Mennyit ér Lázár? - Az ellenzéki pártok kiakadtak

Nekiestek az ellenzéki pártok Lázár Jánosnak a hódmezővásárhelyi közgyűlésen tett kijelentése miatt. A MSZP szerint örökre vissza kellene vonulnia a politikától. Az LMP úgy véli, hogy a kormány eddig csak büntette a szegényeket, most nyilvánosan meg is alázta őket. Jobbik szerint Lázárnak bocsánatot kell kérnie "őszödi beszéde" után.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője szerint Lázár János a hódmezővásárhelyi közgyűlésen tett kijelentése miatt nem alkalmas arra, hogy a Fidesz frakcióvezetője maradjon, de még azt is meg kellene fontolnia, hogy örökre visszavonuljon a politikától és a közélettől.

Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere és Fidesz frakcióvezető, az ügynöklista nyilvánosságra hozatalát bejelentő sajtótájékoztatón
Lázár János Hódmezővásárhely főpolgármestere és Fidesz frakcióvezető, az ügynöklista nyilvánosságra hozatalát bejelentő sajtótájékoztatón. 2011.03.01. Fotó: Móricz Simon

Az ellenzéki párt szóvivője ezt annak kapcsán mondta az MTI-nek, hogy szombaton felkerült az internetre egy hangfelvétel, amelyen Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere a városi közgyűlésén úgy fogalmazott: "akinek nincs semmije az életben, az annyit is ér." Az MSZP felszólítja Lázár Jánost, hogy kérjen bocsánatot az emberektől, akiknek becsületébe és önérzetébe belegázolt - hangsúlyozta a szóvivő.

Török Zsolt szerint "Lázár Jánosék hibás döntései miatt" most sokkal rosszabb hangulat van Magyarországon, mivel egyre kevesebb pénz marad az emberek zsebében és egyre magasabb árakkal találják szemben magukat. "Ezek után van képe azt mondani, hogy aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér" - tette hozzá.

Az MSZP szóvivője kifejtette: Lázár János "könnyen beszél", hiszen az elmúlt hónapokban az adófizető polgárok finanszíroztak neki havi 600 ezer forintért egy harmincmilliós Audit. Emellett "az is a pofátlanság netovábbja, amit az előző ciklusban művelt", amikor 18 millió forintos költségtérítést vett fel az Országgyűléstől, miközben szolgálati autó furikázta Budapest és Hódmezővásárhely között.

"Könnyű így boldogulni, tisztességtelenül, erkölcstelenül és pofátlanul" - hangsúlyozta Török Zsolt. Ugyanakkor az MSZP nem csodálkozik Lázár János szavain, hiszen ő annak a frakciónak a vezetője, ahol nap mint nap buknak le képviselők amiatt, hogy duplán veszik fel a költségtérítést az Országgyűléstől és az önkormányzatoktól - tette hozzá a szóvivő.

Cinikusak és felháborítóak

Az LMP sem hagyta szó nélkül Lázár kijelentéseit. Ez a kormány eddig is csak büntette a szegényeket, most nyilvánosan meg is alázta őket - idézte a párt reagálását a hvg.hu. Az LMP szerint Lázár János kijelentései a szegényekről cinikusak és felháborítóak.

"A Fidesz frakcióvezetője a szegényeket pellengérre állító városi szégyenlistája után újra bebizonyította, hogy szerinte egyedül a tehetős állampolgárok értékesek, szegénynek lenni pedig bűn" - áll a párt közleményében.

"Lázár egy olyan párt frakcióvezetőjeként fokozza le másodrendű állampolgárrá az ország lakosságának felét, amely adópolitikájával a 300.000 forint alatt keresőket egyszerűen bünteti. Egy olyan párt frakcióvezetőjeként alázza meg a kispénzű embereket, amelynek kormányzása idején 90.000-rel nőtt a munkanélküliek száma. Egy olyan párt egyik vezetőjeként viccelődik a devizaspekulációval, amely kilenc hónapja tétlenül nézi, ahogy az árfolyam-ingadozás lakáshitelesek százezreit juttatta csőd közeli állapotba" - olvasható közleményükben.

Az LMP szerint mára "nyilvánvaló, hogy a luxusautókba szerelmes, milliós fizetést húzó Lázár János nézetei a kormány szegényellenes politikájának lényegét mutatják: aki nem gazdag, az nem ér semmit". "A Fidesz nem érti és nem is akarja megérteni ennek az országnak a problémáit. A szegénység helyett minden eszközzel a szegények ellen harcol; bünteti az alsó-középosztályt, a leszakadókat és a szegényeket, a leggazdagabbaknak további kedvezményeket ad" - írja a párt.

"A vagyonosoknak pénz, paripa, a szegényeknek gumibot - ezt üzeni a Fidesz frakcióvezetője és a kormány az országnak. Nem erről volt szó" - zárul az LMP közleménye.

Lázár "őszödi beszéde"

A frakcióvezető szavain kiakadt a Jobbik is. A párt felszólítja Lázár Jánost, hogy napvilágra került "őszödi beszéde" után kérjen bocsánatot és kövesse meg a tisztességesen dolgozó magyar embereket.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője úgy fogalmazott: Azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz a gazdagok pártja, hiszen a párt elmúlt 10 hónapos kormányzati tevékenysége és az egykulcsos adó bevezetése ékes bizonyítéka mindennek, az emberek lenézésének.

Miközben a fülkeforradalmi kormány azt hangoztatja, hogy visszaadja a munka becsületét és szövetséget köt a szegényekkel, aközben a vezető kormánypárt frakcióvezetője egy hangfelvételen pontosan ennek ellenkezőjéről tesz tanúbizonyságot. Lázár János egyébként őszinte vallomása szerint folytatódik az elmúlt húsz év gyakorlata: csupán spekulációval és jó helyezkedéssel lehet eredményt elérni. - tette hozzá a szóvivő.

A Jobbik megkérdezi: vajon amikor a magyar családokat az egekbe szökő élelmiszer- és üzemanyagárak, rezsiköltségek és hiteltörlesztések sújtják, akkor miből tegyenek félre, miből takarítsanak meg? Lázár János az utca emberének csupán ezt üzeni: "Kaparj, kurta, neked is lesz!"

Lázár János elképesztően gőgös, cinikus és nagyképű módon magyar emberek millióit sérti meg, mintha csak azért nem lenne másnak vagyona, mert nem dolgozik. A Jobbik meggyőződéssel vallja: ilyen hozzáállással nem lehet hitelesen képviselni a választókat, ezért felszólítjuk a luxusaudik és költségtérítések királyát, gondolkodjon el azon, hogy van-e keresnivalója az országgyűlésben, az alkotmányozó kormánypárt frakciójának élén és a magyar közéletben!

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.