A fák összes ökológiai szolgáltatását nemhogy beárazni, de összeszámolni is nehéz. Szén-dioxidot kötnek meg, oxigént bocsátanak ki (egy 80 éves lombos fa képes egy felnőtt ember oxigénszükségletét fedezni), párásítják, pormentesítik, valamint a párologtatás és az árnyék együttes hatásával hűsítik a levegőt (akár 6-7 fokkal a környezethez képest). Lefogják a zajt: a lombkorona visszaveri a hanghullámok egy részét, a levelek susogása pedig részben elnyomja, részben kellemesen ellensúlyozza a mechanikus zörejeket, csökkentve a zajártalmat. Erre a sok áldásos hatásra a XIX. század óta, az első közparkjaink létesítésétől figyelnek oda tudatosan a várostervezők.
|
Fát ültetnek a Népligetben. Hogy néhány évtized múlva legyen mit kivágni?
Földi Imre / Népszabadság |
A XX. század elején indult el a vidéki főterek és a széles utcák fásítása, és a zöld hullám eltartott egészen az 1980-as évekig. Budapesten a folyamat elején 160 ezer, a végén pedig több mint félmillió „közfa” volt. A jelenlegi állapot is a félmilliós számhoz állhat közel, csak éppen a fák jellege változott sokat: eredetileg a városi fa valódi, vagyis az altalajjal közvetlen és szerves kapcsolatban lévő földbe ültetett növényt jelentett, ma a szabályozás és a gyakorlat sem ragaszkodik ehhez. A Népszabadság szerkesztősége közelében, a Corvin negyedben a lakó- és irodaházak második emeletén is élnek „fák”, nyilvánvalóan szűkösebb szolgáltatásválasztékot nyújtva, mint a talajban gyökerező társaik.
Az előnevelt, 8-10 éves fák kiültetése nagyjából 50 éve vált szokássá nálunk, újabban pedig már a konténeres növények számítanak alapértelmezésnek. Azoknál ugyanis nem kell a fák biológiai ciklusaihoz igazodni, vagyis nem kell megvárni az őszt az ültetéssel. A fővárosban évente nagyjából 10 ezer fát ültetnek el, ami nagy számnak tűnik, pedig éppen csak a kivédhetetlen fapusztulás pótlására elég. Korábban éppen az őszi ültetési szezon rövidsége jelentette a legszűkebb keresztmetszetet, újabban viszont – több kerületből kapott egybehangzó információk szerint – az, hogy nem tudnak alkalmas helyet kijelölni a fatelepítéshez, így a vágások miatti pótlást is egyre gyakrabban pénzben váltják meg, például az Orczy-kertben és a XIII. kerületben is.
Ha a számokat nézzük, a mostani fairtási hullám valóban példátlan. A visszatérő kormányoldali érvelés szerint „gyurcsánybajnai” idejében is vágták a fákat, például a margitszigeti uszoda építésénél. És valóban, ott például 40 fa kivágása, illetve 12 fa átültetése szerepelt az elképzelésekben, de hónapokig egyeztettek a társadalmi szervezetekkel, és amit lehetett, azt megmentettek. (Mellesleg az átültetés nem bizonyult sikertörténetnek, ami intő jel a hasonló városligeti próbálkozások előtt.) Többtucatnyi fát eltüntettek a 4-es metró megállóinak építésénél is, például a Rákóczi és a II. János Pál pápa téren, a Nagymező utca platánjai pedig egy mélygarázsépítés miatt kerültek veszélybe, bár átmenetileg talán megmenekültek a jelentős lakossági tiltakozás miatt.
Most a Római-parton 1500 fát akarnak kivágni (az összeset a mobilgát-építéssel érintett partszakaszon), az Orczy-kertben 140-et, az 1-es villamos kelenföldi kivezetésének helyén 130-at, a Városligetben pedig a ligetvédők szerint legalább 600-at. (Pontos szám azért nincs, mert az építési terveket továbbra sem hozták nyilvánosságra – de a Városliget Zrt is. 200-300 fáról beszél.) Műholdképek tanúsága szerint a Dagály egykori zöld területének három hónap alatt több mint a fele eltűnt, ami szintén nem az optimizmust erősíti.
