Menekült gyerek nem játszhat csak úgy a II. János Pál pápa téren

Építési terület – a kihelyezett táblák tanúsága szerint ezzel az indoklással lezárta a menekült gyerekek elől a II. János Pál pápa (az egykori Köztársaság) tér játszóterét a józsefvárosi közterület-felügyelet.
Állampolgári érdeklődésünkre a hatóság zöld telefonszámán azt mondták, egyrészt a „kerítés pótlása” a lezárás oka, másrészt az, hogy „a migráns gyerekek ne tudjanak játszani" ott. Eközben a közterület-felügyelet egyik munkatársa lapunknak a téren úgy nyilatkozott, hogy a játszóteret azért zárták le, mert a menekültek „állandóan teleszarják és telehugyozzák" játszóteret.
Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

Ez annyiban igaz, hogy a tér parkjában összesen két mobil WC van, mind a kettő a játszótér területén, a napok óta itt élő mintegy 50 menekült pedig ezeket a WC-ket használta mindaddig, amíg meg nem teltek. A kis- és nagydolgukat most a két mobil WC melletti kis épület – a Főkert tárolóhelyisége – oldalában végzik.

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A lezárás egyébként hatástalan, a futballpályánál a kerítésen lyuk tátong, a játszótéren pedig ezekben a pillanatokban is 20-25 gyerek – magyarok, romák és menekültek – játszik.

 

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság

A közterületet-felügyelet szerint a téren holnap nyolc mobil WC-t fognak elhelyezni a hatóság munkatársai.

Helyreigazítás

 A Fővárosi Törvényszék a következő helyreigazítás közzétételére kötelezte lapunkat:

"Valótlanul állítottuk, hogy menekült gyerek nem játszhat csak úgy a II. János Pál Pápa téren. Valótlanul állítottuk, hogy a Józsefvárosi Közterület Felügyelet lezárta a II. János Pál Pápa tér (egykori Köztársaság tér) játszóterét a menekült gyerekek elől. Valótlanul híreszteltük, hogy a lezárás oka, hogy a migráns gyerekek ne tudjanak ott játszani."

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.