galéria megtekintése

Ajándék áron kapják a földet Orbán csókosai

2 komment


Hargitai Miklós

Névleg sem teljesül a földprivatizációval kapcsolatos alapállítás – amely szerint eleve kizárja az állami tulajdon elkótyavetyélésének lehetőségét, hogy az egyes megyékben kialakult átlagáron vehetik meg a földeket a licitek nyertesei – mostani árveréseken. Aki egy tömbben vásárolhat meg jó helyen lévő, kimagasló minőségű területeket, az töredékáron jut birtokhoz – a különbség a vételár és a tényleges érték között akár ötszörös is lehet.

35 hektárnyi termőföld 44 millió forintért (azaz 1,25 millió hektáronként) Fejér megyében kimagaslóan jó üzletnek számít: itt vannak az ország legjobb földjei – termőképesség szempontjából is, de a stratégiai fekvés (a piacokhoz és a feldolgozókapacitásokhoz való közelség) tekintetében különösen. Gőgös Zoltán, az MSZP agrárpolitikusa szerint a közelmúltban a „szabadpiacon, vagyis egy olyan tranzakcióban, ahol nem az állam volt az eladó, hektáronként ötmillió forintért kelt el egy kevésbé jó adottságú, de könnyen megközelíthető és egy tagban lévő földdarab Hajdú-Biharban: ha ezt a tényleges piaci árat tekintjük viszonyítási alapnak, akkor Mészáros Lőrinc tegnap nagyjából ötödáron vásárolt.

Sallai R. Benedek
Sallai R. Benedek

Vannak azonban más összehasonlítási lehetőségek is: Sallai R. Benedek, az LMP parlamenti képviselője szerint a szomszédos Ausztriában, ahol élénk földforgalom, vagyis valódi piac híján leginkább azt határozza meg a föld értékét, hogy mennyit lehet kitermelni belőle, átszámítva tízmillió forintnál indul egy hektárnyi termőföld ára. Fontos kalkulációs szempont a megtérülés is: a most elkelt Fejér-megyei területek intenzív szántóföldi gazdálkodásra, azaz például csemegekukorica vagy szója termesztésére is alkalmasak, ami hektáronként akár 2-300 ezer forintnyi hasznot is hozhat a területalapú támogatáson felül, így a vételárat 6-7 év alatt termeli ki a terület. Ennél is jobb üzletet csinált nemrég a Fazekas Sándor agrárminiszterhez rokoni szálakkal kötődő Bekecs-família a Jász-Nagykun-Szolnok-megyei Tiszaszentimrén: ők hektáronként 186 ezer forintért jutottak 50 hektárnyi gyephez, így a befektetésük kizárólag a földalapú támogatásból is öt év alatt megtérül.

 

A kormány a földeladások kezdetekén arra hivatkozott, hogy az állami tulajdon elkótyavetyélésére nem lesz esély, hiszen az egyes megyékben kialakult átlagárak fölött 10 százalékkal bocsátják licitre a földeket. Csakhogy az átlagár nem feltétlenül az állami föld valódi értékét tükrözi: beleszámítanak a gazos árokpartok és a köves legelők ugyanúgy, mint a legfeljebb természetvédelmi értéket képviselő, nehezen művelhető meredek domboldalak és vízjárta területek. Az egy tömbben lévő termőföld valódi piaci értéke az átlagár sokszorosa lehet: azzal, hogy a kiválasztott vevők az úgynevezett átlagáron vehetik meg az állam legjobb földjeit, Gőgös szerint valójában szinte ajándékba kapják a köztulajdont.

Hasonlóan látja Sallai is, aki úgy véli, az Orbán-kormány a kommunikációval és az árképzéssel mindenkit becsapott, hiszen voltaképpen áron alul adja el az állami vagyont, miközben már a piaci ár is egy fiktív fogalom egy olyan környezetben, ahol alig van szabad földterület, és a legnagyobb eladó (így az árak legfontosabb befolyásolója) maga az állam. A képviselő azt állítja: ezek a praktikák nem a mezőgazdaságot, hanem a tőkefelhalmozást segítik: az elmúlt tíz évben a föld volt az egyetlen vagyontárgy, ami megtízszerezte az értékét, és hasonló értéknövekedés következhet be a jövő évtizedben is.

Gőgös Zoltán
Gőgös Zoltán
Szabó Miklós / Népszabadság

Gőgös Zoltán szerint a fideszes elit mostanában ennél is gyorsabban pörgeti a földbizniszt: újabban az állam vagy a települések által kijelölt fejlesztési övezetekbe vásárolják be magukat (Mosonmagyaróvár, Debrecen, vagy legújabban a lapunk által is bemutatott Zsámbéki medence elfogadott beruházási projektjeit célba véve), mert az állam olyan termőföldeket is elad, amelyek a szűk körben rendelkezésre álló információk szerint néhány éven belül át lesznek minősítve ipari övezetté. Ezeken az üzleteken rövid távon tíz-tizenötszörös profit is elérhető a körön belüli vásárlók számára.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.