb 15-20%-ak a véleményével egyezik! Érdekes módon a nagytöbbséget elhalgatattják,illetve kutatásaikat nem finanszírozzák4
Nem illik bele a nemzetközi érdekrendbe az álltaluk képviselt eredmény!
Azért ez önmagáért beszél! Vagy nem? Gondolja el!Kutatók 80%-nak az eredménye nem kerűlhet a hivatalos oktatásba! Na ezen kell változtatni!
sákáráhárá | 2010. július 8. | 06:16:46
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Jager László | 2010. július 8. | 05:54:52
Köszönöm és viszont kívánom !
Kedves nablaquadrat!
J.L.
nablaquadrat | 2010. július 8. | 05:38:15
@ Jager László | 2010. július 8. | 05:06:14
"Lesz itt már akkor a NENI-i mellett INÖN,NYNÖN,ONÖN !?Persze képviselők lesznek akik ezeket benyujtják,csak mi is jegyezzük meg!!"
Előbb-utóbb majd akad számodra is egy NYÖGÖD. Ne nyugtalankodj!
nablaquadrat | 2010. július 8. | 05:32:41
"Az aradi vértanúk, a holokauszt és a kommunista diktatúrák áldozatainak iskolai emléknapja mellett ez lenne a negyedik ilyen emléknap."
Én biztos vagyok abban, hogy mind a diákok, mind pedig a pedagógusok üdvözlik ezt a kezdeményezést.
boros0208 | 2010. július 8. | 05:07:43
soper | 2010. július 7. | 22:30:13
Engem már régen és téged?
magyar_kultúra | 2010. július 8. | 00:03:52
"Ebből is csak a középosztály gyerekei fognak profitálni. A szegényebbje meg marad otthon/itthon."
A "szegényebbje" az 50 km-re levő megyeszékhelyre sem megy el színházba.
Akkor a többi se menjen?
Jager László | 2010. július 8. | 05:06:14
Istenem mi jön még ezután!!
Jöhet a nyugdíjasok Nemzeti Összetartozási Napja az ovodások Nemzeti Összetartozási Napja!!!
Lesz itt már akkor a NENI-i mellett INÖN,NYNÖN,ONÖN !?Persze képviselők lesznek akik ezeket benyujtják,csak mi is jegyezzük meg!!
Tényleg az ész megáll!!
Ennyi pótcselekvés!!
Remélem ezekhez Alkotmányt már nem kell módosítani igaz-e VIKTOR!?
J.L.
magyar_kultúra | 2010. július 8. | 00:03:52
Valóban jó dolog az iskolai kirándulások támogatása.
Lehetne kezdeni mondjuk idehaza. Olcsóbb és eléggé hazafias megoldás is volna. Egyik akadálya, hogy a korábban működő gyerektáborokat (ideológiai szemellenzők, mély butaság, büszkén vállalt tudatlanság és fennen hirdetett gyűlölködés) következtében egyházi vagy magán intézményeknek "ajándékozták" s a nem-pénzes és nem-hívőnek nevelt gyerekek nem mehetnek sehová idehaza
Másrészt merő butaság azt feltételezni, hogy az efféle "hazafiasnak" szánt "kirándulások" minden gyerek számára elérhetők lesznek. Ebből is csak a középosztály gyerekei fognak profitálni. A szegényebbje meg marad otthon/itthon.
A nagy magyar együttműködés - vagy mi - nagyobb dicsőségére ...
nyugger56 | 2010. július 7. | 23:35:08
Persze, hogy kihagytam valamit: Görögország. Mindenütt vannak csodaszép látnivalók, nem csak nacionalista indíttatásból lehet utazni! (Elnézést a betű-elütésekért.)
nyugger56 | 2010. július 7. | 23:19:42
Érdemes meglátogatni az ominózus területeket, mert nagyon szépek. Én is megtettem, mikor tellett rá, a gyerekemet is elvittem, Felvidékre, Erdélybe, Floridába, Buchenwaldba, Auswitzba (ez a kettő ugyan nem kifejezetten magyar illetőségű terület, de tanulságos). Remélem a mostani gyerekeknek nem kell Pokorni úr óhajára nem kell "visszacsatolni" a területeket! És Burgenlandot se hagyják ki! Közpénzből meg ugyeakár a horvát tengerpartot se hagyjákki! Utána majd egyszer megismerik Magyarországot is talán... Az ötlet jó, csak zsozsó nincs hozzá. Ötletadás képpen felsorolom, hogy hol töltöttem legalább pár napot életemben Magyarországon kívül (mert itthon is voltam!): Csehszlovákia, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Svájc, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Andorra, Lichensterin, Monaco, Belgium, Hollandia, Nagy-Britannia, Románia, Jugoszlávia, Szovjetunió, Oroszország, Németország, NDK, NSZK, Tunézia, Egyiptom, USA, Brazília (valamit biztos kihagytam). Hajrá gyerekek csináljátok utánam, kérjetek pénzt Pokorni tanítóbácsitól!
