Mesterházy és Bajnai egy hajóban

Ünnepélyes keretek között, az A38 hajón írta alá kedden a két párt közötti együttműködési megállapodást az MSZP és az Együtt-PM szövetség vezetője. Mesterházy Attila a sajtó előtt hangsúlyozta: a szocialista párt nem érintett a bajai hamisított videó ügyében, szerinte tudatos, fideszes provokáció történhetett.

Mesterházy Attila és Bajnai Gordon - hosszas és vitáktól sem mentes időszakot követően - még augusztus végén állapodott meg arról, hogy a két szervezet közös egyéni képviselő-jelölteket indít a 106 egyéni választókörzetben, viszont külön listát állít; ezzel a választások utánra tolva a miniszterelnök személyének kérdését - amennyiben az még aktuális lesz akkor. Az egyéni körzeteket 75-31 arányban osztották fel egymás között, a jelöltek személyét az MSZP-sek már véglegesítették, az Együtt-PM néhány kerületben még csak a közeljövőben fogja megnevezni az indulóit. Abban korábban mindkét vezető egyetértett, hogy ez a „koordinált indulás” a legmegfelelőbb a szavazatmaximalizálás szempontjából.

Az ünnepélyes ceremónián (amelyre az A38 kiállítótermében került sor; az egyik falon a rendezvény miatt le is kellett takarni a „Don't worry, be melancholy” feliratot) először a volt kormányfő Bajnai Gordon mondott rövid beszédet. A politikus szerint szakaszhatárhoz ért az ellenzéki együttműködés, létrejött a korszak- és kormányváltó erő.

Bajnai szerint ez a szövetség megoldást kínál minden változásban érdekelt választónak, alternatívát nyújt mindazoknak, akik változtatni akarnak sorsukon. A volt kormányfő kiemelte, hogy ez az új szövetség „megoldási tervvel” is rendelkezik az országot érintő problémákra, de garanciát is biztosít a választóknak arra, hogy egyetlen, az Orbán-rezsim leváltására leadott szavazat sem vész el. Bajnai szerint mindkét szervezet betartotta a határidőket és a menetrendet, elkészült a programalapú megállapodás. Szerinte a kialakított személyi és rendszerkonstrukció képes a legtöbb szavazót megszólítani.

Bajnai kiemelte, hogy a mostani választás az egyéni körzetekben fog alapvetően eldőlni; majd hozzátette: mindegyik körzetben ennek a közös szövetségnek a jelöltje fogja biztosítani a változás lehetőségét. Az Együtt-PM vezetője szerint a koordinált indulásnak köszönhetően „kompromisszumok nélkül” tud minden választó erre a szövetségre voksolni. Ahogy Bajnai fogalmazott: egyik kezével kitolja Orbán Viktort a hatalomból (ez lenne az egyéni körzet), majd a másik kezével eldönti, hogy melyik párt milyen súllyal legyen jelen a következő Parlamentben és kormányban; ez utóbbi pedig a listákra leadott szavazatok alapján mutatkozna meg. „Nagy a feladat, nagy a felelősség. Tisztában vagyunk vele” - fogalmazott Bajnai Gordon.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke rövid beszédében többek között azt mondta: a szövetségkötés egy új állomás a magyar politikában. „Ez egy kormányváltó, erős szövetség” - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve: az elmúlt időszakban számos alkalommal kérdőjelezték meg az MSZP túlélését és megerősödését, mégis sikerült rácáfolni ezekre a véleményekre.

