Mesterházy azonnali tisztújítást akar

A szocialista pártelnök azt kéri a választmánytól, hogy fogadja el az elnökség lemondását. Arról Mesterházy még nem döntött, hogy újra indul-e a tisztségért.
Mesterházy Attila azt fogja javasolni az MSZP választmányának, hogy fogadja el az elnökség lemondását és írjon ki azonnali tisztújítást - erről a szocialista pártelnök beszélt a Népszabadság kérdésére válaszolva.

Mint ismert, az MSZP elnöksége vasárnap nem mondott le a csalódást keltő EP-választási szereplés miatt, csak felajánlotta a lemondását, és ezzel a választmányra bízta a döntést: azonnali tisztújítást ír ki, vagy kitart a korábbi menetrend, azaz az őszi tisztújítás mellett?

Arra a kérdésre, hogy miért nem a lemondást választották, Mesterházy most újságíróknak azt mondta: stratégiai döntés, hogy mikor legyen a tisztújítás, ezért úgy ítélték meg, jobb, ha szombaton mindkét lehetőséget megvitatja a választmány, ugyanis mind a kettő mellett szólnak érvek. Így volt ez a négy évvel ezelőtti választási vereséget követően is, amikor végül előre hozták a kongresszust.

Lapunk kérdésére Mesterházy világossá tette, azonnali tisztújítást szeretne, és erre fogja biztatni a választmányt is. Szerinte ez azt üzenné a választóknak, hogy változtatni akarnak. Azt még nem döntötte el, újra indul-e az elnöki posztért, ám abban biztos, hogy ha igen, akkor lesz kihívója.

Az elnökség vállalta a teljes felelősséget a választási eredményért – jelentette ki Mesterházy. Ezért – válaszolta egy kérdésre – nem érti, hogy a XIII. kerületi MSZP-szervezet miért sürgeti állásfoglalásában a felelősség vállalását, szerinte ez megtörtént azzal, hogy mindenki felajánlotta a lemondását.

A pártelnök kitért arra is, helytelenül járnak el azok a politikusok, akik nyilvánosan fogalmazzák meg bírálatukat. „A jövő és a változás üzenetét szerintem nem Lendvai Ildikó és Kovács László hordozza" – mondta. Kovács László korábbi pártelnök egy szerda reggeli tévéinterjúban azt mondta, átmenetileg egy testületre bízná az MSZP vezetését, amelyben – az egyéniben győztes képviselők és például a választmányt vezető Botka László mellett – helyet kapnának a korábbi pártelnök, így ő is. Mesterházy ezt úgy kommentálta: Kovácsnak egykori pártelnökként ismernie kellene a párt alapszabályát, ám láthatóan nem ismeri. „Csak olyan megoldást szabad választani, ami alapszabályszerű, ez nem ilyen, ezért ebben a formában egészen biztosan nem valósul meg" – fűzte hozzá.

Szerinte sok korábbi vezető politikus háttérbe szorult az elmúlt négy évben, és ma is úgy látja: ez helyes döntés volt, szükséges az MSZP megújításához. „Senkinek sem kötelező örök életére országgyűlési képviselőnek lennie (...), ha változni akarunk, mert valamiért leváltottak minket 2010-ben, akkor ezt a változást mutatni kell a választópolgároknak, erről szólt az elmúlt időszakunk, hogy megújítsuk a pártot és szervezetét." Szerinte ez meg is történt, új politikusgeneráció vezeti az MSZP-t. Úgy folytatta: emberileg megérti azokat, akik ezt csalódottan vették tudomásul, de a közösség szempontjából helyteleníti, hogy – sokszor nevük elhallgatását kérve – bírálják a pártvezetést a sajtóban.

„Az MSZP-nek a jövő felé kell fordulnia és a nem a restauráció irányába" – hangoztatta Mesterházy, aki azután nyilatkozott, hogy a bíróság megszüntette ellene azt a szabálysértési eljárást, amely azért indult, mert a kampány hajrájában nem ment el a nemzetbiztonsági bizottság Simon-üggyel foglalkozó ülésére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.