Narancs.terror | 2010. július 7. | 22:57:29
ja az ottani fidesz mutyi vállakózások és pénzek tisztára mosásra. Mert ugye nem 1 fideSS képviselőnek van ott nyaraltatója, persze gondolom ezek csak véletlenek:)
lusta | 2010. július 7. | 22:56:36
Levedi | 2010. július 7. | 21:03:52
Igen. Önnél látszik csak igazán a történelem tanítás hiányossága. Talán megnézhetné a ˝vörös térképet˝, amelyet Teleki Pál készített. A miértet kicsit korábban kell keresni. A kulcs Rákóczi Zsigmond. Tanulni, tanulni, tanulni! Lenin jól mondta, de a jobbereink valahogy ezt is tagadják, mert egy komenista mondta. Inkább buták maradnak.
Gergo | 2010. július 7. | 22:50:54
korrupcio lesz ebben boven/ Furak a nagy allami befekteteseket kirandulasba, szamitogepekbe stb.
Jager László | 2010. július 7. | 22:43:58
Régebben .......
Magyarországon belül kirándultak a diákok!
Nem ellenzem a külföldi utazásokat,de a költségvetésnek inkább a magyarországi utazásokat kellene támogatnia!!
Akármit beszélnek 12 000 000 ember sem vallja már magát magyarnak,nemhogy 15 000 000 !!/MEGSZÁMLÁLTÁK?/
Fáj ,vagy nem fáj ,ez van!!
J.L.
soper | 2010. július 7. | 22:30:13
boros0208 | 2010. július 7. | 18:32:23
Orvos mikor látott?
Levedi | 2010. július 7. | 21:26:20
Ez most cinikus volt!:)
steve 2 | 2010. július 7. | 21:14:13
Szerintem "határon túli magyar területnek" minősülhet az USA, Ausztrália, Kanada is az ott élő rengeteg magyar bevándorló okán. Nagyszerű! Ha az osztályok szabadon választhatnak, legalább világot láthatnak gyermekeink állami segédlettel
Levedi | 2010. július 7. | 21:04:34
ár mint a számuk nem volt nagyobb!:)
Levedi | 2010. július 7. | 21:03:52
Ajbars | 2010. július 7. | 13:20:01
Csak úgy mellékesen kérdem, ha már megy a nagy Trianonozás: Tudja Ön miért oly nagy az erdélyi románok száma?
Na látja, erről mélyen hallgat a történelmi oktatásunk.
Vagy talán Ön sem tudja? Akkor miért pattog itt?
Mert a a román politikai elitt kezdte betelepíteni Őket! Trianon elött nem volt a számuk a Magyarokénál!
boros0208 | 2010. július 7. | 18:32:23
Na mi van elvtikéim, megy a riogatás megint? Nem ismeritek azt a szót, hogy "befektetés"? Nem gondoljátok ha a gazdaságban és lélekben 15 milliónak tudjuk magunkat erősebbek vagyunk? Az EU-ban a határok eltörlése nélkül lehetünk egy 15 milliós ország. Több munkaerő, nagyobb piac, több EU-s képviselő stb. Nem ismeritek azt a mondást, "mindig az erősebb kutya ...."?
aranybika | 2010. július 7. | 16:59:29
Na, jobberek!
Hallottátok hogy hogyan vélekezik egyre több határon tuli magyar?
"petrush"; "nincs semmi ok tovább hulyiteni a határon tuliakat, hiszen megnyerték már a választásokat"
Igen! Sok, sok fontosabb dolog van, mint M.o:n mint határontul, az ilyen szimbolikus propagandaakciok helyett amire pénz kellene...
Sarah55 | 2010. július 7. | 16:48:11
gilyanpeter | 2010. július 7. | 13:54:17
Úgy látom, Ön nagy elkötelezettje ennek a projektnek! Nem és nem és nem hajlandó meghallani mia mondandónk, nekünk ellenzőknek!
Netán Ön a PR-os?