Lányi András filozófus, az ELTE TÁTK Településtudományi és Humánökológia Szakirányának vezetője (régóta aktív favédő a Védegylet, az Élőlánc, majd a Mindent a maga helyén kezdeményezés színeiben) is úgy látja, hogy ami most zajlik, illetve a közeljövő terveiben szerepel, az – előjelét tekintve negatív – rekord. „A Városligetbe új vigalmi negyedet álmodott a kormány, a pártszolgálati egyetem lelkén is rengeteg fa szárad, a József nádor téren egy szálloda miatt irtottak, a Rómain pedig hatalmas ingatlanüzlet formálódik, beépíthetővé válik egy eddig nem beépíthető terület a mobil gát felépítése és a fák pusztulása árán” – fogalmazott. Szerinte
európai léptékben is példátlan a fairtás mértéke, az ok pedig mindenütt megkérdőjelezhető,
ennek ellenére Lányinak meggyőződése, hogy a Fidesznek nincs baja a fákkal: inkább arról van szó, hogy a pangó gazdaságban nincsenek a piacon is megtérülő befektetési lehetőségek, viszont a klientúrát etetni, a könnyen szerzett vagyonokat hizlalni kell. – A megnövekedett újraelosztás bevallottan is egy új, párthű és politikafüggő tehetős réteg kialakítását szolgálja.
Hogy mindezt az emberek is elfogadják, mindig kell valamilyen jól hangzó közcél, ezért épülnek új stadionok és múzeumok, lehetőleg reprezentatív környezetben, parkok és zöld területek helyén – hangsúlyozta. Lányi szerint hasonlóval Délkelet-Ázsiában is próbálkoztak az 1990-es évek végének nagy válsága előtt, az ismert eredménnyel: bebizonyosodott, hogy ha a piac nem tudja felszívni a tőkét, hiába építenek utakat, szállodákat és repülőtereket, az állam nem tudja a gazdaságot mobilizálni, hiába veszi át a beruházók szerepét. – Keynes félreolvasásának, egy elhibázott társadalom- és gazdaságpolitikai víziónak esnek most áldozatul a budapesti fák – vélekedett Lányi András.
|
Pontos szám nincs, mert az építési terveket nem hozták nyilvánosságra
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság |
Illés Zoltán, az Orbán-kormány korábbi környezetügyi államtitkára úgy látja, hogy a döntéshozók érzéketlensége és gátlástalansága kortalan és egyetemleges, de mostanában tényleg csúcsokat dönt, részben a könnyen jött uniós pénzek gyors eltapsolásának igénye miatt. Új elem, hogy a hatalom erőszakos, látványosan nem törődik a társadalmi akarattal – ehhez igazítja a jogszabályokat és a hatósági jogköröket is –, és tág teret ad a butaságnak, az egyéni presztízsszempontoknak. Illés szerint a Baán–Tarlós-korszak környezeti öröksége tragikus lesz, és az utókor az elköltött pénzzel arányos büszkeség helyett legfeljebb csak azt tanulhatja meg belőle, hogy mi az, amit nem szabad többé megengedni.
A volt politikus, aki jelenleg egy amerikai egyetemen kutat, azt mondja: arrafelé már rájöttek, hogy sokkal drágább egy területet újraparkosítani, mint zölden megőrizni, így inkább az épületeket alakítják a fákhoz, a városi tarvágás ismeretlen fogalom.
„A rendszerváltás után rengeteg kisebb zöld terület eltűnt, többek között a hegyvidéken, továbbá a füves sportpályák és fás környezetük is látványosan fogyatkozott, de ennyi fát egyszerre sosem vágtak ki.” Ezt már Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke mondja, hozzátéve: az okokat ő is csak találgatja, hiszen ha csak a holdudvar igényeinek kiszolgálása lenne a motiváció, akkor bőven akadnának egyéb területek is az építkezésekre.
Ami az ellenállást illeti, Lukács szerint korábban is voltak kemény társadalmi ellenreakciók – például Őrmezőn vagy a Hamzsabégi úti park esetében –, de mostanában a fellépések megszervezése jóval nehezebb: sokan érzik megfélemlítve magukat, sok civil szervezet megszűnt, a környezet minőségét fontosnak tartók közül mind többen költöznek külföldre. A hatóságok pedig láthatóan nem dönthetnek önállóan (mivel a levegősök az említett ügyek többségében ügyfélként is érintettek, ezt első kézből érzékelik), és az ott dolgozók még az átlagnál is sokkal inkább félnek.
Valójában tehát nem (csak) azért pusztulnak a városi fák, mert a kormány minden parkot építési teleknek néz, hanem azért is, mert kevesen hajlandóak kiállni a védelmükben.
Ha körülnézünk Európában Lisszabontól az isztambuli Gezi parkig, ez az igazán egyedi, jellegzetesen magyar jelenség.
