Ági – aki cikkünkben álnéven szerepel –, a hely egyik gazdája fogadja az érkezőket. A gyerekek azonnal megrohanják a kanapé tetején halmokban álló plüssfigurákat, a nők fáradtan leülnek a matracokra, és a felszeletelt almát nézegetik, a férfiak pedig csak állnak. Ők nem hisznek a szemüknek.
Az egész terem olyan, mint egy nagy játszóház, amelynek padlóját matracok borítják, a falak mentén pedig ruhák, cipők, könyvek, játékok és tisztálkodószerek.
– Nemrég alakítottuk át a helyet, korábban baráti társaságok jártak ide. Most vannak köztünk punkok, antifasiszták, szélsőbalosok, liberálisok, de mind egyetértettünk abban, hogy segíteni kell.
|
Ketten a szombaton este oltalmat talált hat szülő és hat gyerek közül
A szerző felvétele |
Most mindenképp. Ez a hely magántulajdon, a rendőr csak házkutatási paranccsal jöhet be, ahhoz pedig alapos indok kell – mutatja be a helyet Ági, miközben a másik kezével irányítja a fiatalokat, akik éppen a vacsorához terítenek. – Mi gyakorlatilag az állam válláról vesszük le a terhet azzal, hogy altatjuk és ellátjuk őket. Most főztem kétféle ratatouille-t, az egyik húsos, a másik vegán, a lányok hoztak még babos rizst, hogy legyen választék, de van itt alma, barack, az egyik szekrény pedig tele van édességgel.
Tizenkét teríték kerül az asztalra, de csak kevesen esznek. A török–szír határ közeléből érkezett nyolcéves Meltem a számítógép elé kuporodik le, Tom és Jerryt néz. Kacagásával megtelik a helyiség. Szüleivel és testvérével már az előző éjszakát is itt töltötték. Délelőtt indultak el Ausztria felé, de leszállították őket a vonatról, mondván, a debreceni menekülttáborba kellene menniük. „Új terv kell!” – mondja az apa, és leállítja a rajzfilmet. Az útvonaltervezőt indítja el, a térkép különböző pontjaira rakja a kis sárga emberkét, nézi a tájat, majd a képernyőre mutat: a régi határátkelőn át Hegyeshalom és az osztrák oldalon lévő Miklóshalma között másfél óra a gyalogút. Hamarosan indulnak.
– Nem kérnek segítséget, tudják ők, merre kell menniük, van, aki az embercsempészt várja napok óta, más pedig önállóan indul útnak, mert elfogyott a pénze. A Helsinki Bizottságnál dolgozik egy barátom, ő mondta, hogy nem tiltja a törvény a bújtatást egészen addig, amíg nem kérünk érte pénzt. De ez eszünkbe sem jutott. Civilek vagyunk, mi hordjuk össze az ételt, a kötszereket, a ruhákat és a cipőket is.
Ennek a humanitárius katasztrófának a nyertesei vagyunk. Mi, ennek a helynek a közössége, ezt így érezzük, mert ilyen összetartás, ilyen segítő szellem még sosem volt ezek között a falak között
– mondja Ági, miközben C-vitamint és céklalevet ad egy erősen köhögő nőnek.
Éjfélre elcsendesedik a szoba. A védett házban reggel kilencig maradhatnak a menekültek, utána kezdődik a fertőtlenítés, hogy este az újabb csoportot tiszta mosdó és friss ágynemű fogadja.
|
Egy napot várni kell
A szerző felvétele |
Meltem másnap délelőtt a Keleti pályaudvar aluljárójában játszik a védett házból hozott babáival. Mégsem vállalták még a gyaloglást, mert az édesanyjának bedagadt a lába. „Kell még egy nap, hogy a feleségem jobban legyen. Remélem, ismét nyugodtan aludhatunk” – mutat a védett ház irányába a férfi.
A fővárosban több védett ház is működik, és az önkéntesek folyamatosan keresik azokat az épületeket, amelyekben kialakíthatók átmeneti szállások.