És.....nem az ötlettel van a gond! Csak. Mindennek megvan a maga helye és ideje!
Először a létfenntartás. Aztán a buli! MOST nem ennek van itt az ideje.
Először tegyék rendbe az iskolákat. Az étkeztetést. A tankönyveket. Az öltözőket. A tornatermeket. Legyenek megfizetve a tanárok rendesen, mert ők tanítják gyermekeinket!
Mert a rendesen képzett, jó tanároknak illik nem éhbért adni.(Most vonatkoztassunk el, hogy mások mennyit keresnek)
És...aztán kiránduljunk!
Nem veszek magamnak addig toronyórát lánccal, míg üresen korog a gyomrom!
A sorrendiség. Az lenne a fontos!
De gyanítom hiába írtam mindezt Önnek....:(
nevezo | 2010. július 7. | 16:34:39
Szerintem ,mindkét politikai erő - a volt és a jelenlegi kormánypárt sem szégyenlős,ha egy kis lenyulásról van szó.A fidesz kapcsolatai révén okosan kihasználta a szocik megtévedéseit.AZ MSZP kapcsolatai nem lévén ,hiába vizsgált és jelentgetett,csak egy-két esetben tudta bizonyítani a fideszesek "beszerzéseit"
gilyanpeter | 2010. július 7. | 15:46:50
tavi görény | 2010. július 7. | 15:04:04
Csak azt ne mondd, hogy te még azon kevesek közé tartozol, akik tényleg hisznek az mszp ártatlanságában! Akkor Zuschlag Hagyó és Hunvald micsoda?
lusta | 2010. július 7. | 15:45:29
Ajbars | 2010. július 7. | 13:20:01
Csak úgy mellékesen kérdem, ha már megy a nagy Trianonozás: Tudja Ön miért oly nagy az erdélyi románok száma?
Na látja, erről mélyen hallgat a történelmi oktatásunk.
Vagy talán Ön sem tudja? Akkor miért pattog itt?
sákáráhárá | 2010. július 7. | 15:09:19
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sákáráhárá | 2010. július 7. | 15:06:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
tavi görény | 2010. július 7. | 15:05:57
Kíváncsi lennék, hogy azok a magyarországi, szintén magyar vállalkozók, akik az osztálykirándulásokból (is) élnek (buszosok, kempingesek, szállodások, vízitúráztatók, szállásadók, etc.), mikor kérnek majd a tortából?
tavi görény | 2010. július 7. | 15:04:04
gilyanpeter | 2010. július 7. | 14:53:19
...Abból a pénzből pedig amit az mszp 2002 és 2010 között lenyúlt, a teljes lakosságot egy világ-körüli útra befizethetnénk!
Igaz! Gyalog kellene menni, konzervet vinni, szállás állva a váróteremben.
ingyenélő | 2010. július 7. | 15:04:01
Sarah55-nek igaza van! Ha milliárdok vannak megbújva valahol az oktatásban, akkor azt az oktatás minőségének és körülményeinek javítására költsék! És a tanárképzésre. Kétlem, hogy egy kirándulással pótolni lehetne a történelemtanítás hiányosságait.
Petrush | 2010. július 7. | 14:54:42
Erdelyi/romaniai magyarkent, nem szeretnem, ha gyermekeinket egy nagyon egyoldalu 'dicso mult' oktatasaval traktalnak. Az uj magyar kormany annyit megtehetne, hogy arra forditja ezt a penzt, hogy a nem EU-tag orszagokban elo (europai) magyarokat tamogatja kifejezettebb figyelemmel, valamint azok orszagait sikeres EU-csatlakozasat es az ehhez szukseges targyalasokat. Ez az igazi es hosszutavu segitseg amire szukseg van. Ugyanakkor szeretnem remelni, hogy az uj magyar kormany nem szandekozik semmifele ellensegeskedest szito politikat folytatni a tovabbiakban - mar semmi szukseg ra, nincs miert tovabb toborozni es hulyiteni a hataron tuliakat, hisz hatalmon vannak. A hataron tuliak erdekeit egyaltalan nem azzal szolgaljak, ha arra buzditjak oket, hogy elhagyjak szulofoldjuket vagy, hogy ne legyenek aktiv reszei annak az orszagnak, amelynek allampolgarai. Mi majd megoldjuk a sajat problemainkat, 'dicso mult' es kivagyisag, gog nelkul. Ne kezeljek mar az embereket gyerekkent, se Magyarorszagon, se mashol!
gilyanpeter | 2010. július 7. | 14:53:19
kismillio | 2010. július 7. | 14:41:11: Abból a pénzből pedig amit az mszp 2002 és 2010 között lenyúlt, a teljes lakosságot egy világ-körüli útra befizethetnénk!
telehaz | 2010. július 7. | 14:51:27
nővér | 2010. július 7. | 11:37:03
Nem lehet egy következményt, a megelőző események nélkül minősíteni."
