galéria megtekintése

Mesterházy mindenről lemondott

59 komment


Tóth Ákos
NOL

Mesterházy Attila ma délben rendkívüli sajtónyilatkozatban jelentette be az MSZP Jókai utcai székházában, hogy lemond elnöki és frakcióvezetői posztjáról.

Ezzel átvágta a gordiuszi csomót: úgy tudjuk, döntése még a legközelebbi munkatársait is meglepte, fél órával a bejelentés előtt senkit nem tájékoztatott róla. Az őt ismerők szerint valószínűleg úgy érezhette, hogy ebben a válságos és valóban rendkívül kiélezett helyzetben a pártnak azzal használ a legtöbbet, ha megelőzi a szombati választmányi ülést, s maga lép.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: az MSZP április 6-án a parlamenti és május 25-én, az EP-választáson súlyos vereséget szenvedett. A párt elnökeként a kudarcért vállalja a teljes felelősséget: elnöki és frakcióvezetői posztjáról is lemond. Bejelentette azt is, hogy nem indul újra a tisztújításon, és mindenben támogatni fogja az új elnököt.

 

Elemzők szerint döntéséhez az utolsó lökést az adta az eddig a budapesti szervezeteket a háta mögött érezhető Mesterházynak, hogy Horváth Csaba a budapestiek nevében szerda este ellene fordult, és bejelentette, hogy nem támogatják az elnöki poszton.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Mesterházy döntésének súlyát alátámasztja, hogy a frakcióvezetői tisztségéről is lemondott. Ezzel ugyanis megelőzte azt a várakozást, amely szerint kettős hatalmat akarna kialakítani az MSZP-ben. A sajtónyilatkozatát szemmel láthatóan megrendülten felolvasó Mesterházy Attila mindenkinek megköszönte az eddigi munkáját, majd elhagyta a Jókai utcai sajtóközpontot - kérdést nem lehetett feltenni neki.

Az elnök lemondásával új helyzet állt elő, mert az MSZP alapszabálya lehetőséget ad arra, hogy eltekintsenek a felmenő rendszerű tisztújítástól. E szerint ha azért kell soron kívüli tisztújító kongresszust összehívni, mert a pártelnöki tisztség betöltetlenné vált, az MSZP választmánya a kongresszust összehívó határozatában dönthet úgy is, hogy a pártelnök megválasztására összehívott soron kívüli tisztújító kongresszust nem kell megelőznie a felmenő rendszerű tisztújításnak.

Lemondás képben és hangban (forrás: ATV)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.