galéria megtekintése

Felcsúton mernek nagyobbat álmodni

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 30. számában
jelent meg.


Csepelyi Adrienn
Népszabadság

Kazánház normális esetben ritkán kerül 3,1 milliárd forintba. A felcsúti labdarúgó-akadémia körül azonban semmi sem normális. Annak próbáltunk utánajárni, puszta nagyzolás-e ez a beruházás, vagy van benne rendszer. Mindenki megnyugodhat: lesz, aki a fejlesztés végén sokat profitál.

A Pancho Arénát és a mellé épülő luxuskazánházat sokan Orbán Viktor és holdudvara megszállottságának, kivagyiságának a számlájára írják. De mi van, ha a felcsúti projektet nem a megalománia, hanem az üzleti racionalitás vezérli? Bár utóbbit kevesen feltételezték eddig, szólnak érvek e verzió mellett is. Ehhez viszont még több befektetésre lesz szükség. Az immár hatmilliárdnál is többe kerülő komplexum ugyanis egyetlen módon lehet igazán rentábilis: ha építenek mellé egy szállodát, és az edzőtáboroztatásra húzzák fel üzleti modelljüket.

Az akadémiához tartozó, ám jó pár kilométerre elterülő alcsútdobozi Sport hotel (amelynek wellnessrészlegét épp korszerűsítik) nem alkalmas luxusszolgáltatásokra, ráadásul a szállás és a pálya közvetlen közelsége elsődleges szempont az edzőtáborok esetében. Nagyon is valószínűnek tetszik tehát, hogy hamarosan újabb beruházást jelentenek be Felcsúton: egy szálloda építését. Vagy egyszerűen elkezdik a kivitelezést, ahogy a kazánház esetében történt.

Idehaza csupán néhány létesítményben adottak a minőségi edzőtáborozás feltételei: a győri ETO Park mellett Lipóton, Bükön és Telkiben, az MLSZ edzőközpontjában specializálódtak ilyen szolgáltatásra. A mintegy 700 lakosú Lipóton például wellnesshotel és két, termálvízzel aláfűtött pálya várja a futballistákat, ebből az egyik műfüves. A referenciák szerint főként alsóbb osztályú külföldi klubok és utánpótlás-válogatottak járnak ide, de a hazai akadémiák is előszeretettel látogatják.

 

Bükön – ahol szintén egy UEFA-minősítésű élő gyepes és egy műfüves pályán edzhetnek a csapatok – a szubalpin klíma és a helyi gyógyvíz a csábító. Megfordult már itt az orosz Rubin Kazany, az ukrán Karpati Lvov és a spanyol Getafe is. Azoknak a kluboknak, amelyek nem engedhetik meg maguknak az osztrák vagy svájci magaslati edzőtáborok költségét, ám délebbre sem akarnak utazni, logikus lenne Felcsútot célba venniük. Fűtött pálya esetén akár a téli felkészülés idején is csábító lehet a Fejér megyei település, amely könnyen megközelíthető Budapestről, Bécsből és Pozsonyból is. Növeli a létesítmény vonzerejét az itteni Makovecz-stadion egyedi megjelenése és a közeli arborétum festői környezete is. A Felcsútra költöztetett Puskás-hagyatékról már nem is beszélve.

Puskás-akadémisták a felcsúti Pancho Arénában
Puskás-akadémisták a felcsúti Pancho Arénában
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mindennek vajmi kevés köze van az akadémia 18 csapatához – már ha nem számítjuk, hogy végső soron azoknak köszönhető az a több milliárd forintnyi tao támogatás, amelyből a komplexum épült, épül és épülni fog. Nagyon úgy tűnik, hogy a cél nem feltétlenül a „felcsúti kaszások” Bajnokok Ligája-győzelme saját nevelésű játékosokkal, hanem valami sokkal prózaibb: a pénz. Sok pénz. Mivel azonban a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány nonprofit szervezet, nagy kérdés, ki – és/vagy milyen cég – húz majd hasznot a fejlesztésekből és a hotelből, amelyről már egy ideje suttognak. Mert lehetne belőlük hasznot húzni, az szinte bizonyos. A török riviérán hosszú ideje külön üzletág az edzőtáboroztatás. Januártól márciusig a jó idő miatt fél Európa ide zarándokol. Ennek a tömeges vándorlásnak külön előnye, hogy így rengeteg edzőmeccset tudnak egymás közt vívni az épp itt telelő csapatok. Az egyhetes tábor alatt kétnaponta pályára léphetnek – van, amelyik csapat olyan bő kerettel utazik, hogy napi két mérkőzésre is ki tud állni, így valamennyi játékosa kilencvenperces meccsterhelést kap.

A török Lastura utazási iroda ilyen futballedzőtáborokat szervez. Onur Bozdag, a cég ügyvezetője kérdésünkre elmondta: Side vonzáskörzetében fejenként napi 45-55 eurós költséggel kell számolni, Belekben vagy Larában ennél 10-20 euróval drágább az edzőtáborozás. Ebben a wellness-szolgáltatásoktól a reptéri transzferig szinte minden költség benne van. Egyhetes edzőtábor esetén két felkészülési meccs leszervezése ingyenes. Harmincöt fővel számolva tehát egy hétnapos, all inclusive törökországi edzőtábor költsége alsó hangon 3,5-5,5 millió forint körül mozog, amiben az utazási költségek még nincsenek benne. Ez utóbbit spórolhatja meg az a magyar csapat, amelyik nem utazik külföldre.

Összevetésként: az angol labdarúgó-szövetség edzőközpontja, a St. George’s Park több mint 45 milliárd forintból épült, gyakorlatilag a semmi közepén, egy arborétum szomszédságában – és sokak szerint teljesen feleslegesen. Ez a 24 angol válogatott csapat mellett az edzők és a játékvezetők oktatási és tréningközpontja, de külföldi csapatokat is fogad: a Barcelona, a Galatasaray és a Steaua Bukarest is járt már itt. A 12 kültéri és egy teljesen fedett műfüves pályával rendelkező komplexum közepén egy ötcsillagos Hilton szálloda áll, orvosi és rehabilitációs központja pedig még a legelőkelőbb magyarországi intézményekhez képest is olyan, akár egy űrállomás. A közelben külön repülőtér fogadja a klubok és játékosok magángépeit. Nemzetközi mércével mérve tehát egyáltalán nem kiemelkedően drága a felcsúti komplexum – más lapra tartozik, hogy máshol nem tao pénzből húznak fel ilyen típusú intézményeket.

A nagy kérdés pedig az: ha a felcsúti mini-futballuniverzum tényleg nem akar az akasztói stadion sorsára jutni, vajon ki részesülhet abban a kegyben, hogy hotelt építhessen a településen. Ki tudja, a végén még valódi űrállomás is lesz.

Kapcsolódó cikkek

Orbán: szimpla hazugság

Hatalmasat merített Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Orbán: Európát elárulták

Az idők jelei című 51 oldalas vitaanyagát ismertette

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.