Pontosan így van.
Ha a gyerekekkel meg akarjuk ismertetni a békeszerződést, akkor azt is tudatni kell velük, hogy minek a következménye, jelesül hogyan is kerültünk az I. világháborúba, amelyből vesztesként jöttünk ki, s milyen is volt a monarchia tagjaként Magyarország nemzetiségi politikája a háborút megelőzően. És így tovább.
Ha mindezeket megtanulják, akkor felnőhet végre egy olyan generáció, amelynek tagjai nem beszélnek hülyeségeket a Trianon kastélyban köttetett békeszerződésről.
kismillio | 2010. július 7. | 14:41:11
T györi.
Ha rablásrol lopásrol beszélünk meg az elsibolt pénzekröl akkor szoljunk Kövér Szilárd lenyult 100 milliojárol Deusht Tamás beléptetö kapuirol 500millio és többi elpazarol adófizetői pénzről nem beszélve, a lenyult 12 állami gazdaság ára hova lett ? tehát azaz összeg amit a fidesz 1988-2002között elpazarolt most fedezhetné a kirándulásokat .
telehaz | 2010. július 7. | 14:37:20
Sarah55 | 2010. július 7. | 13:47:01
De EZ, csak az én véleményem...."
Meg az enyém.
Spartan | 2010. július 7. | 14:31:58
Dicséretes, hogy a nol is támogatja ezt a kezdeményezést...
...talán nem kérdezné meg egy mai középiskolás sem, hogy ezek mikor hagyták el az országot és, hogy ennek ellenére milyen jól beszélnek magyarul...
telehaz | 2010. július 7. | 14:30:49
Milliárdokkal támogatná a Fidesz a határon túli osztálykirándulások szervezését.
A saját pártkasszájából?
A központi költségvetésben ugyanis nem valószínű, hogy lapulnának erre a célra titkos milliárdok, amikor éppen a bankok elképzelhetetlen mértékű megadóztatására készül a kormány, hogy választási ígéreteiből valami minimálisat legalább teljesíthessen.
medve1942 | 2010. július 7. | 14:29:58
55 nyarán az iskolánk földrajzi szakkörével a Felvidékre mentünk busszal, 61 nyarán a pedagógus szakszervezettel mentem Erdélybe (hivatalosan Romnániába Constantáig, és a Székelyföldre még így, félig hivatalosan sem lehetett bemenni. Nagyon fontos dolog, de csak úgy van értelme, ha politikamentesen csinálják, és a tananyagban szerepet kap a TÖRTÉNETI Magyarország főld- és néprajza. Előkészítés nélkül csak öngyilkos "nemzetpolitika".
gilyanpeter | 2010. július 7. | 14:24:58
Piotrek | 2010. július 7. | 14:20:01
Látom te is mindenben a pozitívumot keresed!
Lehet, hogy többet kellett volna kirándulnod kiskorodban, és akkor nem lenne ennyire nyomott a gondolkodásod!
komszomol | 2010. július 7. | 14:24:42
Ha valaki támogatni akarja az iskolások utazgatásait (vagyis a turizmus szektort), az rendbe van. De hogy olyan maszlaggal, hogy a gyerekek majd "megismerik a dicső történelmünket", az akkora maszlag, mint ide Lacháza.
1. A történelmet a történelemórán kell megismerni, de a történelem nem lehet dicső. Megengedem, személyek lehetnek dicsők. Hegedűs áruló volt, Dobó meg kivégezte. Ez dicső történelem? Az árulás dicső? Vagy az akasztás?
2. A sanda szándék meg úgy néz ki: gyerekek, ez a föld a miénk, EZEK meg elrabolták. Éljen a megbonthatatlan Nagymagyarország, éljen és virágozzék a cseresznyefa!
Piotrek | 2010. július 7. | 14:20:01
Kell ez nekünk mint egy falat kenyér! Közben a maradék aprót is kilopják a zsebünkből,a tisztelt vezetőink.Fogadjunk már az is meg van,hogy melyik utazási iroda kirándulásai lesznek támogatva!
győri | 2010. július 7. | 14:10:49
Moderálási alapelvek- komment törölve -
gilyanpeter | 2010. július 7. | 14:10:04
kismillio | 2010. július 7. | 13:58:11
Lehetősége mindenkinek van, de a magyar családok nagy része nem engedheti meg magának azokat!
