Arra, hogy mindez mivel járhat a gyakorlatban, a mentőszolgálat kommunikációs vezetőjétől, Győrfi Páltól nem kaptunk választ. Egyebek mellett azt kérdeztük tőle: okozhat-e ellátási problémát az új rendelkezés, milyen arányban lehetnek a szolgálatnál intubáló jogosítvány nélküli mentősök, hol teljesíthető az előírt tíz intubáció? Továbbá: ki igazolhatja és milyen felhatalmazás alapján, hogy teljesítették a feltételt? Nos, Győrfi Pál szerint „kérdéseink szakmaiatlanok”. Hozzátette, hogy „az intubáció csak az egyik, lehetséges légút-biztosítási módszer. A helyszínre érkező mentőegység mindig az általa képviselt ellátási szint és szakmai felhatalmazás alapján a beteg számára a legmegfelelőbb beavatkozást választja és alkalmazza. A kompetencia megszerzése vizsgához kötött.”
– A szakmai gyakorlatra, illetve annak igazolására épp a betegellátás biztonsága miatt van szükség – nyilatkozta lapunknak Berényi Tamás, a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság elnöke. Hozzátette: a mentésnél nem az az elsődleges, hogy intubálják a beteget, hanem inkább az, hogy legyen átjárható a légútja, kapjon kellő mennyiségű oxigént. Ehhez sokszor elég egy olyan műfogás, amely megakadályozza a nyelv hátracsúszását, vagy igénybe vehetők egyszerűbb eszközök is. Helyes szemlélet, ha olyan nem intubál, akinek ebben nincs gyakorlata. A mentés sok-sok hibalehetőséget hordoz, a menedzsment ezeket akarja csökkenteni azzal, hogy képzéshez, gyakorlathoz köti, hogy ki milyen feladatokat végezhet. Nincsenek könnyű helyzetben, hiszen 3500-an dolgoznak a mentőszolgálatnál, valamennyiük esetében meg kell vizsgálni, ki mire alkalmas, és e szerint kell átszervezni a rendszert.
Gyakorló mentősök lapunknak – retorziótól tartva, tehát nevüket nem vállalva – azt mondták: pillanatnyilag nincs hatályos, a mentőkre vonatkozó szakmai eljárási rend. Ennek hiányában a munkáltató határozhatja meg, hogy milyen végzettséggel milyen feladatot lehet ellátni.
Emiatt fordulhat elő, hogy ugyanaz az orvosi diploma, attól függően, hogy ki hol dolgozik, más-más gyógyító eljárásokra jogosít. Az útmutató számukra azért is aggályos, mert ha valaki július elseje előtt már a mentőknél dolgozott, akkor annak nincs szüksége igazolásra. Sőt köztudott a szolgálatnál, hogy a mentőautó-sofőrök, akiknek leginkább arra van jogosítványuk, hogy nyomják a gázpedált, ha szükséges, közreműködőként is részt vesznek a betegek ellátásában.
A lapunknak nyilatkozó mentős arra a kérdésünkre, hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt válaszolta: injekciót adhatnak, légutat biztosíthatnak például. Ezekben a helyzetekben a szakmai felelősség természetesen mindig a szakképzett társé. Hozzátette: még egyetlen mentésre szoruló sem követelte a mentős kompetencialistáját.
Hogy nincs minden rendben, az Túri Péternek, a légi mentők egykori vezetőjének áprilisi blogbejegyzéséből is kiderül. Mint írja: „Kartonpapíron imitálják a sebészi légút kivitelezését, bábukon a gyógyszer hatását. Hangárban, garázsban, tanteremben tartott gyorstalpaló nem jelent sokéves kórházi gyakorlatot, nem pótolja az egymásra épülő képzés fontosságát. Cinikus a narratíva, ami az átjárható légút elsődlegességére hivatkozva akarja igazolni, miért is ennek az eljárásnak az ilyen mértékű erőltetése. Miközben az állományból sokan vérzést sem tudnak csillapítani, nyakrögzítőt sem tudnak felhelyezni.”
