Millásokkal találkozik Bajnai

A volt miniszterelnök kedden látogat a Milla irodájába; választási párt létrehozásáról egyeztethetnek. Ebbe esetleg az LMP egyik fele is beszállna.

Bajnai Gordon személyesen is bemutatkozik a millásoknak: lapunk értesülése szerint a volt miniszterelnököt keddre várják a Milla Egyesület irodájába, ez lesz az első hivatalos látogatása azóta, hogy tavaly október 23-án a Milla budapesti tüntetésén bejelentette az Együtt 2014 választói mozgalom megalapítását.

A Milla informálisan rendszeresen egyeztet Bajnaival és csapatával, és ha elkészül az egyesület stratégiája, hivatalosan is megindulhatnak a tárgyalások az együttműködés formájáról, így arról, hogy milyen módon vennének részt egy választási párt létrehozásában.

A Milla múlt heti szervezői gyűlésén megerősítették, hogy továbbra is megőriznék önálló arculatukat, magyarán nem fognak beolvadni az Együtt 2014-be, és pártot sem alapítanak, legalábbis nem külön. Múlt pénteken Juhász Péter, a Milla Egyesület elnöke a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában cáfolta a HVG Online korábbi információját, miszerint az Együtt 2014-et tagszervezetei (Haza és Haladás, Szolidaritás, Milla) három párttá alakulnának. Ma még nem körvonalazódott, hogyan válnak párttá, mondta Juhász, "de az biztos, hogy választási pártot kell létrehozni". Juhász Péter beszámolója szerint a párttá alakulás folyamatában a stratégiaalkotás még tart, két hét múlva várható eredmény. A külön pártalapítást a múlt héten Bajnai Gordon is cáfolta, ennek szerinte éppen az ellenkezője az igaz: szorosabbra vonják az együttműködést, a politikában való megjelenést. Február 9-én például a Millenáris parkban az Együtt 2014 három alapító szervezete közös szezonnyitó nagygyűlést tart, ahol támogatóikkal együtt értékelik az ország helyzetét, illetve azt, "hogyan lehet leváltani a mostani rezsimet, s visszahozni a jó kormányzást a politikai ámokfutás helyett".

Az ellenzéki oldalon az LMP Párbeszéd Magyarországért platformja is tárgyalna Bajnai Gordonnal. Az MTI hétfői értesülése szerint a Jávor Benedek volt frakcióvezető és tíz társa által alapított platform azt javasolja, hogy "az LMP haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az Együtt 2014-gyel egy alkotmányos és közpolitikai minimumról, és ennek talaján általános választási együttműködés kötéséről". Ha a kétharmados kormányváltáshoz szükséges, egy későbbi időpontban az LMP tárgyalásokat kezdeményez a többi ellenzéki párttal a választókerületi szintű választási együttműködésről.

Véleményük szerint az LMP stratégiájának egyszerre kell biztosítania a párt önálló ökopolitikai identitásának megőrzését, és reális esélyt kell nyújtania a "hazug, szabadságkorlátozó, környezet- és társadalomromboló Orbán-rendszer megdöntésére". Szerintük ennek érdekében egy meghatározott időre szóló mandátummal felálló, alkotmányozó Országgyűlést kell létrehozni. Céljuk egy új kétharmad hatalomra juttatása egy jól körülhatárolt program megvalósítása céljából, amelynek része az alkotmányosság és a tisztességes demokratikus verseny helyreállítása, valamint a feles többséggel való kormányzás korlátainak eltávolítása az ehhez szükséges kétharmados törvények megváltoztatásával. A tervezet politikai stratégiáról szóló részében az áll, hogy egy önálló politikai pólus kiépítése és az "Orbán-rendszer" megdöntése nem szembeállítható feladatok, csak együtt és egymást erősítve kivitelezhetőek. Az LMP ezért természetes stratégiai szövetségesének tekinti a parlamenten kívüli demokratikus pártokat és mozgalmakat az Orbán-rendszer megdöntésében; ezzel szemben a leghatározottabban elítéli a szélsőjobboldali radikalizmust, és kizárja a választási és kormányzati együttműködést a Jobbikkal – olvasható az előterjesztésben.

A javaslat szövege szerint a jelenleg kormányzó koalíció "súlyosan visszaélt kétharmados felhatalmazásával, széles társadalmi rétegeket taszított szegénységbe és kiszolgáltatottságba, és a köztársaság helyére az oligarchák önkényes rendszerét építette ki", ezért az LMP velük is kizárja a választási és a kormányzati együttműködést.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.