A fejtömésről meg csak annyit, hogy igenis fontos állami feladat a nemzeti összetartásra nevelés!
Látom a Kádárék agymosása rád kiválóan hatott!
kismillio | 2010. július 7. | 13:58:11
Pkorni ne szórakozzon az adófizetök pénzével, lehetősége van mindenkinek elmenni külföldre akár Romániába . Szlovákiába ,sorolhatnám egész Europát s azt néz meg ami tetszik neki nem tömik tele a fejét mindenféle demagóg nagy magyarország felett siránkozo szöveggel mivel a mai fiatalt nem érdekli s nem is érti miröl van szó . Annak idején a Kádár érában bejártam europát Bécstől Párizsig osztály kirándulás nélkül s mégis szép emlékekm maradt mert azt néztem meg amit szerettem látni .
krix | 2010. július 7. | 13:56:19
blaci42 | 2010. július 7. | 13:39:31
Igen, végre olyan intézkedések, amik 20 éve váratnak magukra, kiváló ötlet, köszönet érte Pokorninak, ahogy köszönet illeti a Turul-szobor megmentéséért is. Nem mellesleg ő vezette be a holokauszt-emléknapot is, az itt acsarkodók legnagyobb bánatára, mert így minden ellenérvük hiteltelen és nevetséges...
Brávó, Pokorni! Csupa-csupa pótcselekvés. Én azt sem értettem soha, hogy miért kell egy madarat támadni, meg azt sem értem, mitől hőstett a védelme. És akkor arról már nem beszélek, hogy bizony eddig is sok iskolát támogattak balról is, amelyek a határon túli kapcsolatokat ápolták. Csak nem hirdették meg a tevékenység normatív támogatását.
gilyanpeter | 2010. július 7. | 13:54:17
Sarah55 | 2010. július 7. | 13:47:01: Látom te azokhoz az emberekhez tartozol, akiknek semmi soha nem jó, és egy pozitív kezdeményezésben is csak hibákat keresi! Ez a hozzáállás az, ami soha sem vezetett sehova!
gilyanpeter | 2010. július 7. | 13:50:40
Nagyon jó ötletnek tartom!
Fontos, hogy az állam támogassa a határon túl élő és az itthoni közösségek kapcsolatának kialakulását!
Sarah55 | 2010. július 7. | 13:47:01
chazoooo | 2010. július 7. | 13:18:56
Te komolyan gondolod, hogy ebben senkinek nincs biznisze, semmilyen szinten???!!!
Vagy nagyon naiv vagy, vagy nagyon elvakult a fidesz iránt.
MINDIG van valami biznisze valakinek...
S ha már átcsoportosítások: szerintem addig, amíg az iskolák egy része putrira hasonlít, amíg nincs megoldva a tanárok bérezése, amíg kisebb falvakban iskolákat kell megszűntetni, s amíg az utánpótlásoknak fenntartott sportlétesítményekben a gyerekekre dől az öltöző szekrény és a fejükre esika vakolat, talán a mindennapjaikat kellene elviselhetővé tenni, ha már kötelező iskolába járniuk!
Utána jöhet a "bulizá" finanszírozása!
De EZ, csak az én véleményem....
libatoll | 2010. július 7. | 13:39:51
Moderálási alapelvek- komment törölve -
blaci42 | 2010. július 7. | 13:39:31
Moderálási alapelvek- komment törölve -
krix | 2010. július 7. | 13:30:23
Ajbars | 2010. július 7. | 13:20:01
Én nem emlékszem, hogy oktatáspolitikusok korábban auschwitzi vagy buchenwaldi kirándulásokat támogattak volna normatíve, tehát a hasonlat még akkor is sánta, ha nem tekintem a benne rejlő cinizmust. Az építészetről meg annyit: A török fürdőt meg az egri minaretet, ugye nem a mi őseink építették. És a törökök azt tanítják az oskolákban az oszmán birodalomról, hogy az elvitte a kultúrát (fürdő, építészet, képzőművészet, botanika, stb.) Európába, egészen Magyarországig. Ez részben valóban igaz, mégis dühít bennünket. Na, így dühítheti a szlovákokat a mi arroganciánk is.
bakonyi gyuri | 2010. július 7. | 13:24:02
Végül is nincs ebben semmi rossz. Minél többet látnak a gyerekek, annál okosabbak és függetlenebbek lesznek.
