Milla: nem elég az "Orbán takarodj!"

Juhász Péter szerint évekig ment a "Gyurcsány takarodj!", de az Orbán-rezsim sem lett jobb az elődjénél. De az "Orbán takarodj!" már kevés.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint, aki részt vesz a Milla október 23-i rendezvényén, az biodíszlet, de már a volt miniszterelnök pártjában tevékenykedők sem gondolják ezt – jelentette ki Juhász Péter, a Milla szervezője az M1 Ma reggel című műsorában.

Több aktivistájukkal is beszélt, akik azt szervezték, hogyan jönnek Budapestre a Milla tüntetésére. Nem gondolom, hogy Gyurcsány Ferenc politikai súlya jelen pillanatban akkora lenne, hogy róla kellene beszélni. Mi igazán nem Gyurcsány Ferenccel, hanem az Orbán-kormány politikájával szemben gyűlünk össze, a politikai elitváltásért – szögezte le.

Arra a kérdésre, hogy beletartozik-e Bajnai Gordon volt miniszterelnök abba a politikai elitbe, melynek leváltását szorgalmazzák, azt válaszolta: az egyelőre nem tisztázott, hogy Bajnai Gordon megjelenik-e a rendezvényükön. A Milla ma este tart egy gyűlést, melyen eldöntik, kik lesznek azok, akik október 23-án felmennek a színpadra.

Hozzátette: az elitváltás nem úgy történik, hogy egyszer csak lefejezzük azt, és a helyére rakunk egy másikat, hanem egy folyamatról beszélünk. Szerinte Magyarországon az emberek kétharmada már szeretne megszabadulni az Orbán-kormánytól, ezért nagyon sokféle ember szövetségére van szükség. Ebbe különböző szerepeket tudnak behozni az emberek, a Milla jelentheti a tömegbázist, Bajnai Gordonéknál pedig van egy kormányzó erő, nagyon sok szereplőből fog összeállni egy olyan platform, amely képes lesz leváltani az Orbán-kormányt és lebontani az általuk felépített, antidemokratikus rendszert – fejtette ki Juhász Péter.

Hangsúlyozta: a Fidesz kétharmada eltűnt, 45 százalékos volt a támogatottságuk, amikor hatalomra kerültek, most pedig csak 15 százalékos. A közvélemény-kutatásokban csak azért vezetnek, mert még nem jelent meg velük szemben alternatíva. Szerinte évekig ment a „Gyurcsány takarodj!”, ebből az lett, hogy jött az Orbán-rezsim, amely semmivel nem jobb az elődjénél. Ezért az „Orbán takarodj” nem elég, mert tudni kell, mi lesz a választások másnapján. Az ellenzéki erőknek ezért másfél évvel a választások előtt tárgyalniuk kell arról, hogy győzelem esetén mely értékek és elvek szerint akarják majd vezetni az országot.

Elmondta azt is: nem politikaellenesek, csak azt kérik, hogy a rendezvényükön ne jelenjenek meg a pártjelvények, pártsemleges legyen a demonstrációjuk, abban minden szereplő egyenlő súllyal vegyen részt. Ez azért fontos, hogy a többség, amely ma nem tud pártot választani, az identitását megőrizve tudjon részt venni a megmozduláson. Ez nem azt jelenti, hogy elutasítják a pártokat, hiszen a választásokon rájuk kell majd szavazni, október 23-án azonban nem választások lesznek, hanem meg kell hirdetni egy olyan programot, amelyről elhiszik az emberek, hogy leváltható az Orbán-rezsim. Világossá kell tenni az embereknek, hogy ez egy elérhető cél – magyarázta a Milla szervezője.

Úgy vélte: Mesterházy Attilával és az MSZP-vel akkor lehet együttműködni, ha bizonyítékát látják annak, hogy képesek megújulni, és levetkőzni azokat a hibákat, melyeket elkövettek a kormányzásuk során.

Arra a felvetésre, hogy a Milla nem rendelkezik programmal, azt válaszolta: nem gondolja, hogy civileknek feladata programot alkotni, legfeljebb az elvárásaikat megfogalmazni. Példaként említette: szerintük a sajtószabadságot, a pártfinanszírozást, az alkotmányos intézményrendszert helyre kell állítani. Ha ezeknek egy politikai erő megfelel, akkor támogatják – tette egyértelművé Juhász Péter.

Forrás: Hiradó.hu

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.