galéria megtekintése

Mészáros Lőrincnek egyszerűen nemet mondtak

Az írás a Népszabadság
2015. 01. 30. számában
jelent meg.


Batka Zoltán
Népszabadság

Orbán Viktor falujának polgármestere immáron egy saját áruházlánc létrehozásán is ügyködik. Mészáros Lőrinc, Felcsút első embere a hazai láncok közül a szövetkezeti alapon működő Cooppal tárgyalt arról, hogy bevásárolja magát a láncba, igaz, egyelőre eredménytelenül. A magyar hipermarketlánc terve készül, áldozat még nincs.

Nehezen visszautasítható ajánlatot kaptak nemrég a Coop kiskereskedelmi lánc vezetői – értesült a Népszabadság. Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasa, Mészáros Lőrinc jelentkezett be hozzájuk lehetséges vevőként.

Információink szerint a felcsúti polgármester komoly, országos méretű kereskedelmi lánc létrehozásán fáradozik, erre utal az is, hogy ő és megbízottjai nemcsak a Coop-központtal tárgyaltak, hanem a Felcsút vonzáskörzetétől távoli országrészek ÁFÉSZ-áruházainál is érdeklődtek. Egyelőre nem jött létre az üzlet, forrásaink egyöntetűen úgy tudják, hogy a hazai lánc vezetői nemet mondtak Mészárosnak.

Jó nélküle
Jó nélküle
Kovács Attila / MTI

 

Információinkat a Coop Hungary Zrt. nem kívánta kommentálni. Megkérdeztük Mészáros Lőrincet is, aki tömören úgy reagált: nem vásárolt semmit a Coop Zrt.-től, és nem is áll szándékában. Ugyanakkor nem cáfolta a korábbi tárgyalások tényét.

Annyi biztos, hogy Mészárosnak nem lenne könnyű dolga bevásárolnia magát egy ilyen hálózatba. Bár több kisebb, regionális Coop-cégről is úgy tudni, hogy eladó, ezek megszerzése révén még nem tudna érdemi befolyáshoz jutni a hálózatban. Ugyanakkor a szövetkezeti tulajdonú boltokból a 90-es években megalakult, a Coop-hálózatot összefogó Coop Hungary Nagykereskedelmi Zrt.-hez csak úgy tudna betársulni, ha annak öt nagyobb tulajdonosával – a Coop öt nagy regionális méretű cégével – előbb megegyezik.

Nagyra nőtt rokonság

Gyakorlatilag az összes, jobb helyen lévő trafik kormányközeli pályázóknál landolt: országszerte az összes, Auchan áruházakban meghirdetett koncessziót Mészáros Lőrinc szűk környezetéhez tartozók nyerték meg.

Évekkel korábban a másik hazai láncot, CBA-t is a szájára vette az iparági pletyka, miszerint ott is jelentkeztek kormányközeli kérők. Lapunknak adott korábbi interjújában Baldauf László, a CBA elnöke tagadta ezeket a feltevéseket, és azt is érzékeltette: egy hazai láncot pusztán felvásárolni nem lehet. Ezeket a jellemzően kis, családias környezetből kinőtt cégeket az alapító-tulajdonosok a saját képükre formálták. Baldauf úgy látta: egy ilyen lánc az eredeti üzemeltetők nélkül egy év alatt lehúzhatná a rolót.

Az Orbán-portré megvan, a következő trófeára még várni kell
Az Orbán-portré megvan, a következő trófeára még várni kell
Kurucz Árpád / Népszabadság

Mint arról már írtunk, Orbán Viktor szűk körben már többször is kifejezte óhaját egy magyar hipermarket-, illetve áruházlánc létrehozására. Úgy tudni, kifejezetten e célkitűzésnek volt része az is, hogy 2012-ben a CBA és a Coop közös cégbe tömörülve szövetkezett az akkor kivonuló Cora hipermarketlánc felvásárlására, ám végül az Auchan vette meg. A CBA és a Coop a Profi és Match-üzletekhez jutott hozzá.

Nemrégiben Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke kijelentette, hogy a vasárnapi zárva tartás elrendelésének célja valójában az, hogy a nagy láncokat háttérbe szorítsák, és létrejöjjön egy olyan magyar áruházlánc, amely tovább bírja az esetleges veszteséget, mint a törvényekkel és sarcokkal sújtott többi cég. Demján Sándor szerint ez a lánc előbb-utóbb „monopolhelyzetbe kerül, és megemelheti az árakat”.

Marad a cégér
Marad a cégér
Kovács Attila / MTI

A felcsúti polgármesternek és környezetének nem ez lenne az első találkozása a kiskereskedelemmel. Korábban megírtuk: a trafiktenderen az Auchan áruházak dohányboltjait a Mészáros Lőrinc köréhez tartozók nyerték el. Később az utcai trafikosok lobbija miatt nekik is menniük kellett, ám a szakmában adu ásznak tartott elárusítóhelyekből így is szépen szakítottak. A Mészáros László felcsúti alpolgármester fia, Mészáros Roland által üzemeltetett Lando-Ker Bt. öt Auchan-trafikja fél év alatt 580 millió forintos forgalmat bonyolított le, 26 milliós adózott nyereséget termelt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.