A lényeg, hogy ne Kövér László vagy hasonló idióta legyen az idegenvezető.
mikes75 | 2010. július 7. | 13:23:20
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Ajbars | 2010. július 7. | 13:20:01
Moderálási alapelvek- komment törölve -
chazoooo | 2010. július 7. | 13:18:56
Üdítő élmény amikor hosszú évek után érzékelhetjük, hogy olyanok vannak kormányon, akik nem süppedt, ötlettelen divatirányzattól divatirányzatig sodródnak és üzleti haszon reményében bizniszelgetnek az egészségügyben és az oktatásban (vizitdíj-automata-biznisz, betegszéf-biznisz, digitális tábla-biznisz) hanem valódi koncepciók birtokában döntenek és tesznek!
Gyermekkorom egyik legszebb élménye volt, amikor egy vidéki nagyváros gimnazistájaként osztálykiránduláson voltunk a Fölvidéken! Mennyivel más volt élőben látni (és megkoszorúzni) Rákóczi fejedelem sírját, kirándulni a Dukla hágóra, vagy sétálni Bártfa középkori utcáin!
Kiváló történelemtanárunk ontotta az adalékokat, történeteket és a látottakat mindannyian örökre megőriztük!
Kiváló ötlet, kiváló kezdeményezés!
Nantal | 2010. július 7. | 13:08:52
JoGabor | 2010. július 7. | 12:47:35
...KÖSZÖNÖM, a történeti kiegészítést...!
...igen hasznos rálátást nyújt...!
thurvj97 | 2010. július 7. | 13:07:58
Olcsóbban megúszhatnánk, ha Orbán, Tömjén Zsolt haverjaival átköltöznének Erdélybe.
krix | 2010. július 7. | 13:06:30
Ajbars | 2010. július 7. | 12:50:07
Nekem speciel nem..
Hanem hogy a holokauszt-történelem már több éves célzott oktatása (tanárokkal, diákokkal százaival "kiképezve" határokon túl, hazai vetélkedők, látogatások stb.) logikusan ki lett terjesztve...
Azért ugye nem akarsz párhuzamot vonni a holokauszt és Trianon között? Előbbi 6 millió zsidó halálát okozta, utóbbi 6 millió magyar idegen országhoz csatolását, és további 6 millió más anyanyelvű "hazacsatolását" jelentett. Persze attól, hogy hibás a megközelítésed, még a végeredmény helyes lehet: helyére kerülhet Trianon az oktatásban.
Mudnol | 2010. július 7. | 13:04:06
Moderálási alapelvek- komment törölve -
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 7. | 13:01:36
Moderálási alapelvek- komment törölve -
TomThumb | 2010. július 7. | 12:58:38
Jó ötlet, hogy gyermekeink megismerjék a határontúli vidékeket. Nincs evvel semmi baj, HA (és ez a nagyon fontos HA) tárgyilagos ismeretterjesztés a cél és nem agymosás.
Ne csak a minket ért sérelmekröl halljanak ezen az emléknapon, hanem, végre, valahára, nézzünk szembe a magunk által elcseszett történelmi eseményekkel is.
Ne a "dicső múltról" hablatyoljanak a gyerekeknek, hanem szembesítsék őket a múlt minden fényével és árnyékával is. Így lehet önnállóan gondolkodó, szuverén állampolgárokat nevelni belőlük. Így lesz tartalommal megtöltve a "polgár" szó ahelyett, hogy közhellyé legyen silányitva ... mint mostanában.
krix | 2010. július 7. | 12:55:45
Rendben van az is, hogy Trianon emléknap legyen az iskolákban. Mint ahogy Arad emléknap is van október 6-án. És legyen Mohács emléknap, és tatárjárás emléknap is, mert azok is legalább olyan súlyos tragédiák voltak, mint Trianon. Feltétlenül őrizzük meg emlékezetünkben ezeket az eseményeket. És persze az év többi napján a mának és a jövőnek éljünk, nem sírhatunk permanensen szegény Lajos király halálán, aki most lenne 504 éves, ha nem fullad bele a Csele-patakba.
mikes75 | 2010. július 7. | 12:51:13
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Ajbars | 2010. július 7. | 12:50:07
Moderálási alapelvek- komment törölve -
JoGabor | 2010. július 7. | 12:47:35
Folyt:
Lényeges, hogy a horthysta érában úgy vélték, hogy az állam és a társadalom ebben együttműködik, de a politikai pártok nélkül, ezzel formálisan kizárva a világnézeti agitációs propagandát. (Valójában persze nem, csak a direkt formáit) .
