Menekültekkel, kvótákkal és Gyurcsánnyal riogat a KDNP

Elképzelhető, hogy a Juncker-kvóta alapján Magyarországra egy szegednyi bevándorló betelepítése történhet meg, ráadásul Gyurcsány Ferenc is bevándorláspárti - mondta egy kereszténydemokrata képviselő.

Gyurcsány Ferenc és az európai baloldal célja a nemzetállamok meggyengítése és az uniós kötelező betelepítési program végrehajtása - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte: a baloldal továbbra is bevándorláspárti, ez például a Demokratikus Koalíció (DK) politikusainak kijelentéseiből is kiderül.

Emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke, európai parlamenti képviselő nemrégiben azt mondta, a magyar emberek több mint 70 százaléka egyetért az uniós betelepítési kvótával. Hollik István szerint ez egyszerűen nem igaz, mivel - mint mondta - minden hazai közvélemény-kutatás arról tanúskodik, hogy az emberek többsége ellenzi, és csak 20-25 százaléka ért egyet a kvótával.

Jelezte, hogy a témában a Fidesz által indított aláírásgyűjtésre egy hét alatt több mint 750 ezren válaszoltak, így a társadalom véleményéről pontos kép áll majd rendelkezésre, ha az akció befejeződik. Az unió és a baloldal bevándorláspárti politikája miatt a migránsok száma nem fog csökkenni, hanem egyre többen lesznek, és cselekvés nélkül a folyamat még évekig elhúzódhat - hangsúlyozta a KDNP-s képviselő.

"Sajnos elképzelhető, hogy a Juncker-kvóta alapján Magyarországra egy szegednyi bevándorló betelepítése történhet meg öt év alatt" - tette hozzá, kiemelve: a Fidesz és KDNP éppen ezért elutasítja a kvótát és arra kéri a magyar embereket, hogy a kormánypártokkal együtt, közösen védjék meg az országot.

A bevándorlási hullám kezelésére Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szeptemberben javasolta a kötelező befogadási kvótát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.