Mesterházy Attila egyetértett abban, hogy október 23-án új szakasz kezdődik: immár nemcsak a partnerekkel és szövetségesekkel, hanem elsősorban a választókkal és az ő véleményükkel kell foglalkozni. A pártelnök szerint a szabadság akkor tud kiteljesedni az országban, ha biztonság és jólét van.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

„Ma Magyarországon a legnagyobb probléma, hogy az emberek rosszul élnek. Fontos, hogy ez a helyzet változzon. Ehhez pedig egy út vezet: Orbán Viktor és kormányának menesztése” - tette hozzá Mesterházy Attila. Az MSZP elnöke hangsúlyozta, hogy minden közös jelöltre saját jelöltként tekintenek és a szocialista kampánycsapatok mindent meg fognak tenni az Együtt-PM jelöltjeinek sikeréért is. „Technikai, politikai, személyi akadálya ennek az együttműködésnek nincsen” - fogalmazott a politikus. Mesterházy kijelentette: „jó szívvel és hittel írom alá ezt a megállapodást”, mert szerinte ezzel jobbá lehet tenni a magyar köztársaságot.

A két pártvezető ezt követően aláírta a korábban lefektetett megállapodást. Az aláírást követően kérdésre válaszolva Mesterházy Attila leszögezte: a szövetségi tárgyalások több párttal kezdődtek meg, de egy párttal fejeződtek be.

„Nem történt semmi olyan, ami alapján újra kellene nyitni ezt a megállapodást” - fogalmazott a szocialista politikus, hozzátéve: az MSZP-ben egyértelmű támogatása van annak, hogy jó szövetséget sikerült kötni, a jövőben pedig a választókkal kívánnak foglalkozni. Mesterházy további kérdésre válaszolva megerősítette, hogy az egyéni körzetekben összehangolt, közös kampány lesz a közös jelöltek mögött.

„Látok abban komoly lehetőséget és fantáziát, hogy ameddig a kampány nem kezdődik el, érdemes kihasználni a két szervezetben lévő külön színeket és lehetőségeket” - tette ugyanakkor hozzá Mesterházy. Ezzel kapcsolatban Bajnai Gordon azt mondta: a jelenlegi konstrukció jól lefedi a széles választói közösséget. „Nem gondoljuk mindenben ugyanazt a világról, de egy irányba keressük a megoldásokat” - fogalmazott a volt kormányfő.

Bajnai újabb kérdésre válaszolva hangsúlyozta: éppen ez a konstrukció ad lehetőséget arra, hogy azok az Orbán-rendszerből kiábrándult szavazók, akik nem akarnak tisztán baloldali erőre szavazni, azok ebben a szövetségben megtalálhatják a megfelelő alternatívát. A volt kormányfő másik kérdésre válaszolva bejelentette, hogy a békéscsabai „adminisztratív” hiba miatt (vagyis, hogy a PM rossz dátummal adott be bizonyos dokumentumokat, így az ellenzéki jelölt nem indulhat el az időközi választáson) lesznek „személyi konzekvenciái” az esetnek a PM-en belül.

Fideszes provokáció?

A bajai videóhamisítással kapcsolatban Mesterházy Attila kérdésre válaszolva azt mondta: beszélt az ügyben Király Györggyel, aki visszautasította a vádakat (vagyis, hogy ő lenne a megrendelője a felvételnek) és azt közölte, hogy nincs köze az ügyhöz. Erről, mint mondta, hamarosan személyes közleményt is kiad az érintett. Mesterházy szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy tudatos, fideszes provokáció történt a bajai videó kapcsán; most ugyanis láthatóan nem a költségvetéstől, vagy a bajai választással kapcsolatban történt más, a kormánypártokhoz köthető visszásságoktól hangos a közélet.

Az MSZP elnöke határozottan leszögezte: a szocialista párt nem érintett az ügyben, de elítéli és elutasítja az ehhez hasonló eszközöket. Bajnai Gordon az üggyel kapcsolatban szintén azt mondta: nyilvánvaló provokáció történt. Azt egyelőre nem tudni, hogy ki áll a háttérben, ezért csak abból lehet következtetéseket levonni, hogy kinek állhatott érdekében egy ilyen felvétel nyilvánosságra hozása. Ez pedig a Fidesz – tette hozzá a volt miniszterelnök.

Bajnai Gordon és Mesterházy Attila aláírja a legkisebb közös többszöröst
Bajnai Gordon és Mesterházy Attila aláírja az együttműködési megállapodást
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.