Ma viszont az egy állampárt javaslatáról van szó, természetesen számos hasznos, helyes elemmel, de kifejezetten a világnézeti nevelés (agitációs propaganda) célzatával.
Nos, szerintem ennyi a különbség.
JoGabor | 2010. július 7. | 12:41:06
Az előzményekről (némi felvilágosítási célzattal):
Gróf Klebelsberg Kúnó: a szerinte sok bajt (Trianont) okozó liberális szellem megszűntetése (!) érdekében erősíteni kell a nemzeti érzést, és a köznyomorból való kiemelkedésért fejleszteni a gazdasági kultúrát. 1923: népművelési törvény tervezete. A felnőttoktatáson kívül itt tárgyalja a műkedvelő színjátszást, a leventeünnepségeket, a népfőiskolákat, és a nyári egyetemeket is. Költségvetési főösszeg lenne rá, ehhez a városok és községek is kötelesek hozzájárulni. A népművelés az állam és a társadalom együttes feladata. A politikai pártokat és szervezeteket viszont (szerintem nagyon okosan) ebből kitiltják. 1924: kudarc, mert a politikai pártok nem veszik a tervezetet napirendre.
1928-ban veszik elő ismét. Diákturizmus: olcsó szálláshelyek, vasúti kedvezmény. Tánciskolák, testnevelés. Mozik, múzeumok és színházak is vállaljanak ebben szerepet. A Magyar Rádió is. Legyenek népművelési otthonok, népházak és népkönyvtárak. Legyen népművelési kézikönyv és szaklap is. A minisztérium hozza létre a Magyar Néplélektani Intézetet.
A tervezetből megint nem lett törvény.
1935-36, Hóman Bálint minisztersége, újból előkerül a törvénytervezet. Ne alap-, hanem kerettörvény legyen (csak a körvonalakat rögzítse). Az állam biztosítja az összes költséget. Elsősorban a nép között működő közalkalmazottakra építsen .
De ennek elfogadtatása sem sikerült.
Pedro_27 | 2010. július 7. | 12:40:33
Re: moszkvicssluszkulcs
"Annyi probléma lehet,hogy a buszosok nem szívesen vállalnak fuvart Felvidékre."
Javaslom Erdélyt.
Egyébként miért nem szívesen vállalnak?
krix | 2010. július 7. | 12:39:43
mitzimacko | 2010. július 7. | 12:36:47
Bocs! Akkor tényleg félre értettem.
krix | 2010. július 7. | 12:38:09
Döbrögi | 2010. július 7. | 12:34:22
Hát igen, a Fidesz roppant okosan kebelez be más pártokat, három év múlva már csak parlamenti frakciója lesz a Jobbiknak, szavazója meg semmi. A kisgömböc nem nyugszik, azokat zabálja fel, akik közel vannak hozzá. FKGP, KDNP, MDF, Jobbik. Béke poraikra.
mitzimacko | 2010. július 7. | 12:36:47
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Döbrögi | 2010. július 7. | 12:34:22
"A kezdeményezés szerint a 2010/2011-es tanévtől iskolai emléknap lenne június 4-e, a trianoni békeszerződés aláírásának napja - jelenetette be Pokorni Zoltán, az indítvány egyik előterjesztője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján."
Ezt a Jobbik-frakció már az első ülésnapon javasolta, de akkor - érdekes módon - napirendre sem vette a tisztelt kormánytöbbség. Pedig így már a 90. évfordulóról is kötelező lett volna az iskolákban megemlékezni. Szerencsére így is voltak pedagógusok, akik ezt az osztályukkal megtették...
mitzimacko | 2010. július 7. | 12:34:22
Moderálási alapelvek- komment törölve -
krix | 2010. július 7. | 12:32:50
Csil | 2010. július 7. | 12:25:35
Ez lesz a külső szakértők és tanulmányok helyett? Mindenesetre sokkal hasznosabb...
