galéria megtekintése

Mikola a cionistáknál: „Ezt a címet nem én adtam"

28 komment


Czene Gábor

Nemzetközi cionista konferencián tiltakozott az antiszemitizmus és a migráció manipulatív összemosása ellen Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Mikola István államtitkár nem tudta, milyen címet adtak előadásának.

A meghívó szerint a Cionista Világszövetség budapesti konferenciája az „Európát egyre jobban fenyegető antiszemitizmus és terrorizmus veszélyére" kívánta felhívni a figyelmet.

Földi D. Attila / Népszabadság

Yaakov Hagoel, a világszövetség alelnökének megnyitója után Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár bejelentette, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen. A külföldről, főként Izraelből jött vendégek nagy tapssal honorálták szavait. Mikola leginkább Raoul Wallenbergről és a holokausztról beszélt, végül pedig konstatálta, hogy Budapesten reneszánszát éli a zsidó kultúra.

 

Mi, magyar zsidók ezer szállal kötődünk Magyarországhoz, és van egy különleges kapocs, amely Izraellel is összeköt bennünket – kezdte Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke. Úgy vélte, ezt a bonyolult lelkiséget a Cionista Világszövetségnek nem sikerült megértenie. Máskülönben a szervezés kezdetekor nem kizárólag a magyarországi antiszemitizmust nevezték volna meg a kongresszus helyszínválasztásának okaként, mintha a magyar zsidóság körében más említésre méltó ügy nem is létezne.

Heisler egyebek mellett kifogásolta, hogy a konferencia másnapján olyan személyt bíztak meg szekcióvezetéssel, akivel Izrael hivatalos képviselője sem volt hajlandó találkozni. (A hajdani szélsőjobboldali politikusról, a Jobbikból kizárt Szegedi Csanádról van szó, akiről kiderült, hogy zsidó származású.)

Ha bárki kíváncsi lett volna a Mazsihisz véleményére – folytatta –, akkor elmondták volna: „belpolitikailag nem tartjuk egészségesnek, hogy a népszavazást néhány héttel megelőzően egy cionista konferencián vezető kormányzati politikus az antiszemitizmussal összefüggésben a menekültekkel és az európai migrációval foglalkozzon". Heisler András megjegyzése Mikola István előadásának címére utalt: „Az európai zsidó közösségek biztonsága az új európai migrációs krízis fényében".

A Mazsihisz elnöke hozzátette, hogy közös ügyeikben együttműködnek a kormányzattal, ha indokolt, akkor konfliktust is vállalnak. Pártpolitikához azonban nincs közük, „nem vagyunk a kormány ellenzéke, ellenben nem kívánunk propagandistái sem lenni".

Heisler András meggyőződése, hogy az antiszemitizmus kérdésének és az európai migráció problémájának reflektálatlan összemosása sok tekintetben megtévesztő és manipulatív. A fölösleges félelemkeltés soha nem növeli a biztonságot – ellenkezőleg. A zsidóságnak minden gyűlöletbeszéd ellen fel kell lépnie, „számunkra nem csak a zsidók, hanem a romák, a keresztények, a melegek, a muszlimok, vagy a menekültek elleni gyűlöletkeltés sem elfogadható".

Mikola amúgy angolul, Heisler magyarul, az utánuk következő Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija héberül szólalt fel. Az antiszemitizmus különféle válfajait elemezve a rabbi elmondta, hogy a legkomolyabb fizikai fenyegetettséget a muszlim fundamentalista terror jelenti.

Földi D. Attila / Népszabadság

A gyilkos merényletek elkövetőit gyakran nem szélsőséges iszlám terroristáknak, hanem egyszerűen csak szélsőséges terroristáknak nevezik. Az egyik amerikai elnökjelölt azzal érvelt, hogy nem akarják a teljes iszlám világra rátenni a szélsőségesség és a terror bélyegét.

Bármennyire is nemes a szándék, Köves Slomó szerint nevén kell nevezni a dolgokat. Leginkább a muszlim vezetők és közösségek tudnak tenni azért, hogy ne kerüljön ilyen bélyeg az egymilliárdnyi muzulmán hívőre: ennek felelősségét nem vállalhatja magára a nyugati világ.

Földi D. Attila / Népszabadság

Az EMIH vezető rabbija Heisler András előadására reagálva azt üzente: a zsidóságnak össze kell fognia, a lényegre koncentrálnia. A belső vitákat időnként érdemes félretenni.A rendezvény végén Mikola István egy ötvösmunkát kapott ajándéka a világszövetségtől. Megkérdeztük tőle, mit gondol Heisler András bírálatáról.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy beszédében csupán egyetlen szóval, a mai kor egyik nagy kihívásaként említette a migrációt. „Szándékosan kerültem a migráció és az antiszemitizmus kapcsolatát, hiszen a kettő nem függ össze egymással, ez meggyőződésem"– nyilatkozta lapunknak. Megmutattuk neki a meghívót. Kérdésünkre, hogy előadása címeként miért szerepel állításával ellentétes szöveg a programban, Mikola István közölte: „Ezt a címet nem én adtam".

Herzl Tivadar, az alapító

A konferencián is többször elhangzott a Budapesten született Herzl Tivadar (1860 – 1904), a „modern cionizmus megalapítója" neve. A cionizmus célja eredetileg a Zsidó Állam létrehozása volt. Izrael megalakulását követően a cionizmus tartalma is változott. Mai értelmében elsősorban a zsidóság érdekeinek képviseletét jelenti más országokban – beleértve az antiszemitizmus elleni küzdelmet is.


Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.