Menekültek világnapja: a pápát érdekli, de a magyar kormányt nem?

Hétfőn lesz a menekültek világnapja, amelyről a katolikus egyházfő ma megemlékezett. Úgy tudjuk, nálunk csak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, illetve a Magyar Helsinki Bizottság foglalkozik ezzel.

„A menekültek olyan emberek, mint mi, őket a háború megfosztotta otthonuktól, munkájuktól, rokonaiktól és barátaiktól” – jelentette ki Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren mondott beszédében. A déli Úrangyala-imádságot követő beszédében pápa a menekültek június 20-án esedékes világnapjára – az ENSZ menekültügyi egyezménye aláírásának 65. évfordulójára – emlékeztetett.

Az ENSZ által 2001 óta ünnepelt világnap az idén a „Mi azokkal vagyunk, akiket menekülésre kényszerítenek” jelmondatot kapta. Ferenc pápa úgy fogalmazott, a menekültek személyes történetükkel és arcukkal arra szólítanak fel, hogy ismételten elkötelezzük magunkat az igazságban épített béke mellett.

A katolikus egyházfő hozzátette: a menekültekkel „akarunk lenni, találkozni akarunk velük, befogadni, meghallgatni őket, hogy velük együtt építsük a békét”. A Vatikán a héten jelentette be, hogy a pápai állam újabb kilenc szíriai menekültet fogadott be, hat felnőttet és három gyermeket.

Ferenc pápa áprilisban a Leszbosz szigetén tett látogatásakor tizenkét szíriai menekültet vitt magával Rómába, ezt megelőzően pedig a Vatikán már tavaly is két menekültcsaládot fogadott be. Mindannyiójukat a római székhelyű Szent Egyed közösség látja el.

Magyarországon egyelőre nyoma sincs annak, hogy erről a napról hivatalosan is megemlékeznének. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, illetve a Magyar Helsinki Bizottság hétfőre szervez rendezvényeket, de arról a civil jogvédők sem tudnak, hogy a kormány bármilyen keretek között foglalkoznék ezzel. A kabinet egyébként korábban sem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzék erről a napról.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.