Nem, barátom, a szakértői díjak megmaradnak, csak mostantól nem a szoci közeli cégek szakértenek. Ez a táborozási pályázatokból lesz, amit eddig is az iskolák kaptak, csak nem határozták meg, hogy a határon túli kirándulásokra fordíthatók. Ettől függetlenül jó ötlet, de továbbra kérdés, hogy mekkora lesz a támogatottság százalékban. A normatív támogatás viszont már gyanús, mert könnyen lehet, hogy közben elvesznek valamit az iskoláktól. Lásd az adócsökkentéses jóváírás-eltörlést.
pirdom | 2010. július 7. | 12:31:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Csil | 2010. július 7. | 12:25:35
Moderálási alapelvek- komment törölve -
krix | 2010. július 7. | 12:19:34
Egyébiránt én ezt az ötletet kivételesen jónak tartom, legalábbis nem tartom rossznak, sokkal rosszabb helyre is elmegy a pénzünk - akárki van is kormányon. De az szégyenletes, hogy egy ilyen témáról is a komcsizás jut eszetekbe.
moszkvicssluszkulcs | 2010. július 7. | 12:18:13
Moderálási alapelvek- komment törölve -
eper samu | 2010. július 7. | 12:17:26
Magyar Úttörők Szövetsége még létezik. Ha Kárpátaljai kirándulásra mennek a gyerekek a Vereckei-hágónál nyakkendőt is lehetne cserélni az ottani pajtásokkal.
krix | 2010. július 7. | 12:16:25
sutyanandi | 2010. július 7. | 11:26:19
Nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék a dicső múltunkat, hamár azt a szocialistáknak sikerült mélyre süllyeszteniük...az új kormány feladata, hogy kijavítsa ezt a csorbát!
A múltat aligha a szocik süllyesztették ilyen mélyre, sutyerák! A magyar nyelv ismerete igen fontos lenne egy hazafitól. És a csorbát is kiköszörülni szokták, nem kijavítani. Szerintem neked nem kirándulgatni kéne, hanem korrepetálásra járni.
tavi görény | 2010. július 7. | 12:12:52
sutyanandi | 2010. július 7. | 11:26:19
... Nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék a dicső múltunkat
Most kellene ide egy felsorolás a dicsőségeinkről. Meghalt Mátyás, oda az igazság! Meg a dicsőség.
Elvira78 | 2010. július 7. | 12:08:35
Nem vagyok benne biztos, hogy azt a pénzt nem lehetne hasznosabb dolgokra elkölteni. Egyébként ha valakinek problémája van a történelem tanításával, azt az illetékeseknél kellene jeleznie.
mikes75 | 2010. július 7. | 11:50:08
Moderálási alapelvek- komment törölve -
nővér | 2010. július 7. | 11:48:50
Amikor a mi településünkön bal oldali vezetés volt, nem tűntek el közpénzek, és a megbízásokat is helyiek kapták szakmai szempont szerint. Most már nem így van. Annyira nem, hogy meg van tiltva még az is, hogy a helyi boltokból vásároljanak bármilyen önkormányzati rendezvényre. Még a felújításokhoz szükséges építőanyagot is máshonnan szerezték be. Több évtizede működő építőanyag forgalmazással foglalkozó vállalkozó volt kénytelen csődöt jelenteni, mert a lakossági igény nagyon alacsony. Egy volt a bűne, nem volt Fideszes. Évente rendeznek több napos rendezvényt, de a helyi vállalkozók ki vannak zárva. Na akkor kimerítettük a tisztességes viselkedés témakört.
nővér | 2010. július 7. | 11:40:02
Nagyon nem szeretem, ha valaki "elvtársozik". Kilóg a lóláb.
nővér | 2010. július 7. | 11:37:03
A dicső múltat nem lehet megismerni egy emlékmű megnézésével. Ráadásul az nem is annyira dicső, ami a Trianonnal áll összefüggésben. Nem lehet egy következményt, a megelőző események nélkül minősíteni.
castadiva | 2010. július 7. | 11:32:13
Moderálási alapelvek- komment törölve -
sutyanandi | 2010. július 7. | 11:26:19
Nagyon fontos, hogy a fiatalok megismerjék a dicső múltunkat, hamár azt a szocialistáknak sikerült mélyre süllyeszteniük...az új kormány feladata, hogy kijavítsa ezt a csorbát!
Balango | 2010. július 7. | 11:26:03
Kíváncsi vagyok, ki lesz az első, aki beleköt.
sandor1 | 2010. július 7. | 11:24:16
Moderálási alapelvek- komment törölve -
mikes75 | 2010. július 7. | 11:21:17
Moderálási alapelvek- komment törölve -
Hamilkár | 2010. július 7. | 11:21:12
Moderálási alapelvek- komment törölve -
|