Metróbotrány: Tarlósék hangulatkeltéssel vádolják a sajtót

A Fővárosi Önkormányzat és a BKV 2011 óta gondosan előkészítette a 3-as metróvonal, és a szerelvények felújítását - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-vel arra reagálva, hogy - mint írták - "a sajtóban különféle, olykor túlzó, és kifejezetten hangulatkeltő hírek jelennek meg az M3-as metróról".

"A szélsőséges kritikai számonkérések nehezen érthetőek ellenzéki politikusok részéről" - olvasható a főváros közleményében, amelyben rámutattak: a 3-as metró felújításáról a Fővárosi Közgyűlés 2010 októbere előtt semmilyen elvi vagy gyakorlati, forrásbiztosítással járó döntést nem hozott, a felújításra, vagy annak előkészítésére sem a Fővárosi Önkormányzat, sem a BKV nem nyújtott be pályázatot, a vonal felújítása kapcsán semmilyen tervezési, engedélyezési munka nem indult meg 2010 októbere előtt.

A szerelvények rekonstrukciójáról vagy cseréjéről nem voltak érdemi vizsgálatok, döntések, nem készítették elő a szükséges tendereket. 2010 októbere előtt a 3-as metró rossz állapotú síneinek gyors cseréjéről sem intézkedtek - tették hozzá. Közölték: a 3-as metró felújításáról szóló pályázatot 2011-ben a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ nyújtotta be. A sínek ügyében a BKV 2011-ben kezdte meg a munka előkészítését. A síneket 2013 óta folyamatosan cseréli a főváros, ezen munkálatok felgyorsításáról éppen csütörtökön döntött a BKV igazgatósága.

A főváros kiemelte továbbá: a szerelvények felújításának kivitelezési tenderét saját hitelfelvétel segítségével, kormányzati engedély birtokában bármelyik nap el tudják indítani. Gondos műszaki és pénzügyi szakértői anyagok alapján a napokban az infrastruktúra tervezési tendere is lezárható - tették hozzá.

A Népszabadság csütörtöki számában jelent meg, hogy Tarlós István főpolgármester kormánygaranciát vár a 3-as metró felújítására, ez számára semmiképp sem politikai, hanem műszaki kérdés, amit meg akar oldani.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.